A tűz magas lángjai lobognak előttem. Kezemben szorongatom azt a két apró plüsst, amit az utolsó találkozásunk után vettem magunknak, kiengesztelésképpen. Meglepetésnek szántam, de most már csak teher. Éjszaka nem szűnnek a rohamok, pedig már minden emlékünket beletettem egy cipősdobozba.
Inseong... Ha belegondolok, hogy mi minden történt közöttünk, hogy mennyi mindent átéltünk az alatt a pár hónap alatt, összeszorul a szívem. A gyomrom görcsbe rándul a kis figurák láttán, amik eddig elűzték a kínzó magányt az ágyamból, és amelyek olyan sok könnyet láttak. Egyedül ők látták a kínlódásomat a sötétben, ők hallották a kapkodó lélegzetvételeimet, és azt, ahogy álomba zokogtam magam. De ennek, ettől a pillanattól vége.
Ha ő túllépett rajtam, nekem is ideje elfelejtenem a boldog hónapokat, amiknek végül én magam vetettem véget. Azt akartam, hogy tartson vissza, hogy, ha kell, erőszakkal marasztaljon. Hogy tegyen értünk valamit. Még ha felesleges is volt a remény, én tényleg hittem benne.
Figyelem az egyre csökkenő méretű lángokat és hagyom, hogy a könnycseppek legördüljenek az arcomon. Szorítom a puha anyagot, nem tudom, valóban meg akarok-e tőlük válni. Az utolsó hozzá fűző emlékeimtől.
Behunyt szemekkel nyújtom ki a kezemet és ejtem el a koalákat. Tényleg itt a vége. Nem akarom, és nem is tudom már tovább folytatni ezt a kínzó önmarcangolást. Letörlöm a sós cseppeket a bőrömről, többé nem sírok. Nem sírhatok.
YOU ARE READING
Hungarian Kpop Oneshots
FanfictionÜdvözöllek a képzeletem sötét bugyraiban, idegen! Hogy mit találhatsz itt, ha belépsz ezen a sötét ajtón? Szenvedéssel teli angst-folyót, minden komolyságot nélkülöző, rózsaszín cukormázzal és lila füstfelhővel borított fluff-hegyet. Történetről-tör...
