Rosszfiú Egy Fogadással

11.

Meghódítom a világot egyetlen kézzel, ha te fogod a másikat.

-Miért nem állítottak meg mikor elfogadtam? -fordultam feléjük.

-Haver kurva részegek voltunk. -fordult felém Scott.

-Feladhatom? -kérdeztem tőle, reménykedve, hogy azt mondja, hogy igen.

-Nem! -vágta rá

-Miért? -kérdeztem vissza élesen. Méreg zöld szemei szikrákat szórtak rám és hatalmas keze is ökölben voltak.

-Mert te csak egy szaros kapus vagy aki semmit sem csinál. -üvöltött rám. -Minden lány úgy tapad rád bazdmeg mint egy kibaszott posta bélyeg. Nem érdemled meg őket! Főleg nem Kimet. 

-És ezt mégis honnan veszed? -kérdeztem már én is ordibálva.

-Bazdmeg úgy beszéltél vele, hogy sírt. Érted? Kibaszottul de nem érdemled meg őt. -vetett rám egy utolsó pillantást majd távozott a csarnokból. Rob-ra értetlenül néztem aki csak megvonta a vállát. 

---

Legutolsó óráról kicsengetve megkönnyebbülten léptem ki a teremből, Ron és Ryan társaságában. Jó idő volt, ugyanis május van, viszont ha a szél megcirógatja a karodat akkor fel áll a hátadon a szőr. Éppen beszélgettünk mikor megcsörrent a telefonom. Brian neve virított a képernyőn aki a bátyám.

-Cső! Mond gyorsan. -szóltam bele miközben lesétáltam a lépcsőn.

-Hallod menjél már el Tomy ért mert elromlott a járgányom. -mondta. Tomy pedig az öcsém. Anya meg van áldva 3 fiúval amit eléggé jól tűr.

-Oké mikor is végez? -kérdeztem mert nem nagyon tudom az óra rendjét.

-Még szakkörön van. Egy óra múlva fog kijönni. Na majd itthon csá! -mondta és bontotta a vonalat. Már éppen beakartam szállni a Kicsikémbe mikor hallottam egy sikítást.

-Engedj el! -sikított valaki ismerős hangon. Rögtön bevágtam a kocsim ajtaját és elindultam az iskola felé. Már fordultam volna be az utcán amikor valaki befogta a számat hátulról.

-Hova, hova? -kérdezte pszichopata hangján Paul. -Csak nem Kim-et keresed? Ő is keresett téged viszont engem hamarabb megtalált mint téged. -nevetett fel, majd elkezdett húzni a fák közé. 5 perce vezethetett mikor megérkeztünk egy kis házhoz. Belökött az ajtón és megéreztem azt a büdös doh szagot. Undorító volt. Bevezetett egy szobába ahol csak egy ágy volt. És rajta feküdt Kim. Kábult volt, és levehető volt, hogy álmodott.

-Brandon... -suttogta -Segíts. -nyújtotta a kezét a paplan felé.

-Látod? Érzi, hogy itt vagy. Milyen kár, hogy nem feküdhetsz mellette. -szólalt meg mögülem majd behozott egy széket a szobába és oda kötözött. -És most itt maradsz. Úgyis Kim majd elkezd sikongatni ha felébred és akkor kezdődhet a móka. -mondta majd össze dörzsölte a tenyerét és ördögien felnevetett.

 Csak néztem ahogyan kábultan, és nyugtalanul fekszik ott. Bármit megadtam volna, hogy mellette lehessek és ha fél magamhoz öleljem. Pár perc múlva kezdte kinyitni a szemeit amik fáradtan csillogtak. Amint megpillantott meglepődött és egyből felakart pattanni csak volt egy kis hiba. Oda volt kötve az ágyhoz. Már majdnem elkezdett sikítani de belé fagyasztottam a szót.

-Sss. -nyugtattam. -Kiszabadítalak. -suttogtam mire könnyes szemekkel bólintott. Valahogy oda ugráltam a székkel az ágyhoz és ledőltem rá. -Most fogd meg valahogy ahogyan a bilincs engedi a fülbe valód és az élével szakítsd el ezt a szart. -böktem a fejemmel a kezemre. Ő aprót bólintott és kiszedte a füléből a fülbe valót. Óvatosan a hegyes felével elvágta a nem túl erős celluxot amire én megdörzsöltem a kezeimet. Onnan már gyerek játék volt kikötözni a lábaimat. Na és itt jött a bökkenő a bilincs. Óvatosan fölé hajolva próbáltam szét szedni a bilincset ami az ágy támlájának az alsó részéhez volt kötve. Ő csak alulról figyelt fel rám könnyel áztatott szemekkel.