Hungarian Kpop Oneshots

Tegyük fel, hogy igen (BaekYeol)

                − Szerelmes vagy belém, Chanyeol? – teszi fel a kérdést, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, én pedig, mint a Windows, lefagyok. Az agyamban lassan kattognak a kerekek, ahogy Baekhyunra meredek, miközben ő végig a szemembe nézve lassan szív bele a cigarettájába. Vár a válaszomra, én pedig szimplán nem tudom, hogy mit feleljek.

Az igazat? Mondjam neki szimplán, hogy igen, lazán, aztán gyújtsak rá én is? Vagy hazudjak, magabiztosan vágjam hozzá, hogy nem, és röhögjek fel? Egyáltalán melyik lenne a kifizetődőbb?

Komótosan kifújja a füstöt és felvonja a szemöldökét. Eddig volt időm, hogy kiagyaljam, mit akarok válaszolni.

– Tegyük fel, hogy azt mondom, igen. Mi lenne a reakciód? – A kérdés láthatóan meglepi, mintha nem ehhez szokott volna. Próbálom leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, de mint egy csukott, lakattal lezárt napló, amit nem tudok felfeszíteni.

– Szerintem... – kezd bele, de ezután az egy szó után rövid szünetet tart, és az arcomat fürkészi. Én mindig is egy nyitott könyv voltam a számára, szinte a vesémbe lát azokkal a csodaszép, csokoládébarna szemeivel. – Szerintem azt mondanám, hogy bár nem vagyok benne biztos, hogy ugyanúgy érzek irántad, de adnék neked egy esélyt. Sok minden amúgy sem változna, nem? – von vállat, mintha számára tényleg teljesen mindegy lenne, hogy névlegesen is együtt vagyunk-e, avagy sem. – Azután az éjszaka után meg főleg, nem igaz? – kacsint rám, mire felnevetek. Egyszerűen nem tehetek róla, ez a srác valahogy mindig felvidít, kihozza belőlem a legjobbat. Azt az énemet, amelyik tényleg szeret élni.

– Akkor mondok egy igent, jó? – A szeme felcsillan a vidám válaszomra, a kezéből pedig egyik pillanatról a másikra kiesik a cigi, egyenesen a nadrágjára, kiégetve azt.

– Tudtam! – kiált fel, és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a lyukas nadrágjára céloz, vagy arra, hogy tudott az érzéseimről. De igazából nem is lényeg, mert mindketten megtudtuk, amit akartunk.

– Lenne egy kérdésem azért... Ha azt mondtam volna, hogy nem, hogy reagáltál volna? – Kíváncsian pillant rám a nadrágjáról, majd megvonja a vállát.

– Azt mondtam volna, hogy akkor rosszul láttam, és minden ment volna tovább a régi kerékvágásban.

– Miért, így nem fog?

– De, de így legalább megvan a tudat, hogy igazam volt – neveti el magát, én pedig vele nevetve nyomom el a csikkemet.