Rosszfiú Egy Fogadással

26.

Jól jegyezd meg a szavaimat. Sosem tudhatod melyik lesz az utolsó.

-Brandon ezt nem teheted! -mondta már vagy harmadjára Brian.

-Már miért ne tehetném? Megcsalta az a szemét! -néztem már rá, tekintetem dühös lehetett.

-Nem is biztos, hogy ő volt. -védte meg Rogert habár én nem hittem neki.

-Brian. -sóhajtottam. -Ő volt. Láttam. Ott csókolóztak a kibaszott parkban, érted? Nem viccelek. A pszichológusom és a szerelmem barátja. -magyaráztam neki.

-Ezt akkor sem teheted meg. -rázta a fejét. 

-Már miért ne tehetném? -kérdeztem vissza újra.

-Mert más boldogságába nem mászhatsz bele. -kezdett bele. -Ők boldogok együtt. Muszáj elfogadnod, hogy neki már nem vagy az életében. Nem szerepelsz benne mint a nagy Ő. És ha fáj is bele kell törődnöd. Mert ők úgy szépek. Nélküled. Igen kibaszottul fáj neked. Tudom. De el kell fogadnod. Nem szeret már. -az utolsó mondata a szívembe vájt. Fájt ezt hallani tőle. -De ezt is mind magadnak köszönheted. Mert nem kellett volna ezt tenned. -tette hozzá gyorsan. Mindig ezzel jött. És igen hibás voltam. De megbántam a bűneimet. 

-Ilyet nem mondhatsz. -sziszegtem neki. Ő csak megrázta a fejét és felállt az ágyamról. Megpaskolta a vállamat majd kilépett a szobából.

Nem tudtam mit csinálni. Tehetetlennek és magányosnak éreztem magam. Elvesztettem a körülöttem lévő embereket mert fontos volt a foci. Mindent vissza csinálnék. Másképp döntenék. Más ember lennék. Mert én tényleg szeretem őt. De az élet igazságtalan. Néha boldog pillanatokat ad. Néha meg elvesz mindent. Itt lenne a törlesztés? Minden hibám és rosszindulatom büntetése ez lenne? Hogy elvette tőlem az élet azt akit a legjobban szeretek? 

Lépnem kell. Leszaladtam az emeletről, felvettem a farmer kabátomat és kimentem az utcára. Elindultam a kórház felé. Mára nincs időpontom. De beszélnem kell vele. Tisztáznom a dolgokat. Először vele aztán mindenki mással.

5 perces séta után meg is érkeztem. Egyből a portához mentem.

-Ma Kelly Enderson itt van? -kérdeztem köszönés nélkül az idős hölgytől.

-Igen. De most éppen a barátja van bent nála. Ne zavarja. -felelte mire a szemem tányér alakúra nyílt. Barátja van de más barátjával kavar. Wow. "Parancsát" megszegve a nőnek elindultam az emeletre. 

Bekopogtam de semmi. Ismét bekopogtam de jelet vissza nem kaptam. Automatikusan benyitottam mire az állam az alagsorban koppant.

Kelly és Roger éppen valaminek az elején voltak amit megzavartam.

-Öhm. Én öhm. -mutogattam zavartan az ajtó felé. -Asszem akkor megyek is. -fordultam ki mire magamban átkoztam magam mindenért.

-Brandon! -szaladt utánam Kelly miközben visszavette a pólóját. -Mit keresel itt? -kérdezte már nem annyira vörösen mint eddig.

~Kimberly~

-Beszélnünk kell. -mondta komolyan mire elkezdtem félni. -Méghozzá egy komoly dologról. -hangja halk volt és komoly. Megvetően tekintett le rám amitől akár sírni is tudtam volna.

-Baj van? -kérdeztem remegve.

-Itt egyedül te vagy bajban. -felelte. elkapta a karom és elkezdett húzni a szertár felé. Ott szó szerint a falnak nyomott. Mint mikor elsőre üzletet kötöttünk.