Rosszfiú Egy Fogadással

10.

Hogy képes az ember lelke szeretni olyas valakit, aki egyszer már összetörte azt?

-Mi bajod? -vetette oda majd leült velem szembe.

-Köszönöm a kérdésed Brandon,csodás a napom volt EDDIG. -emeltem ki az utolsó szót. -Mit akarsz?

-Azt, hogy mond el mi a bajod. -válaszolt határozottan. Más volt a tekintete ahogyan rám nézett. Csokoládé szemei semmi érzelmet nem tükröztek.

-Nem, bocs. Más egyéb? -kérdeztem miközben felvontam a szemöldököm. Meglepődött.

-Miért kerülsz? -vágta rá egyből.

-Én? -mutattam magamra. -Brandon. Ott ültem a terembe. Rám néztél és mintha egy idegen lennék elmentél. -néztem a szemébe. Szomorú volt.

-Van okom rá! -válaszolt dühösen.

-Tényleg? Mit tettem? Mit tettem ami neked rossz? -kérdeztem ingerülten.

-Azt, hogy létezel. -ordított rám majd kisietett az ajtón. Szavai mélyre vágtak bennem. Rettentően mélyre. Legszívesebben elsírtam volna magam, de egy könnycsepp sem jött ki. A fiúk megszeppenve ültek mellettem. A szívem apró darabjai még kisebb darabokra törtek. Irritált, hogy nem tudom mit tettem.

-Kim... -kezdett bele Scott.

-Nem érdekel! Utál engem érted? Utál! Nem tudom mit tettem, vagy, hogy mit ártottam.  Egyedül vagyok. Nincs itt senki sem. Mondjátok, hogy ez egy kibaszott álom és hamarosan felkelek, és ő ott fog lent várni miközben Toddal beszélget, és mikor meglát ide szalad hozzám és megölel. Kérlek... -suttogtam Scottnak. Ő azonban csak megrázta a fejét. Tudtam, hogy nem álom, és, hogy ez a csúf valóság.

-Beszélned kell vele! -szólalt meg Rob a bal oldalomon. -Nem hagyhatod, hogy így bánjon vagy  beszéljen veled. -nézett rám majd felkapta a táskáját. -Most! Le kell törnöd a szarvát mert így, azt hiszi uralkodhat feletted. -parancsolt rám majd felálltunk mind a hárman. Elindultunk a mosdó felé ahová valószínűleg Brandon tartott. Útközben csomó lenéző tekintetet kaptam, hogy Scott és Rob jön mögöttem de ez jelen pillanatban cseppet sem érdekelt. Befordultunk a folyosón és ott ült a padon. Arcát kezeibe temette és ott ült, egyedül.

-Brandon! -szóltam oda neki.

-Mivan már? -nézett föl de mikor meglátott egyből felpattant. -Kim. Jézus ne haragudj, hogy így beszéltem veled. Csak ideges voltam. -jött közelebb mire én keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt és elmosolyodtam.

-A hajamra kenhetem a bocsánat kérésedet. -vágtam oda flegmán mire szemre láthatólag meglepődött.

-De én nem ezt akartam, nem ezt érdemelted.

-Akkor mit érdemeltem? Hogy már az első kibebaszott alkalommal elbaszd a fogadásunkat? Őszintén mit akartál velem? Ki vagyok, hogy miután voltál velem eldobj mint egy szaros gatyát? Miért érdemeltem ezt? -tettem fel a kérdéseket. 

-Kim... Cicám... -kezdett bele de én félbe szakítottam

-Nem vagyok a Cicád! Szállj le rólam végre. Mond el mi a faszért érdemeltem ezt? Konkrétan azt mondta, hogy baj, hogy élek. Mi ez a baj? Valaki vissza mer szólni a nagy Brandon Bell-nek? Nem vagy te olyan ijesztő mint, ahogyan azt sokan gondolják. Egy érzéketlen kisfiú vagy, csak azt hiszed te vagy itt a nagy főnök. Elkell szomorítsalak. Nem. Nem játszadozhatsz más érzéseivel csak, hogy neked a vágyad teljesüljön. -ordítottam rá de ez róla lepergett.

-Nekem ne mondja meg, egy tizedikes kislány, hogy ki vagyok. -sétált elém és lenézett rám.

-Tegyél hátra egy lépést ha nem akarod, hogy kárt keltsek benned és a kis barátodban. -néztem fel rá fenyegetően de ő csak kiröhögött.

-Ugyan Cicám. -legyintett. -Édes kevés vagy, hogy kárt kelts bennem. Ezt te is tudod. Mégis elvárod, hogy magyarázatot adjak miközben te elhordtál mindennek. Hogy is van ez? -mosolyodott el undorító szép vigyorával.

-Sok mindenre tanítottál meg Brandon. -szólaltam meg pár perc múlva.

-Tényleg? Akkor mégis csak jó voltam. -nevetett fel és közelebb lépett. -Mire is tanítottalak? -kérdezte közben a fülem mögé tűrt egy kósza tincset.

-Például arra, hogy a szavak tettek nélkül szart sem érnek. Hogy az örökké mégsem tart örökké. Hogy az ígéreteket mégsem tartják be az emberek. Hogy milyen könnyen hátat tud fordítani az, akinek elhiszem, hogy fontos vagyok. És legjobban megtanultam azt, hogy az emberek, még azok is, akikről azt hiszed, nagyon jól ismered őket, kiismerhetetlenek. -fejeztem be a mondandómat miközben ugyanúgy álltunk.Hatalmas mancsa az arcomat simogatta amit én hagytam is neki. Finom és gyengéd volt, semmi jele nem volt az 5 perce történt agressziónak.

-Nem szabadna ezt tennem. -suttogta közben közelebb húzott magához. Ahogyan felnéztem csokoládé szemeibe amiben színtiszta vágy tükröződött a térdeim felmondták a szolgálatot. Szerencsém volt, hogy tartott a derekamnál, ugyanis tuti szétfolytam volna a padlón.

-Mit? -kérdeztem félénken és mellkasára tettem apró kezeimet. Éreztem, szíve egyenletlen dobogását, ami olyan gyorsan ver, hogy csoda, hogy ki nem ugrik a helyéről. Elmosolyodott féloldalasan.

-Ezt. -hajolt közelebb amire megállt az ereimben a vér. Nem csókolt meg viszont teljesen belemászott az aurámba. Mintha csak várt volna, hogy beleegyezjek. 

-Csókold már meg bazdmeg! -kiáltott Scott Brandon mögül. Csukott szemei azonnal kipattantak, de inkább rögtön vissza is csukta. Féloldalasan elmosolyodott majd megcsókolt. -Na végre. -szólalt meg újra mögüle Scott. Ezt már nem bírtam tovább elnevettem magam.

-Te kajak hülye vagy. -fordult hátra nevetve közben még mindig tartott.

-Megköszönheted, hogy szóltam mert ha nem szólok akkor nem csókoltad volna meg. -nevetett fel a legjobb barátja. -Ugye, hogy jobb egy természetes ajkat csókolni mint egy plasztikázottat? -tette fel neki a kérdést majd megigazította a haját.

-Furcsább. De mondjuk sokkal jobb. Vagy csak ért a csókolózáshoz aki a tulajdonosa. -pillantott le rám mire a vér az arcomba szökött. Elmosolyodtam de inkább a padlót néztem tovább.

-Pirulás riadó! -üvöltött Scott mire Rob tarkón vágta.

-Te gyökér már megy az óra! -suttogta neki. Amire ő legyintett egyet olyan "leszarom" stílusban. Hamarosan kilépett a tanár a mellettünk lévő teremből és ránk nézett.

-Maguk meg mit csinálnak itt? Az otthoni dolgukat kérem otthon rendezzék el.  -mondta a biológia tanárunk aki amúgy utál engem és vissza csukta az ajtót.

-Igen Brandon! Majd otthon, ne itt faljátok fel egymást. -tette csípőre a kezét Scott majd elnevette magát.

-Otthon is lesz nyugodj már meg. -sóhajtott majd a homlokomra adott egy csókot és ellépett mellőlem. -Na de most mennünk kell edzésre majd írok. -intett majd a fiúkkal eltűnt a folyosón.

~Brandon~

-A kiscsaj teljesen beléd van habarodva. -mondta Scott miközben elhagytuk az ominózus folyosót.

-Szegény mondta, hogy ez egy álom-e és, hogy reggel majd ott leszel vele. -magyarázta Rob.

-Ne tedd ezt vele. Muszáj együtt lennetek. -pillantott rám újra Scott.

-De nem szeretem. -suttogtam magam elé nézve.

És itt volt az a pont amikor Brandon Bell elmondta élete legnagyobb hazugságát. Hiszen még a vak is észre vette, hogy megőrülnek egymásért. A fiú megszerette a lány ártatlanságát és félénkségét. A lányt meg megfogta a fiú jelleme. Őszintén. Ki az akit nem vonzz egy rosszfiú?