Hungarian Kpop Oneshots

November közepén (JenLisa)

Mindenki boldogansétálgat a párjával, a családjával, izgatottan készülnek akarácsonyra, már így, november közepén is. Mindenhonnan amegszokott dallamok szólnak, és mintha a társadalom elvárná azemberektől, hogy boldogak legyenek. Hiszen ez a szeretet ünnepe.

Csak azokra nemgondolnak, akiknek nincs mit ünnepelniük. Akiknek nincs családjuk,nincs szerelmük, nincs semmijük. Egyedül a munka, a kifizetetlenszámlák, és az üres lakás jelent állandóságot, és nem élnek,csak túlélnek.

Egyetlen embertőlvárom, hogy esetleg kapok egy sms-t, valamikor a jeles napokkörnyékén, ahogy eddig minden évben, de tudom, hogy mint mindig,most is csalódnom kell majd. Marad a mikróban melegített instantleves és valami bűnrossz vígjáték, amíg nem kell dolgoznimennem. Akkor úgyis visszaáll majd minden a régi kerékvágásba.

Csak ülök a padon azutcán, és figyelem, ahogy mások örülnek az első hónak, amibennem csupa fájó emléket ébreszt. Amikor Jennie még mellettemvolt, és számomra is értéket hordozott ez a várakozássaltöltendő egy hónap. Az öröm az arcukon az én ajkaimra is keserűmosolyt húz, ahogy visszagondolok, mennyi minden másként lehetne,ha nem rontom el. Talán melegítené valaki a takarómatéjszakánként, és nem arra ébrednék, hogy homályos alakokatlátok a sötétben, amik engem figyelnek, ahogy ő tette régen,amikor nem tudott aludni.

Merengésembőlfelocsúdva úgy döntök, betérek egy kávézóba. A sütőtököslatte az egyetlen, amit szeretek ebben a késő őszi időszakban.Ebbe az egy üzletbe nem költözik be idejekorán a giccses díszlet,pont ezért szerettünk mi egykor annyira idejárni. Itt minthamegállt volna az idő: a kis helyiség meleg színekkel díszítveotthonos hangulatot adott a jéggé fagyott szívemnek. Egy kis időrefelidéződtek az emlékek, a keserűséget szomorú örömméváltoztatva bennem.

A kávémmal melengetvea kezeimet beülök az ablak melletti kis fotelbe, figyelve akülvilágot, és akaratlanul is, mintha várakozás költözne alelkembe. Nem tudom, mire, kire, de várok. A változásra, hogyismét boldogan tekinthessek a karácsonyra. Hogy felolvadjon bennema jég, ami olyan hideggé változtatott mindent körülöttem.

Sötétedik, már aliglátom, mi folyik az utcán, és én még mindig ott ülök. Minthacsak a díszlet része lennék. Az italom rég kihűlt, de még akezemben szorongatom, szinte tudomást sem véve magamról. Egyismerős hang rángat ki ebből a már szinte transzhoz hasonlítóállapotból.

– Te vagy az, Lisa? –Bátortalan kérdés, egy bátortalan lánytól. Mosolyom szélesrenyílik, ahogy felismerem benne a nőt, akire vártam.

 – Szia, Jennie. Régtalálkoztunk.