22

546 51 6
                                    

-Holnap jön haza Tae nem?-kérdezte reggeli közben Jin.

-Igen, de majd csak délután.-válaszolt a legfiatalabb. Ő is és Jimin is nagyon idegesek voltak. Folyamatosan bennünk van a gyomorgörcs. Félnek Taehyung reakciójától. 

***

Akár mennyire nem akarták az a bizonyos végzetes nap elérkezett. A kocsi dudálással jelezte hogy  megérkezett. Az összes banda tag egyszerre indult meg kifele. V már a kapun belül volt és cipelte be a bőröndjét meg a sport táskáját amiben a cuccai voltak viszont mikor meglátta Kookot eldobott mindent és a fiatalabb karjaiba vette magát.

-Annyira hiányoztál!-mondja felszabadultan és egyből párja ajkaira tapad. Jimin csak keserű mosollyal az arcán állt egy helyben és inkább le is hajtotta a fejét hogy ne lássa a jelenetet.

-Jimin!-kiabált Tae és az alacsonyabbat is egy szoros ölelésben részesítette.

-Szép. Minket már észre se veszel?-kérdezte tettetett felháborodással Jin mire V egyből őt is megölelte majd szépen sorjában a többieket is.

-Ettél már?-kérdezte egyből Jin mikor bementek a házba.

-Igen, és anya küldött nektek egy csomó kaját.- Tett le egy hatalmas szatyrot a nappaliban lévő asztalra amire Hoseok és Yoongi egyből le is csapott. Mind leültek. Jungkook a kanapéra mellé V majd Jimin és Yoongi. A többiek a fotelekbe vagy a földre ültek le. Taehyung megfogta Kook karját és át karoltatta magát. 

-Ah istenkém de hiányzott ez.-Bújt jobban oda a fiatalabbhoz aki csak kuncogva egy puszit adott az idősebb hajkoronájába.

-Apukád hogy van?-kérdezte Hoseok.

-Jól. Kiengedték a kórházból is. Nehéz fizikai munkát még nem csinálhat úgy hogy sajnos majd anyumnak kell valahogy megoldania vagy majd a szomszédok segítenek neki nem tudom igazából éppen ezért kicsit aggódok is.-mondta szomorúan.

-Miért nem maradtál akkor? Nem azért, örülök hogy itthon vagy csak hát ezek szerint még szükség lett volna rád otthon.-mondta Namjoon.

-Igen, de... Eddig szólt a szabadság amit kaptam plusz nagyon hiányoztatok ti is, főleg Kooke.-pillantott az említettre és össze is kulcsolta kezeiket.- Bang pd is felhívott a napokban.

-Hogy? -lepődött meg Yoongi.

-Igazából nagyon rendes volt. Élősszőr is jobbulást kívánt apukámnak majd kérdezte hogy mikor jövök vissza, nem azért hogy siettessen sőt még azt is mondta hogy ha úgy van tovább maradhatok csak kicsit el vagyunk maradva és jó lenne leforgatni a Not Todayt.

-Oh...-nyögött ki ennyit Jungkook.

-De ahogy ismerem a családom, nem lesz semmi probléma anya is mondta hogy most már nyugodtan vissza jöhetek, boldogulnak.-vigyorgott Taehyung.

-Hiányoztál.-mosolygott Kook és egy apró csókot nyomott V ajkaira. Jiminbe mintha csak tőrt szúrtak volna. A mellkasa teljesen lezsibbadt mintha 1 tonnás súlyt raktak volna oda. "Semmi baj, ez csak színjáték. Még se nyithat azzal hogy már nem szereti és hogy inkább a legjobb barátjával van." Nyugtatgatta magát.

-Majd beszélünk? 6 szem közt?-kérdezte Kook mire V kicsit furán nézet rá.

-hat?-kérdezett vissza.

-igen. Te, én, Jimin.-magyarázta Jungkook. Közben a gyomra szó szerint liftezett a szíve pedig majd kiugrott.

-Jól van.-vont vállat Tae.- Most?-nézett fel váltva Jiminre és Jungkookra.

-Akár.-nyelt egy nagyot Jimin. Mindhárman felálltak és bementek Tae,Hoseok és Jimin közös szobájába.

-Szóval?-huppant le török ülésbe az ágyára Taehyung mellé pedig kis távolságot tartva Jugkook. Jimin a saját ágyára ült le térdeit felhúzva. Eddig is szégyellte magát az amiat amit Jungkookal műveltek de most hogy barátja itt volt vele szemben mit sem sejtve még a szíve teljesen össze facsarodott. Egy utolsó szemétnek érezte most magát.

-Nem tudom hol kezdjem.-vakargatta meg zavartan a tarkóját Kook.

-Valami baj van?-kérdezte aggódva V.

-Hahh..-sóhajtott Jimin.- Az nem kifejezés.-nézett komolyan legjobb barátja szemébe. Minek kerteljen? Tae így is úgy is elképesztően dühös és csalódott lesz. Valószínűleg a barátságuknak is annyi. Jobb minél előbb túl lenni rajta.-Én már elég régóta szerelmes vagyok Jungkookba.

-Tudom...-mondta Taehyung sőt szinte már suttogta.

-Mi?-lepődött meg Jimin.

-Sokszor elég átlátszó vagy.-húzta keserű mosolyra ajkait.-De ez az egész már rosszul kezdődik.

- Nos igen. Miután elmentél...én és Jungkook...

-Lefeküdtetek?-szakítja félbe a mondatott V miközben szigorúan a földet bámulta. Abban reménykedett hogy mindketten rá vágják majd hogy "nem" de sajnos tévedett.

-Igen.-válaszolt Kook.

-Hányszor?- szipogott. Könnyei akaratlanul is utat törtek maguknak. A csalódottság és düh egyszerre lepi el az agyát és nem is tudja igazán hogy mit kellene csinálnia. Egyik pillanatban legszívesebben megütné mind a kettőjüket a másik pillanatban pedig csak egyedül akar lenni és kisírni magát.

-Sokszor.-motyogta Kook mire Taehyung csak még jobban zokogni kezdett.

-Miért?-sírt keservesen. Könnyes szemekkel  nézet fel Jiminre akinek ettől a szíve szakadt meg.

-Én...-motyogott.

-Miért!?-kiabálta Tae.- A legjobb barátom voltál!- "voltál". Visszhangzott Jimin fejében.

-Sajnálom Tae.-folytak le a könnyei már Jiminnek is. Eddig bírta, teljesen össze tört.- Én... Nem mondom azt hogy nem akartam. Vágytam rá. Igen  szeretem Kook-ot már a kezdetek óta. Tiszteletben tartottam hogy veled van ezért nem is csináltam semmit de...

-Adtam jeleket.-vágott közbe Jungkook. V csak meglepetten nézett most a mellette ülőre.-Adtam jeleket Jiminnek hogy én is érdeklődöm iránta. Sajnálom Tae. Mindketten akartuk, mindketten hibásak vagyunk...ne csak Jiminnel kiabálj. Ne csak őt utáld.

Hosszú percekig nem szólt senki. A nagy csendet Taehyung törte meg.

-Válasz.-mondott csak ennyit.

-Mi?-kérdezett vissza Jungkook. Valójában ő is és Jimin is értették hogy mire gondol Tae, csak kellet nekik valamiféle megerősítés.

-Válasz Jungkook. Én, vagy Jimin. -nézett végre rá Taehyung. Alaposan végig gondolta a dolgokat. Hiába is haragszik eszméletlenül Jungkookra, ha ő azt mondja őt válassza akkor megbocsát neki. Bár tudja hogy a bizalom egy jó nagy része most elveszett és hogy így nem kéne erőltetni a dolgot, de túlságosan is önző és túlságosan is szereti Kookot ahoz hogy elengedje.

Jungkook kétségbe esetten nézett hol Taehyungra hol Jiminre. V elég szigorúan nézett rá, Jimin pedig reményekkel teli szemekkel. Nagyot nyelt majd remegő kezekkel megfogta Taehyung kezét.

-Tudod hogy mennyire szeretlek...


Finally, will everything be okay?Where stories live. Discover now