Hungarian Kpop Oneshots

Idill (JenLisa)

     Féltem. Sőt, rettegtem, ahogy becsöngettem azon a bizonyos ajtón. A rémület pedig akkor sem hagyott alább, amikor meghallottam azt a gyönyörű hangot a lakásból, amelyet eddig, nagyon hosszú ideig csak a telefonon keresztül hallhattam.

– Egy pillanat! – kiabált ki, én pedig türelmesen vártam. A csokor vörös rózsa reszketett a kezemben, csakúgy, mint az apró doboz a kezemben, amely egy arcát takaró majom-emojis karkötőt rejtett. Az egyik közös emlékünk a sok közül, amit ilyen távolságból is meg tudtunk alkotni magunknak.

Az ajtó kinyílt, én pedig ott álltam, remegve a félelemtől, hogy mit szól majd a felbukkanásomhoz. Az arca, a mozdulatlan teste mindent elárult, ahogy rám meredt. Szinte szoborrá dermedt a meglepetéstől, én pedig kényszeredett mosolyt erőltettem az arcomra. Nem így képzeltem az első találkozást.

– Meglepetés! – szólaltam meg lágyan, felé nyújtva a csokrot.

– Te úr isten... – suttogta, majd anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna az ajándékaimra, a nyakamba vetette magát.

– Hé, nyugi, hisz csak én vagyok – mondogattam, majd szorosan magamhoz öleltem vékony testét. – Hékás, te sírsz? – kérdeztem játékosan, mikor megéreztem, hogy a könnyek elkezdték átitatni a felsőmet.

– Nem – tagadta le enyhén hüppögve, mire elnevettem magam.

– Menjünk be, Napsugaram. Bőven lesz időnk ölelkezni még, de most azért jöttem, hogy először is reggelit csináljak neked. – Elhúzódtam, majd mélyen a szemébe nézve, letörölve az arcán végigszánkázó sós cseppeket.

– Tükörtojást?

– Bizony, tükörtojást. Baconnel – feleltem, majd átnyújtottam a neki hozott ajándékokat, és felkaptam a szatyrot a földről, amiben a reggelihez való hozzávalókat hoztam. – Na, és most, mutasd, hogy hol a konyha!

Elhoztam magammal a szív alakú, szilikonos sütőformát, amiben lehet tojást sütni, így egy igazi kis romantikus reggelit ütöttem össze magunknak. Mikor leültünk enni, ő magához vette a kis ékszeres dobozkát, és végre-valahára kinyitotta.

– Tudod, mivel én is egy karkötőt kaptam tőled, úgy gondoltam, én is megleplek eggyel, ami majd rám emlékeztet, amikor nem vagyok itt – vontam vállat, mintha semmiség lenne, azonban a feszültség szinte szétvetett belülről, ahogy a reakcióját lestem.

Igazából nem is tudom, ki mozdult először, de valójában nem is lényeges. Egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy az ajkaink találkoznak, először csak finoman, és óvatoskodva, majd egyre szenvedélyesebben.

Több, mint hat hónap telt el, mióta utoljára találkoztunk. Több mint hat hónap, mialatt meg kellett vonnom magamtól azt, hogy bármiféleképpen hozzáérjek, hogy a mentális kielégültséget egy sokkal megnyugtatóbb, testi kövesse. Talán éppen ezért nem fogom vissza magam: kezeimet gyorsan végighúzom a derekán, aztán a gerince vonalát követve a hátára simul a tenyerem, felfelé haladva, egészen a nyakáig, hogy aztán ugyanezt a vonalat követve visszafelé a fenekén állapodjon meg. Még közelebb húzom magamhoz, már egy papírzsepi sem férne el kettőnk között, ahogy a testünk szorosan egymáshoz feszül.

Az ő sima fekete pólójától sokkal könnyebb megszabadulni, mint az én ingemtől, valahol mégis, a háló felé haladva elhagyjuk őket. Majd máskor összeszedjük, ez most fontosabb, sürgetőbb. A nyakán lefelé haladva ajkaim elérik a szintén fekete melltartó széleit, és szinte engedélyt kérően pillantok fel az arcára. A hezitálásomat látva fordít a helyzetünkön, és gyengéden lenyom az ágyra, hogy fölém kerekedjen. Ő nem kért engedélyt, magabiztosan csókolja végig a nyakamat, és amikor egy különösen érzékeny pontra ér, mélyen felsóhajtok. Megszabadít a melltartómtól, majd kihúzza a hajgumit a hajamból is, és ismét magához húz egy csókra. Nem tudom, hogy lehet valaki ilyen érzéki, de minden érintésével eltompítja a gondolataimat, egyre jobban kizárja a külvilágot, hogy csak ő és én maradjunk. Ketten, az univerzumban, elfeledkezve mindenki másról.

Én már meztelen felsőtesttel fekszem alatta, de ideje ezen változtatni. Egy teljesen álcázott magabiztosságot magamra véve kapcsolom ki az ő fehérneműjének a csatját is, hogy egálban legyünk végre, aztán pedig már nem tudom levenni a szemem a gyönyörű látványról. Gyengéden végig simítok a mellein, mire mélyen felnyög. Nem bírom tovább, felülök vele az ölemben, és megcsókolom. Olyan sokat vártam erre a pillanatra, hogy az ajkaim az övéit érintsék, hogy szinte a mennyországban érzem magam tőle. De elszakadok tőle, hogy a bőre sokkal intimebb, rejtettebb részeit is megkóstolhassam. Óvatosan haladok lejjebb a számmal a mellkasa felé, ahol először az egyik, majd a másik mellbimbóját veszem a számba. A hangját hallatva adja tudtomra, hogy tetszik neki, amit csinálok, majd a nyakamnál fogva ismét csókra hív, majd átveszi az irányítást. Óvatosan, a vállamnál fogva lenyom az ágyra, és ezúttal nem is enged felkelni.

A szájával és a kezeivel minden szabad bőrfelületemet kényezteti, én pedig lehunyt szemmel élvezem a ténykedését, egészen addig, amíg...

Felébredek. A saját ágyamban, a saját szobámban, és még mindig az álom hatása alatt keresem őt magam mellett az ágyban, de nem találom sehol. Kétségbeesetten tapogatózom a sötétben, de csak egy cetlit találok. Telefonommal megvilágítva olvasom el, mi van a papírdarabon.

„Reggeli a konyhában, el kellett mennem egy megbeszélésre. Délután jövök, édesem, igyekszem haza hozzád.

Szeretlek."

Megnyugodva dőlök vissza, csak egy álom volt. Már nem kell hat hónapot várnom, hogy találkozzak vele, hiszen itt van. Kezembe veszem a közös képünket, majd mosolyogva ölelem magamhoz, hogy aztán a fotóról mosolygó alakjának tekintetétől kísérve újult erővel kezdjek neki a közös otthonunk kitakarításának.