Egy újabb éjszaka a temetőben

Egy éjszaka a temetőben

Hideg november elseje volt. Clarie az ágyában feküdt, és aludni próbált, de egyszerűen nem jött álom a szemére. Érthető persze, hiszen borzalmas napja volt. Veszekedett anyukájával a rossz jegyei miatt, ami nagyon megviselte. Claire ugyan tudta, hogy képes lenne többre, de hiányzott a motiváció, így az akaraterő is. Az, amikor pedig egy alapos fejmosást kap, nem javít, hanem csak ront a helyzetén. 

Clarie éjjel tizenegy óra körül halk suttogást hallott, amitől kirázta a hideg. Olvasott róla, hogy ezek normális, úgynevezett hipnagóg hallucinációk, így általában nem tulajdonított nekik nagyobb jelentőséget, de azért furcsának találta őket. Megint csak az elméje játszadozik vele. Elvégre előfordul, hogy az ember hangokat hall, amelyek valóban nincsenek is, csak az agyunkban pörögnek az elmúlt nap eseményei, így akaratlanul is felidéződhetnek, például suttogás formájában. Valami azonban nem hagyta aludni. Egyszer csak automatikusan felállt, majd  öltözni kezdett. Úgy gondolta, jót tenne neki egy séta a hűvös őszi időben, így fél 12 körül elhagyta a házat.

Nem értette miért, a temető felé vette az irányt. Ott, tekintve hogy Halottak napja volt, szinte minden síron mécsesek égtek, azonban úgy tűnt, ilyenkor már senki sincs arrafelé. A sírok hosszú domboldalon nyúltak el, egészen a domb tetejéig, ahol kis romos kápolna állt. Clarie úgy döntött, megkeresi apukája sírját. Kicsit rosszul érezte magát, amiért nem hozott virágot, vagy legalább egy mécsest. Mikor odaért a fekete márvány sírhoz, letérdelt és elmondott egy imát. A szél egyre erősebben kezdett fújni, és sok mécses ki is aludt miatta. A fák egyre hangosabban susogtak, és Clarie-t ismét kirázta a hideg. Mikor látta, hogy az apukája melletti síron mennyi gyertya és virág van, könnyekkel a szemében megfogott egy szál rózsát és egy kis mécsest, és áttette apukája sírjára.

-Remélem, nem bánod, John - olvasta le a sírról a nevet Clarie.

-Nem - szólalt meg egy hang Clarie mögött, mire Clarie ösztönösen felsikoltott és szempillantás alatt megfordult. Egy magas, fekete alak állt ott, akinek arcába volt húzva a csukjája.

-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - mentegetőzött az idegen. - Apukám sírja - mutatott a Clarie édesapja melletti fényes sírra.

-Sajnálom, nem akartam ellopni ezeket - mondta Clarie, és már felvette a virágot apja sírjáról, mikor a az idegen közbeszólt.

-Ugyan. Csak nyugodtan. Ismerem azokat, akik a virágokat és a gyertyákat hozták arra a sírra. Biztosan szívesen odaadnák.

 -Köszönöm - suttogta Clarie, de a szíve még mindig sokkal hevesebben vert az átlagosnál. Attól még, hogy a fekete idegen rendes hozzá, nem jelenti hogy jó ember is. Clarie próbált magabiztosnak látszani, de csak egy bizonytalan, kínos vicsor került az arcára mosoly helyett. Nem kellett volna ide jönnie.

Idegen: Mit keresel itt ilyen későn? 

Clarie: Ezt én is kérdezhetném.

Idegen: De nem tetted.

Clarie: Nem tudtam aludni.

Idegen: Azért mert...

Clarie: Mit számít ez Önnek?

Idegen: Csak érdekel.

Clarie: -Veszekedtem anyukámmal.

Idegen: -Miért veszekedtetek?

Clarie: -A rossz jegyeim miatt.

Idegen: -Hát ezt egyszerűen megoldhatod, azzal, hogy jó jegyeket szerzel.

Clarie: -De nem tudok.

Idegen: -Miért?

Clarie: -Nem tudom!