Hungarian Kpop Oneshots

Fogadás (TaeJin)

Síri csend és hullaszag. Leginkább ezzel lehet jellemezni a némaságot, ami közöttünk ül. Az autó tompa zúgását lehet csak hallani, és mintha a feszültség apró szikrái is pattognának a levegőben. Nem akarok elsőként megszólalni, mert az olyan, mintha veszítenék...

Ezért utálom a fogadásokat, és a "ki bírja tovább" játékokat. De ezúttal csak azért sem fogok kiejteni a számon semmit, hadd érezze csak Jin is, hogy most majd ő marad alul.

Ugyanakkor ez a szituáció időt ad nekem a gondolkodásra is, hiszen, amíg ő vezet, én nem tudnám elfoglalni magam mással, legfeljebb a telefonommal, amit viszont igencsak pofátlanságnak érzek.

Akkor mi most... Hogyan is állunk? Minek lehet minket tekinteni? Egy pár? Szerelmesek? Egyáltalán, neki volt bármi is amögött a csók mögött, vagy csupán jónak látja szórakozni velem?

Aish, fogalmam sincs... Csak a saját érzéseimet látom tisztán, és ez valahogy frusztrál. Tudni akarok róla mindent: mit gondol, hogyan érez, milyen emberekkel ismerkedik meg nap mint nap, kihez, milyen viszony fűzi... Mindent.

Egy éles kanyar zökkent ki a gondolataim folyásából, ahogy hirtelen megriadva kapaszkodok a felettem elhelyezkedő kis fogantyúba. Már-már rárivallnék rá, hogy mégis mit képzel, de hamar emlékeztetem magam, hogy nem bukhatok el.

A parkolás is legalább olyan vad, mint a befordulás volt az utcába: amint leállította az autót és kivette a kulcsot, már pattant is ki a volán mögül, hogy szinte egy szempillantás alatt az én oldalamra érjen, és ajtót nyisson.

Hát basszus, mi ez, Edward? Hirtelen csillámvámpírrá avanzsált volna? Nem, azt észreveszem, hiszen akkor három napig változik... Vagy idáig fajult volna a mutáció, ilyen rövid idő alatt?

Kínos ez a csend, kényszert érzek, hogy megtörjem. De nem szabad, a játék az játék. Még az ellen sem szólalhatok fel, hogy egyenesen egy hotelbe vezet; ha egy hangot is kiadok, végem. És ha elveszítem a fogadást, elveszítem az önállóságom, két egész hétre... Egy rózsaszín-mániás hercegnő csicskájának lenni nem egy leányálom, még, ha szeretem is. Még akkor sem, ha úgy szeretem, ahogy van.

Mert igen, szerelmes vagyok belé. Hogy ez mikor realizálódott bennem, arról fogalmam sincs, egyszer csak megtörtént. A szívem hevesebben ver, amikor meglátom, a vérnyomásom az egekbe ugrik, és a gyomrom is mintha összeszűkülne.

Valójában, a szervezet hasonló tüneteket produkál akkor, ha szerelmes, és ha retteg. Megnő a pulzusszám, a vérnyomás és a vér adrenalin szintje is, az embernek olyan érzése van, mintha a belső szerveit összenyomorgatnák egyetlen nagy gombóccá, és a torkán kezdenék el felfelé küldeni, hogy mielőbb távozzon... Csak míg a félelmet az agy egy negatív, addig a szeretetet egy pozitív érzelemként fogja fel. Legalábbis valahol ezt olvastam még régebben.

Nem megyünk a recepcióhoz, Jin csak előveszi a saját szobakulcsát, mintha előre készült volna az alkalomra. Ami lehetetlen, hiszen ma reggel találta ki a játékot. Ugye? Ugye?? Bár ez a gondolat egyre reménytelenebbnek tűnik, és a tények határozottan azt bizonyítják, hogy itt bizony súlyosan tőrbe lettem csalva.

Amint beérünk a lakosztály szűk előterébe, még nem is csukódik mögöttünk az ajtó, de már a falhoz vagyok szorítva, ezzel egy hatalmas nyekkenést kiváltva belőlem.

- Vesztettél - mosolyodik el ördögien, halkan a fülembe suttogva a szavait, mire nagyot nyelek.

- Ez nem ért. - Próbálok határozott lenni, de a hangom megremeg. Még mindig félek, hogy csak játszik velem, de a vágy elsöprő erővel ledönt a lábaimról. Egyszerre vagyok bizonytalan és biztos a dolgomban, mikor óvatosan hozzá hajolok, éppen, hogy csak az ajkaihoz érintve az ajkaimat. Azonban ő nem elégszik meg ennyivel: követelőző csókba invitál, és nem is ereszt, amíg egészen a hálóig érve, nekidönt az ajtónak.

Ahelyett, hogy folytatná eddigi tevékenységünket, elfordul. Mint aki zavarban van, vagy szégyell valamit, int a kilincs felé.

- Menj be.

Értetlenül meredek rá, majd az egyszerű falapra, nem tudván, mit csináljak. Nem értem őt, és a hirtelen hangulatváltozást, de némán eleget teszek a kérésnek.

A hirtelen világos fény az előszoba félhomálya után elvakít, de amikor meglátom a hatalmas feliratot az ágy felett, és a rózsaszirmokat a lepedőn, könnyek szöknek a szemembe.

"Szeretlek, Taehyung."