Hungarian Kpop Oneshots

Káosz (Chen)

Csillagok, a házból kiszűrődő fény.

A cigarettafüst láthatóvá válik a sötétben. Nem érzem úgy, hogy takargatnom kéne, pedig anya bent ül a konyhába, lát engem, ahogy újra és újra beleszívok a már alig égő csikkbe, igényelve a következő adag nikotint.

Nem félek tőle, hogy bárki észrevenne. Úgyis láthatatlan vagyok, vagy legalábbis, nem érdeklek senkit.

Tudod, sokat gondolkodtam mostanában. Ahogy bámulom a világos kis pontokat az égen, most is csak agyalok. Mikor fajult ide a világ? Mikor kezdett nem számítani semmi, mikor lett az önsajnáltatás divat?

Te is ugyanazt csinálod, mint a többiek... Ugyanolyan vagy.

És valamennyire én is. Menő dohányozni, siettetni a halált, hajszolni az adrenalint, mindezt divatos, márkás ruhákban, mutatva az elköltött pénz mennyiségét, ami még csak nem is a tiéd. Facebookon az "anyuci apuci eltart", mint munkahely még reális is, csak nem értem, erre miért büszke.

Csapongok, témák és sorok között, miközben félek leírni, ami ténylegesen a fejemben jár.

Vajon a halál könnyebb? Biztos, hogy az. Nem kell gürizni, nem kell elegett tenni az elcseszett gének okozta elcseszett elvárásoknak magaddal szemben, nem kell "normális" emberi kapcsolatokat kiépíteni, nem kell semmit, csak... Lenni.

Vajon fájna, ha nem fájna? Vajon lennék, ha már nem lennék? Van értelme annak, aminek nincs értelme?

Nem számít. Mert ettől a pillanattól már nem érdekel.

(Vagy mégis...)