Rosszfiú Egy Fogadással

7.

Mert más voltál és nekem ez tetszett

-Mond el ki ő. -kérlelt újra. Ugyanúgy kint ültünk. A tanítási órák már javában folytak de mi kint ücsörögtünk. Könnyeim még mindig megállíthatalanul folytak az emlékek hatására. Csak meg ráztam a fejem. Erősebben ölelt.

-Meséld el mi volt. Mi volt amíg én nem voltam. Azt, hogy mit tett veled. Miért nem tudtam segíteni. Kérlek. -tört ki belőle. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.

-Paul. Régen történt minden. Ünnepség volt az iskolába. Dél helyett csak este 6-kor engedtek volna minket haza amit én nem tudtam. Nem volt kajám se pénzem. Gondoltam, hogy nyolctól délig kibírom de mivel hatig tartott kezdtem pánikba esni. Abban az időben nagyon jóba voltunk. Sokszor mondta, hogy számára több vagyok egy barátnál és én hittem neki. Felajánlotta, hogy ad pénzt és, hogy menjek el kajálni és, majd kitalálja, hogyan adjam vissza. Másnap a suli kapujánál várt. Sosem ott volt a helyünk ám azonban ő ott állt. Furcsáltam de oda mentem hozzá. Ő azonban nem köszönt csak megcsókolt. Azt mondta, hogy legyünk egy pár. És én belementem. 7 hónap intenzív kínzás volt. Elsőnek csak kisebb dolog. Találkozások, egymásnál alvás, egyebek. Aztán elszaladt vele a ló. Megtiltotta, hogy találkozzak más fiú barátaimmal, hogy alig beszéljek Paulával és a legrosszabbat akarta még.Elakart velem költözni Milánóba. Mondtam neki, hogy nem hagyhatok itt mindenkit. Paulát, Todot, az iskolát, a barátaim. Azonban ő késztetett. Egyik délután össze pakoltatott velem mindent és mikor sírva mentem le a lépcsőn Tod belépett az ajtón. Elmaradt neki egy órája ezért haza jött. Megverte. Másnap feljelentettük. És most itt van. -mondandóm végére újra zokogásba törtem ki mire Brandon még erősebben ölelt magához.

-Csak ne sírj. -suttogta. -Megoldjuk. Tod-nak elkell mondanunk. Viszont most muszáj mennünk órára. -aprót bólintottam. Majd felakartam állni de valamiért össze rogytam. Majdnem. Brandon elkapott és felemelt majd becipelt a teremig.

-Elnézést tanárnő a késért. -nyitott be Brandon közben a kezében még mindig tartott.

-Kimberly-nek a lába tökéletes miért cipelted? -kérdezte kedvesen az irodalom tanárunk. Ő az egyetlen tanár aki kedvel engem ebben az iskolában.

-Lelki probléma. Kisírta a fél lelkét a karjaimban majd nem bírt lábra állni ezért ehhez kellet folyamodnom. -válaszolta Brandon. A tanár ledermedt. Fél szemmel Tod-ra néztem aki villámokat szóró tekintettel nézett engem majd az utolsó előtti padban lévő Paul-t. Ám azonban a játék nem erre ment. Amint Brandon kimondta ezt a mondatot Paulra nézett dühös tekintettel. Egyértelmű volt, hogy ki akarta provokálni őt. Ami a tanárnak is feltűnt.

-Paul? Te voltál a bűnös? Át vettünk téged ebbe az iskolába erre már az első napon itt csinálod a feszültséget? -ordította le az irodalom tanárunk a nem messze ülő fiút.

-Tanárnő semmit sem csináltam! -állt fel idegesen a szóban forgó fiú majd felénk indult. Testemet félelem árasztotta el és elkezdtem könnyezni. Fekete szempárjaiban megcsillant a düh és elvesztette a maradék józan eszét is.

-Takarodjál el a közelemből, de legfőképp a barátnőm közeléből! -szólalt meg Brandon magabiztosan. A két fiú farkas szemet nézett egymással és mind a kettőjükről levehető volt, hogy feszültek.

-Nekem nem kell egy ilyen csatlós kurva mint Kim. Csak tudod szórakozni is kell. -undorító fekete szempárjával rám pillantott és éreztem, hogy lépnem kell. Kiakartam ugrani az engem szorító fiú biztonságából ő azonban ezt nem hagyta, inkább mégjobban szorított magához mintha egy plüss mackó lennék.

-Engedj el! Hagyj mondjam meg a magamét én! -suttogtam fülébe amire mégjobban szorított.

-Nem engedhetem. Van annyira pszichopata, hogy megüt amit nem bírnék ki. -súgta vissza majd a tanára pillantott angyali tekintetével. Ő azonban vette az adást és mégjobban leordította Pault.

-Takarodj az órámról egyenest a pszichológushoz! -parancsolta rá majd Brandonra nézett.

-Te meg menj vele az igazgatóiba miután ő végzett. Most meg ültesd le Kim-et a testvére mellé és menjél. -nézett rá kedvesen amire a fiú azt tette amit kell. Tod kihúzta a széket majd mikor Brandon lerakott rá ő egyből szorosan megölelt.

-Nem hagyjuk, hogy bántson. -suttogta majd vissza fordult a tanárhoz aki mosolyogva figyelte őt.

-Kevés olyan fiú van aki így szereti a húgát. -szólalt meg majd hozzám fordult. Biztos voltam benne, hogy förtelmesen nézek ki. A szempilla spirálom valószínűleg elkenődött a szemeim valószínűleg olyanok voltak mint egy drogosé.

-Kim, te csak dőlj hátra majd otthon Tod-tól átmásolod. -mosolygott rám mire vissza mosolyogtam és bólintottam egyet.

Az óra további része viszonylag csendben telt. Ám mikor a hangulat kezdett feloldódni kinyílt az ajtó.

-Kimberly gyere kérlek velem. -dugta be a fejét az igazgató. Elakartam indulni de a bátyám vissza rántott ölelő karjai közé.

-Tod kérlek. Semmi baj nem lesz. -próbáltam nyugtatni a kelletlennél kicsit feszültebb hangomon.

-Nem! Apának megígértem, hogy mindennél jobban foglak szeretni és persze vigyázni rád. Nem tehetem. -mondta határozottan.

-Tod engedd el Kim-et. -nézett rá a tanár mosolyogva. -Semmi baja nem lesz, ígérem 10 percel hamarabb kiengedlek de most engedd el. Ne nehezítsd meg a dolgukat.

-De megígértem apukánknak, hogy mindennél jobban fogok rá vigyázni. Én is megyek vagy egyikünk sem. -nézett a tanárra. Felkuncogott az előbb említett személy majd intett, hogy mehetünk. Tod elengedett és szorosan követett.

A folyosón csend volt. Az igazgató vezetett minket majd amint befordultunk a folyosón megpillantottuk Brandont. Fuldokolva, a fal és Paul között. Tod egyből rohant segíteni a fiúnak kiszabadítani. Az igazgató csak belökte Paul-t az irodájába majd elmotyogta, hogy következő órán menjünk be mi is.

-Semmibaj nem lesz. -ölelt ált Brandon és gyorsan vette a levegőt az előbbi fuldoklása miatt.

-Legyen úgy. -motyogtam