Rosszfiú Egy Fogadással

17.

Az ördög sosem vasvillával vagy szarvakkal jelenik meg. Olyan alakot ölt amilyenre mindig is vágytál.

Az utolsó incidens óta eltelt pár nap. Brandon és Scott is kibékült valamennyire és kezdtek helyre jönni a dolgok. Paula is hazaért aminek nem tudom, hogy én, vagy Tod örült jobban. Mint kiderült ők össze jöttek. Aminek nagyon is örültem. A bátyám és a legjobb barátnőm élete is kezd helyre jönni és csak én vagyok még itt a csatatéren.

Mert a szívem nem más mint egy csatatér. Tele hegekkel. Összeforrni már sosem fog tudni. De ez így is van rendjén.

Tiffany mondta, hogy jobb lenne ha nyárig itt maradnánk nálunk így, így is tettünk.

Jelen pillanatban is Paula kísér "haza". Brandon sosem hagy egyedül. Amikor teheti Ő, ha dolga van akkor vagy Brian vagy Tod kísér haza. Most Paulára esett a választás.

-... Kim? Figyelsz rám? -keltett ki a gondolataim közül Paula.

-Ne haragudj de megismételnéd? -néztem rá fáradtan.

-Mi van veled kiscsaj? -kérdezte miközben aggódó tekintettel fürkészett.

-Paul újra megjelent. -néztem rá mire a szeme O alakúra nyílt. -Félelembe tart. Ezért kell most haza kísérned, ezért lakok Brandonéknál is. -motyogtam.

-Uram Isten. -tette a kezét a szája elé. -Ez durva. -mondta még mindig meglepetten.

-Tudom. -bólogattam helyeslően.

Elkísért a házig Paula. Megbeszéltük, hogy valamikor összehozunk egy találkát. Mosolyogva sétáltam be a házba ahol csend fogadott. Ledobtam a táskám a földre és bevonultam a konyhába. Az asztalon hatalmas kupi volt. Nagyon kevés ideje van Tiffany-nak rendbe szedni a lakást ezért gondoltam legalább az asztalt megcsinálom helyette. Amint pakoltam le róla megpillantottam egy levelet. Nekem címezték így ki is nyitottam.

Figyellek! -P-

Ennyi állt benne. Egyből elárasztott a félelem és idegesen sétáltam fel s alá a konyhába. A kezembe vettem a telefonom és tárcsáztam Brandon számát.

-Vedd már föld bazdmeg! -túrtam idegesen a kiengedett hajamba.

-Haló? -szólt bele. -Cicám, Mi a helyzet? Haza értél? -bombázott kérdésekkel mire lecsöppent az első könnycseppem.

-Brandon gyere haza. Kérlek. -suttogtam de amint kimondtam eleredtek a könnyeim.

-Mi a baj? Bántott valaki? -kérdezte élesen. Hallottam ahogyan trappol, gondolom az autójához.

-Egy levelet hagyott. Paul. -suttogtam a végét.

-A picsába. -szitkozódott. -2 perc és ott vagyok. Zárj be mindent, van kulcsom. Még a kibaszott pincét is. -mondta majd bontotta a vonalat.

Úgy tettem mindent ahogy mondta, majd 2 perc múlva berontott az ajtón. Én ugyanúgy ültem a széken és a kezeimbe temetve az arcom, sírtam. Nem akartam ebben a helyzetben lenni. Berontott a konyhába és felrántott az asztaltól. Szoros ölelésben részesített. A hajamat simogatta miközben én a mellkasába fúrtam a fejem.

-Nézd meg.. -toltam el magamtól és remegő kezekkel oda nyújtottam neki a levelet.

Legalább ötször elolvasta majd újra magához vont és megölelt.

-Úgy ott hagytam őket mint a szart. -mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog. -Még Todot is ott hagytam. -nevetett fel mire én is felnevettem. -Egyedül jöttél haza? -tolt el magától és felkapott majd oda vitt a kanapéhoz.

-Nem, Paula haza kísért. -törölgettem a könnyeim. -Mit akar ez tőlem? -tört ki újra belőlem a zokogás mire magához húzott és át ölelt.

-Ne sírj. -simogatta a hátam. -Itt vagyok. -nyugtatott továbbra is de nem ment.

Egyszer csak kopogtak az ajtón. Ijedten kaptam fel a fejem. Brandon lassan felállt és oda sétált az ajtóhoz. Lassan kinézett a kulcslyukon és kinyitotta az ajtót.

-Jó napot?! -köszönt ijedten miközben a tarkóját vakargatta. -Mit parancsolnak? -tárta ki nagyobbra az ajtót és beengedte a két idegen férfit.

-Kimberly Endersont keressük. Magánál van? -kérdezte az egyik mire a fiú helyeslően bólintott. Rám mutatott mire a két férfi rám nézett majd vissza fordult a fiúhoz. -Le van tartóztatva. -vette elő a bilincset.

-Uraim itt valami nagyon nagy félre értés történt. -emelte fel a kezeit és hátrált pár lépést.

-Itt semmi félre értés sincs. Magát feljelentették ember rablásért. -felelte majd lebilincselte Brandon kezeit.

-Ne. -álltam fel a kanapéról. -Ő a barátom. -fogtam meg a karját miközben a könnyeim újra megeredtek. -Ne vigyék el. Kérem. -kulcsoltam a két kezem a nyakára mire a két rendőr leszedett róla.

-El visszük. Önt meg a megfelelő helyre rakjuk. -kapta el a karom mire gyorsan kirántottam a kezéből.

-Én a bátyámmal élek. De most ide költöztünk hozzá. -mutattam Brandonra.

-Nem. Önt most jelentették be, hogy a barátjával él. A neve Paul Evens. Most is itt van. -mutatott az ajtóra mire belépett az előbb említett személy. Fhu de levakarnám a vigyort a képéről.

-Nem. Nem. Ő nem. -törtem ki újra és minden erőmmel Brandont érintettem.

-Hölgyem. Könnyítse meg a dolgomat. Engedje el a bűnözőt. -rántott le róla az egyik rendőr.

-Ő a barátom. Sosem bántana engem. Kérem. -néztem rá mire már semmit sem láttam a könnyeimtől.

-Ezt nem hihetem el. Ő egy gazember. Most meg hagyja tovább végezni a dolgunkat. -tolt el az egyik ember mire minden erőmmel mentem oda Brandonhoz. -Uram kérem fogja le a hölgyet. -nézett a démonra. Mire ő bólintott és lefogott.

-Csak utoljára hagy öleljem meg. Engedjék el csak addig. Kérem. -könyörögtem már suttogva. Ők helyeslően bólintottak és kicsit elengedték őt. Rám emelte könnytől csillogó szemét. Sosem láttam még sírni de egy könnycsepp most megjelent az arcán. Oda szaladtam hozzá és szorosan megöleltem. Beszippantottam az illatát. Ő is körém fonta izmos karjait és úgy álltunk ott.

-Meg foglak menteni. -suttogta a fülembe mire bólintottam. -Meg foglak menteni. -súgta oda újra majd eltolt magától. Vezették volna ki de valaki belépett az ajtón.

-Tod! -kiáltottam fel. -Ő a bátyám. Vele élek. -néztem a rendőrök felé.

-Hölgyem ön Paul Evens-nél él. Most meg menjünk. -szólt oda a társának mire Paul is vezetett volna.

-Kérlek csak hagy köszönjek el tőle. -néztem hátra undorító fekete szemeibe.

-Haladj. -lökött a most már zokogó testvéremhez.

-Szeretlek Tod. Ha sokszor haragudtam is rád. Nagyon szeretlek. -szippantottam be az ő illatát is mire bólintott. -Ígérem amint felkelek ebből a rémálomból megfoglak ölelni, jó? -kérdeztem mire bólintott.

-Majd intézkedünk. -súgta de már válaszolni nem tudtam. Paul elrántott tőle. Utoljára vissza néztem a bátyám könnyes arany-barna szemeibe mire ő csak megtörölte a szemét.

-Engedj el! Miért akarod ezt? Mit tett neked Brandon? Mit ártott Tod? Hova fogsz vinni? -támadtam rá mire berángatott a kocsiba.

-Én megmondtam Életem. Ha valami kell megszerzem. Brandon nem adott könnyen, megszereztelek én. -rántotta meg a vállát egyszerűen.

-Te felfogtad ennek a súlyát? A börtönbe van, érted? Mit képzelsz te? Ki vagy? -csaptam meg a karját mire lefogta a kezeim.

-Ezt nagyon megfogod bánni. -mondtam dühösen. -Leszarom mi lesz vele. Fájdalmat akarok neki. És ezt csak veled érhettem el. -mondta majd elengedte a karomat ezzel egy kék foltot hagyva ott.

-Megbánod ezt még Paul. Nagyon de nagyon megbánod. Pokollá teszem az életed. Érted? Pokollá! -néztem rá mérgesen. Majd elfordultam az ablakhoz.

-Ugyan cicababa. Ezt egyedül én tehetném meg.