Hungarian Kpop Oneshots

Az angyalom (HeeHun)

Előrebukok a hatalmas, hófehér kádban, mélyen a habok alá. Még magam sem tudom, mi késztet arra, hogy percekig levegő nélkül maradjak, de hamar rádöbbenek: odalent őt látom. Heejun mosolyog rám, úgy, ahogy régen tette, mielőtt eltaszítottam volna magamtól.

Úgy, ahogy soha többé nem fogom látni ismét.

Lehunyt szemmel közelítek az árny felé, számat óvatosan hozzáérintve a forró víztől langyos csempéhez, már ezzel is azt az érzést keltve bennem, hogy valóban őt csókolhatom. Az ő porcelánszerűen tökéletes ajkait, amiket oly sokszor kényeztettem azelőtt, és amelyek végül ridegen, elutasítóan kimondták az utolsó szót: „Vége."

Újra és újra elveszek ebben a káprázatban, mindig megismétlem, amíg az állandó levegőhiánytól már a hangját is hallom. Nem akarok felkelni ebből az álomból...

- Jihun, mégis mi a francot csinálsz? Kelj fel, te idióta! Jihun! Jihun!

Az éjszaka alatt megrohamozó képek egyszerre tűnnek valóságnak és képzeletnek. Mintha az aranybarna fürtök olyan közel lennének, hogy beléjük túrhatnék, ha akarnék, viszont nem merek közelebb kerülni hozzájuk. Rettegek, hogy eltűnnek.

Érzem, hogy nedves alattam a paplan, és kezdem felidézni a korábbi történéseket, amik eddig nem tűntek másnak ostoba hallucinációknál.

Csak figyelem a gyönyörű arcot, ahogy alszik, és meg sem rezzen, ahogy hirtelen mozdulatot téve felé nyúlok. Mintha egy angyal szállt volna elém, vagy sokkal inkább mellém, esetleg tényleg megfulladtam, és a Pokol próbál megviccelni ezzel a csábító káprázattal.

- Mielőtt megkérdeznéd: Igen, még élsz, és igen, valódi vagyok. – A lehető legnyugodtabb hangon szólal meg, egyedül a lassan kinyíló sötétbarna szemek győzködnek arról, hogy tényleg ébren van, nem képzelődöm. De még mindig képtelen vagyok elhinni...

- Heejun – mondom ki a nevét egyszer, aztán még egyszer, majd újra és újra. Mintha ezzel meggyőzhetném magam arról, hogy visszatért. Hozzám.

- Igen, így hívnak. Szeretnél még párszor megbizonyosodni róla, vagy visszafeküdhetek aludni, drágám?

Ez az egy szó nyugtatott meg végül. Olyannyira, hogy egyszerűen csak ledőltem mellé, figyelni, hogyan alszik az angyalom.