Az nem számít

VII.

Már egy hét eltelt a családi találkozó óta, azóta élem a "nyugodt" hétköznapjaimat. Nem szeretem a hétfőket, mindig olyankor vannak a legtöbben az osztályon. Talán orvos ként, ez kicsit furcsa, de én mégsem szeretek rengeteg ember közt dolgozni. Szerintem ugyanis úgy lesz a leghatékonyabb a munkám, ha egyszerre egy emberre tudok koncentrálni. Ezek után talán érthetően hétfő reggel nem járok be hatra dolgozni, inkább megyek hétkor és maradok egy órával tovább. Mikor végigmentem a folyosón, és elértem az irodám ajtajába a kulcsot a zárba helyezve próbáltam meg bejutni, de nem tudtam elfordítani a bejutáshoz használt eszközt a zárban. Mia éppen ekkor sétált ki az orvosi szobából, kórlapokkal.

- Mia, jó reggelt. Te voltál bent az irodámban?- neki van hozzá kulcsa, de mindig bezárja, ha megtalálta, amit keresett.

- Nem, de miért?- állt meg előttem.

- Nyitva van az ajtó.

- Lehet a takarítók hagyták úgy.

- Lehet- rántottam vállat, és nyitottam be az ajtót.

- Ebédelünk ma együtt?- kérdez rá, mielőtt beléptem volna a helyiségbe.

- Persze- mosolygok rá, ő pedig továbbmegy a megfelelő kórtermekbe.

- Azt hittem ma velem ebédel- ha tudtam volna, hogy van bent valaki akkor is megijedtem volna. Nem fordultam meg hanem előbb megpróbáltam megnyugodni. Kabátom levétele után táskámat is felakasztottam, és csak ezek után fordultam a betolakodó felé.

- Ki lenne itt más, ha nem maga?

- Más is be tud ide jutni ilyen könnyen?- vigyorog talán saját magán.

- Nem. Szerencsére nem. Még csak az hiányozna nekem, hogy minden második ember, aki úgy gondolja dolga van itt, rámhozza a szívbajt. Szabad azt magának?- mutattam a kezében tartott papírpohárra. Letette elém a Starbucksos poharat, amin a középső nevem szerepelt gyönyörű kézírással.

- Berger az apja?- úgy nézek rá, mint aki nem érti milyen nyelven beszélnek hozzá, így a képre mutat a falon. Én vagyok rajta egy hatalmas csokor rózsával, az apám mellett, a 18. születésnapomon készült.

- Igen az.

- Hát akkor gondolom maga is szereti a Forma 1-et.- jegyzi meg halvány mosollyal.

- Igen, de nem az apám miatt...de gondolom nem e miatt fáradt ide. Vagyis nagyon remélem.- az utolsó modnatot csak magamnak szántam.

- Tudja lehet, hogy a fejem hasogat, de a hallásommal semmi baj. De igaza van nem éppen ez az oka, annak hogy itt vagyok, ez csak olyan mellékes információ ként ért... Nagyon fáj a fejem pár napja, de az orvos, aki maga előtt kezelt, azt mondta ne szedjek fájdalomcsillapítót.

- Értem. Hol fáj pontosan a feje?- rámutat arra a területre, ahol a feje szokott fájni.- Mennyit iszik naponta?

- Tessék?- úgy néz rám, mint aki szellemet lát.

- Nem alkoholt, hanem folyadékot, vizet, gyümölcslevet, tejterméket, akár levest vagy teát.

- Áh értem. Nem tudom, de nem sokat.

- Akkor se ivott sokat, amikor naponta vezetett?

- Nem.

- De ha jól sejtem, már akkor is fájt a feje.

- Igen, de akkor bevettem egy fájdalomcsillapítót, és elmúlt.- úgy mondja ezt mintha ez lenne a világ leglogokusabb válasza.

- Persze hiszen a gyógyszer mindenre megoldás.- forgattam meg szememet, bár orvos vagyok, akkor sem szeretem azt, ha rengeteg gyógyszert szed valaki.- Most is kell tartania egy bizonyos étrendet?