Rosszfiú Egy Fogadással

34.

"Nem kényszerítheted, hogy szeressen. Ha menni akar, hát menjen." De mivan, ha én nem akarom, hogy menjen?

A házból kilépve megcsapott a hiányérzet de nem érdekelt. Átvertnek és kihasználtnak éreztem magam. Hiába hallatszott a hangomon a magabiztosság és az eltökéltség, legbelül fájt a bátyám produkciója. 

Vissza sem néztem a szülőházamra. Egyes-egyedül egy pillanatig. Megakartam nézni, hogy ki jött utánam. Éppen, hogy visszanéztem és egy hatalmas balhénak voltam a szemtanúja. Tod jött volna utánam, de Brandon visszarántotta mire a bátyám vérszemet kapott. Brandon egy észhez térítő pofont adott neki mire Tod felsietett az emeletre.

Brandon sietett utánam elsőre és hamar ölelő karjai közé zárt. Megnyugvással töltött el, hogy az arcát a nyakhajlatomba temette és ott szuszogott tovább. De bennem valami megtört. Minden ami az elmúlt percekben csengett le most jött ki rajtam. Keserves sírásba kezdtem. Megalázottnak éreztem magam és átkoztam magam, amiért ekkora bizalmat szavaztam a bátyámnak.

Ténylegesen ő volt a mindenem.

-Annyira sajnálom, Kim. -tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni, de aztán újra a karjai közé zárt. 

-Annyira fáj, Brandon. Megöl belülről. -szorítottam magamhoz erősen vállát, hiszen csak ő maradt nekem. -Egyedül maradtam. -szipogtam.

-Én itt vagyok neked. -suttogta. -Mert szeretlek. -hiába is tagadnám jól estek Brandon szavai. Ha még csak a fele is volt igaz, akkor is. Melegség öntötte el a szívemet a szeretlek szó hallatán.

-Én is szeretlek, Brandon. -könnyeztem be újra. -Mindennél jobban szeretlek. -szorítottam erősen magamhoz. Nem akartam elengedni. Mellette akartam maradni, mert minden egyes porcikámmal szerettem őt.

-Gyere menjünk haza. -nyúlt le a combomhoz és felemelt. És hiába tartott a fenekemnél, most az egyszer tudtam. Semmilyen hátsó szándéka nem volt.  Egészen a házuk utcájáig cipelt mikor ott megszólalt.

-Mindjárt hazaérünk és lefektetlek. -szólalt meg a fülemnél. Hangja mégis csábítóan csengett de itt sem volt egyéb hátszándéka.

-Hogy érted? -kérdeztem vissza ártatlanul.

-Hogy értsem? Mondd meg te! -válaszolt pimaszul mire megsimítottam a tarkóját. Tetszett a játéka mert tudtam, csak jó kedvre akart deríteni engem.

-Hmm... Nem is tudom. -súgtam a fülébe mire az ujjai mégjobban szorították a combom.

-Ne játssz a türelmemmel, mert annak baromira de rossz vége lesz. -morogta de nem volt dühös. -Nem hiszem, hogy akarod, egyből mikor hazaérünk, hogy beledobjalak az ágyamba úgyhogy fogd vissza magad. Rendben? -kérdezte és ebből is tudtam, hogy jót akar. Nem akart nekem rosszat, habár tudom, hogy ő kívánta az estét mégis tudta, hogy most nem ez a megfelelő alkalom.

-Rendben. -súgtam újra fülébe és éreztem ahogyan elvigyorodik.

Hamar megérkeztünk. Tiffany egyből szaladt az előszobába és kérdezősködni kezdett.

-Brandon? Jézusom minden rendben? Mióta hozod? Miért nem hívtál engem vagy a bátyádat? -bombázta egyből Brandont az anyja mire a fiú fújtatott egyet.

-Levegőzni akartunk. -reagálta le ennyivel az anyját, és elindult a nappaliba de Tiffany megállította őt.

-Mi történt itt? Mi történt a barátnőddel Brandon? -kérdezte újra mire Brandon hevesen megfordult.