- Tudod, nem is értem, miért csináljuk ezt még mindig... - motyogom, hátamat Minseokénak döntve, meredve a hotelszoba hófehér falára. Kezemben már leégett a cigi, csak megszokásból tartom az ujjaim között. Csupasz bőröm is az övéhez ér, érzem, ahogy megfeszül az izma a gerince mentén.
- Mert szeretlek. – Egyszerű szavak, egy egyszerű embertől. Nem is lenne benne semmi bonyolult, ha nem gondolnám túl a dolgokat. Ha nem tudnám, hogy hazudik.
- A testemet szereted. Fizetsz is érte, nem? – vonom fel a szemöldököm, bár ő ezt nem láthatja. Megvan a véleményem róla, a „szeretetéről", sőt, az egész kibaszott életről. Ha van pénzed, boldog lehetsz, ha nincs, akkor ezt az érzést felejtsd el. Erről szól minden.
- Szerelmes vagyok beléd, Chen. Beléd szerettem. Nem csak a testedbe; a szemedbe, a szádba, a mosolyodba, ahogy rám nézel... Tudom, hogy nem igazi, tudom, hogy mindezt meg tudom venni, de kérlek, valld be, hogy te is így érzel – suttogja bizonytalanul, kétségbeesetten, én pedig szenvtelenül felé emelem a kezem, jelezve, hogy mibe kerülnek a szavak.
Érzem, ahogy a papír belecsúszik a tenyerembe, elmosolyodom.
- Én is szeretlek, Minseok – mondom ki, úgy téve, mintha igaz lenne.
- Még mindig... Imádom, ahogy hazudsz.
YOU ARE READING
Hungarian Kpop Oneshots
FanfictionÜdvözöllek a képzeletem sötét bugyraiban, idegen! Hogy mit találhatsz itt, ha belépsz ezen a sötét ajtón? Szenvedéssel teli angst-folyót, minden komolyságot nélkülöző, rózsaszín cukormázzal és lila füstfelhővel borított fluff-hegyet. Történetről-tör...
