Rosszfiú Egy Fogadással

23.

A tetteid az bizonyítják, hogy a szavaid hazugságok voltak.

Néha elkell engedned a múltadat. Még ha fáj akkor is. Nekem sikerült. Lezártam a gimnáziumi éveim és tiszta lappal indultam az élet felé. Felvettek arra az egyetemre ahova akartam is menni tehát most már büszkén kijelenthetem, hogy egyetemista lettem. A pszichológiai szakra kevés embert vettek fel és én büszkélkedhetek azzal, hogy köztük lehetek.

Hogy mi lett a múltbeli emberekkel? Akik nem fontosak azokat a múltban hagytam akik fontosak azokat hoztam magammal a jövőbe. Brandon Bell nevét sikerült teljesen elfelejtenem. Többet már nem tud érdekelni ő. Szépen haladok a célom felé amibe nem állhat bele egy fiú. Főleg nem ő. A tetteit sikerült végleg eltemetnem. Ma már csak elmosolyodok mikor meghallok egy-egy sztorit róla. Sikerült változtatnom magamon is. A hát középig érő hajamból lett egy vállig érő világosabb barna frizura. Végét befestettem vörösre ami még vadabbá tettem. És mindenkinek tetszett. A stílusom is megváltozott. A régi aranyos csajos ruhákat átváltottam egy sokkal érettebb ruhákra.

És most újra visszatérnék a tanulmányaimra. Sikerült megkapnom egy kisebb "munkát" amivel a helyi kórházban kezdhetem a pszichológus szakmát. Most is a pácienst várom akinek 2-re van időpontja. Ismét vetek egy pillantást a mobilomra ami lassan 14:05 mutat. Kisebb késéssel kopogtak az ajtón.

-Szabad! -szóltam ki. Az ajtón belépett egy fiú. Nálam talán 1 évvel lehetett idősebb. Tökéletes bőrét egy fehér póló fedte. Bal kezén ékeskedett egy nem túl kis összegű óra. Barna haja tökéletesen volt beállítva. Nem volt túl zselézve de száraz sem volt. Étcsokoládé szeme még vonzóbba tett és a hab a tortán csak a vakító mosolya volt. Rám villantott egy 32 fogas mosolyt amire még a napszemüvegemet is felvettem majdnem. Nagyon ismerős volt de az egyetemen több ilyen diák megfordul. -Segíthetek? -mosolyogtam rá. Ő csak bólintott és leült a velem szembe lévő fotelbe.

-Komoly problémáim vannak. -szólalt meg. Hangja mélyen és szomorúan csengett.

-Mármint? -vágtam értetlen fejet. Ő csak nagyot sóhajtott és belekezdett.

-Van egy lány akin nem tudok tovább lépni. -felelte. Szemeit elléptek a könnyek de nem sírt. Erős és kő kemény maradt.

-Mi történt? -kérdeztem és elővettem a füzetemet ahova jegyzetelni készültem. 

-Szakítottunk. De én mindent megpróbáltam. Tényleg mindent. Nem bocsájtott meg. Pedig én sajnáltam és hibáztam de ő nem. -rázta a fejét kiakadtan. Félt. Tényleg komoly eset volt amire hallgattam pár percig. 

-Tovább kell lépned rajta. -tettem a kezem a karjára amire ő elrántotta azt.

-Ne érj hozzám! -csattant fel. -Csak ő érhet hozzám. -amint kimondta a tekintete megenyhült és nem viccelek elsírta magát. Szorosan megölelt, mire nagyon megijedtem. ilyen esetet még nem láttam. Sok videót néztem de még egy ilyet nem láttam.

-Hé, nyugodj meg. -szedtem le magamról izmos karját. Egy zsebkendőért nyúltam odaadtam neki. -Segíteni szeretnék. -simítottam meg a karját mire ijedten kapta rám a tekintetét. Azonnal elrántottam a kezem de ő inkább megsimogatta a karomat.

-Olyan bőröd van mint neki. -mondta mosolyogva. Tényleg most már nagyon féltem tőle. Pedig tudtam, nem bánt. Ő csak betegesen szerelmes egy lányba aki nem viszonozza azt. Én is rá mosolyogtam.

-Megfog bocsájtani. -mosolyogtam rá. -Beszéljek vele? Minden rendben lesz. -biztattam mire visszaült a helyére. -Velem is volt ilyen. Nem tudtam tovább lépni az egyik exemen de megtettem. Most is boldog párkapcsolatban élek és nem vele. Ha esetleg semmi sem sikerült muszáj tovább lépned. Nem halhatsz bele a hiányába. Főleg ha ő már tovább lépett rajtad. -válaszoltam neki mire sóhajtott egyet.