Hungarian Kpop Oneshots

Miért vagy itt? (BaekYeol)

Nézem a telefonom képernyőjén keresztül a fáradt, elnyúzott arcot. Tehetetlennek érzem magam, főleg ilyen távolról. A kezeimet odaadnám, ha ott lehetnék vele, amikor ilyen állapotban van.

Megvárom, míg elalszik, de közben már összeszedegettem a cuccokat, hogy bármelyik pillanatban indulhassak. Az út három óra oda autóval, de hajlandó vagyok érte bármennyit vezetni, akár éjszaka van, akár nem.

Baekhyun labilis. Gyakran van rossz kedve - szinte mindig -, és bánatában a legnagyobb hülyeségre is képes. Az lenne a legjobb, ha mindig vele lehetnék, de a kötelesség Busanban tart, míg ő Szöulban él - így eléggé ellehetetlenítve a kapcsolatunkat. A szemei már egy ideje csukva vannak, így kinyomom a videóhívást, és már pattanok is fel a székemről, hogy a kocsikulcsért kapva elindulhassak. Csak a pénztárcám és a kulcsom van nálam, nem vesződök a váltásruhával.

Három órát vezetek, megállás nélkül, így kereken hajnal egykor megállva az ajtaja előtt. Tudom, hogy nem számít rám, tudom, hogy minden valószínűség szerint felkeltem, vagy őt, vagy Kait, de nem érdekel. Becsöngetek.

Óráknak tűnő másodpercekig álldogálok a bejáratnál, majd hirtelen világosság támad, és egy póló nélküli Jonginnal találom szemben magam.

- Mit akarsz, Chanyeol? Hozzám jöttél? - villantja rám enyhén gunyoros mosolyát, de nem reagálom le, csak rideg pillantással ellépek mellette.

- Baekhyun? - kérdezem, a kabátot a fogasra akasztva, miközben leveszem a cipőt.

- Már megint a törpe? - biggyeszti le az ajkait játékosan, de egyszerűen nem tud érdekelni. Úgy tűnik, végre felfogja, hogy jelenleg egy picit sem érdekel a hülyesége, ugyanis az egyik szoba felé mutat. - Gondolom, alszik. Legalábbis, már egy ideje nem láttam kint - von vállat, én pedig a lehető leghalkabban kukucskálok be a szobába. Teljes sötétség honol, még a telefon fénye sem világít, így inkább kihátrálok. Nem akarom felébreszteni most, hogy végre pihen.

- Nem bánod, ha itt alszom? - fordulok vissza szerelmem lakótársa felé, akinek az arcára ismét vissza kúszott a pimasz vigyor. Fogalmam sincs, mi járhat a fejében, de már nem is kell sokáig várnom, hogy megtudjam.

- Csak akkor, ha az ágyamban. Ha már a múltkori úgyis elmaradt - kacsint rám, mire hátraarcot vágok.

Kettőnknek elég érdekes története van. Mikor összejöttem Baekhyunnal - három hete - még fogalmam sem volt, hogy a lakótársa Kim Jongin, az exem. Volt is meglepődés, amikor egy hete, pénteken itt aludtam, és szembetalálkoztam vele éjszaka.

Egy másodpercig egyikünk sem szólalt meg, ő lett hamarabb úrrá a hirtelen jött véletlen egybeesésen.

- Nicsak, kit látnak szemeim - egyik pillanatról a másikra tűnik el a meglepettség az arcáról, helyét átveszi valami bizarr keveréke az őrültségnek, a köcsögségnek és a perverziónak. - Csak nem hiányoztam, drágaságom?

Szinte reflexből válaszolok neki, zsigerből jön az undor, amit kivált belőlem.

- Még csak az kéne. Látom, ki vagy éhezve, csak nem nem tudott kielégíteni a kurvád? - vonom fel gúnyosan a szemöldököm, de csak nevet. Mindig csak nevet...

- Pontosan. Kielégíthetnél inkább te...

Már húznám a cipőm mikor a felkaromra fogva megakadályoz a távozásban. A bűnbánásnak jelét sem látom rajta, de legalább letörlődött az a perverz kifejezés az arcáról.

- Maradj nyugodtan. Adok egy takarót, helyezkedj csak el a nappaliban - fordul meg, én pedig követem őt a tekintetemmel.

Végül a kanapén találok magamnak helyet, és hajtom álomra a fejem, csak azért, hogy aztán félóránként felkelhessek, így az álom minden, csak nem pihentető. Ötkor már nem fekszem vissza, inkább a konyhában leülve várom, hogy Baek is felébredjen.