Rosszfiú Egy Fogadással

32.

Az a személy, aki megmagyarázhatatlan boldogságot ad, adni fog egy megmagyarázhatatlan szomorúságot is.

-Mi? -kérdeztem lefagyva. Nem tudtam a következményekeit felmérni egy ilyen aprócska gyereknek. 

-Én.. én egyszerűen elfelejtettem, hogy mi lehet ennek a következménye. -makogta halkan Tod.

-És most megtartjátok vagy mi lesz? -kérdeztem tőlük. Félve pillantottam Brandonra aki még mindig engem fürkészett és teljesen olyan volt mint akit lefagyasztottak.

-Felhívtam apát. -ejtette ki egyszerűen a mondatot, amiatt a szívem ezerszer gyorsabban kezdett dobogni.

-Tessék?! -akadtam ki teljesen.

Az apám. A szó amelyet 6 éven át egyszer sem ejtettem ki. William Enderson becses nevén egy jól fizető állásban dolgozott. Anyával a gimnáziumi éveikben ismerkedtek meg és együtt mentek tovább az egyetemre. Apa alapjáraton nagyon humoros és lojális ember volt. Úgy beszélt egy sztárral mint egy bűnözővel és alapjáraton sok mindenkit támogatott, esetleg pénz összeggel, amiből lejött, hogy nagyon is empatikus volt. Anyával összeházasodtak, majd megszületett az első poronty. Tod Enderson. Nem telt el másfél év és megszülettem én, a ház balszerencséje. Toddal kiskorunk óta jól kijöttünk. Talán az a másfél év miatt. Tod nagyon sok eredményt ért el. Versenyszerűen úszott, kajakozott vagy az utóbbi időkben focizott. Apa rengeteget dicsérte őt, amit én mosolyogva figyeltem. Büszke voltam a bátyámra és első osztályban mindig dicsekedtem vele. Sokáig éltem békében a tudattal, hogy apának Tod a kedvenc, és habár anya is szerette, ő mégis többet volt velem. Anya halála végig szántott az egész családon. Minden emlékem hozzá kötött, és semmiképp sem akartam elengedni. Magamat hibáztattam. Apa és Tod maradt nekem. A bátyám próbált velem kapcsolatba lépni de én ellöktem magamtól. Mellettem volt mikor apa ordibált vagy vert engem mert miattam halt meg anya. Az önbizalmamból semmi sem lett, és a kiegyensúlyozott lányból egy vad, depis csaj lett. Apa egyszer túl lőtt a célon. Tod, edzésen én pedig otthon voltam. Részeg volt és felidegesítette magát. Elkezdett verni és kiabálni, hogy miért vagyok itt, mind az én hibám, és, hogy egy hiba voltam. Tod hazaért, és megvédett. Az egész konfliktusból az lett, hogy apa elment. Tod és én maradtunk. Az iskolában minket hívtak az árváknak. Fájtak az osztálytársaim szavai ezért osztályt váltottam.

-Muszáj egy felnőtt ide, Kim. -felelte kissé idegesen. Arany barna szemei zavarodottságot tükröztek amit próbáltam megfejteni, de nem tudtam. Ismertem ezt a tekintetét. A legjobbat akarta de mégis a legrosszabbat tette. 

-Itt van Brandon anyja, Brian. Pont ezt a iszákost? -nevettem fel keserűen de Tod csak megrázta fejét.

-Tudom mi a jó. -felelte de én csak megráztam a fejem.

-Honnan tudnád, hogy ez jó döntés volt? -kérdeztem fej ingatva.

-Apa jó ember. -nézett a végén a szemembe mire teljesen szarkasztikusan felnevettem. Minden ő, csak nem jó ember. -Velem jó ember volt.

-Velem meg egy patkány. -vágtam vissza rögtön mire az égbe szaladt a szemöldöke.

-Rossz napja volt és felidegesítetted. -mondta ki halál nyugodtan mire az állam a pincében koppant.

-Azért vert meg mert azt mondtam, hogy "Jó étvágyat apa"?  -kérdeztem de nem vártam választ. Fej ingatva felmentem inkább az emeletre. Hiába is próbáltam leplezni fájtak Tod szavai. Mégis a saját testvéremtől hallottam ezeket a bántó, maró szavakat.

-Kim? -nyitott be Paula. Arca nyúzott volt és látszódott, a stressz és az izgalom. -Annyira sajnálom, Kim. -kezdett el sírni és a nyakamba borult. A hátát kezdtem el simogatni nyugtatásképp de semmit sem ért.