XLIII.

3.8K 119 46
                                    

Tegnap volt a monacói nagydíj, mára pedig egy vacsorát beszéltünk meg Maxszel, hogy meg tudjuk beszélni ezt az egy évet a kapcsolatunkban, hiszen pontosan egy éve a monacói hétvége után kérdezte meg, hogy lennék-e a barátnője. De most amikor felkelek, csak az tudatosul bennem hirtelen, hogy egyedül fekszem a hatalmas franciaágyban, mert a mellettem lévő hely üres, csak a párnán van egy szál rózsa, és egy kis üzenet.

Drága Sofi, úgy gondoltam sokkal jobban illene a ma este hangulatához, ha csak a vacsoránál találkoznánk... Addig is csak egy dolgod van, pihenj minél többet!
E.

A levelet leejtem a fehér lepedőre bal kezemmel felveszem a rózsát, a jobb kéz fejemet pedig a hasamra simítom.

- Hát ketten maradtunk kis pocaklakóm, és ha jól érzem te már éhes vagy.- kikeltem az ágyból, a rózsát a vázába helyezem, ami a TV mellett várta a szebbnél szebb tavaszi virágokat, én pedig folytattam utamat a konyhába, ahol nem várt meglepetés fogadott. Az asztalon kész reggeli várt, kávéval, és egy újabb kis cédulával.

Mondtam, ma csak pihenned kell!
E.

Mosolyogva tettem vissza a kis cetlit az eredeti helyére, majd kihúztam azt a széket, ami előtt meg volt terítve, ám azon egy újabb rózsa pihent. Felvettem a virágot, melynek száráról el voltak távolítva a tövisek, és az asztalon elhelyezett vázába tettem, majd helyet foglaltam a széken, melyet előzőleg már kihúztam. A reggelimnek végül a palacsintát és friss gyümölcsöt választottam. Amikor ezt elfogyasztottam a maradékot a hűtőbe pakoltam, a piszkos étkészletet pedig a mosogatóba. Miközben haladtam a Maxszel közös szobánk felé, felkaptam egy konyharuhát, majd megtöröltem a kezem, és a konyhapultra dobtam, amikor már az ajtóban voltam. Beléptem a hatalmas hálóba, majd azonnal indultam is, hogy kinyissam a balkonra vezető ajtót, hogy friss levegő jusson a helyiségbe, de amikor léptem volna tovább, ismét egy rózsán, és egy levélen akadt meg a szemem. Kiléptem a hűvös teraszra, összehúztam magamon a köntösömet, majd felemeletem a levelet és a virágot.

Reméltem, hogy ide is kilátogatsz.
Emlékszel még, amikor a Szingapúri nagydíj előtt itt álltunk kint? Akkor hoztalak el ide először. Hiszen megígértem, hogy egyszer elhozlak ide, Monacoba, és most remélem, már ezt a helyet nevezheted második otthonodnak, de akkor térjünk vissza a Szingapúri nagydíj előtti pár napra. Imádtam azt a két napot veled. Csak veled, drága Sofim. Nagyon remélem, hogy rengeteg ilyen napunk lesz még itt együtt. Addig is nézd meg a rózsa szirmait.
E.

Lejebb engedtem a rózsát, és belenéztem a szirmai közé. Két kis ékköves fülbevaló volt beékelve a vérvörös szirmok közé. Mosolyogva vettem ki a két kis követ a kis bársonyos virágszirmok közül, és helyeztem be azokat a fülcimpámban lévő kis lyukakba, majd mivel már fáztam, visszaléptem a szobába, és az ajtót is becsuktam magam után, a rózsát pedig az első mellé helyeztem a vázába. Miután bekapcsoltam a TV-t, hogy ne síri csendben öltözködjek, beléptem a hatalmas gardróbba, ahol bal felől Max, jobb felől pedig az én ruháim kaptak helyet. A helyiség közepén pedig két puff volt, egy baba rózsaszín és egy baba kék. A rózsaszínen pedig egy újabb virág és levél, így a kéken foglaltam helyet, hogy el tudjam olvasni az újabb nekem szánt levelet.

Mondtam, hogy ma csak pihenned kell, így a ruháid a szekrényed előtt várnak rád, már előkészítve. Egy az orvoshoz, és egy az estéhez.
És emlékszel arra, amikor először választottam én a ruhádat? Hát persze, hogy tudod, az ominózus Liverpool meccs előtt volt. És amikor másodszor választottam én? A tavalyi Abu-dzabi nagydíj napján volt, előző napon, kaptuk egymástól a lehető legnagyobb ajándékot, a mi picikénket, aki most 5 hónapos. A mi pici-pici lakónk. Mondjuk az a december elseje nem csak arról volt emlékezetes, hanem a nagy családi találkozások miatt is. Hiszen akkor mutattuk be a családjainkat egymásnak. Szerintem én soha nem fogom elfelejteni, ahogy Mark és Vic néztek egymásra, mint akik képesek lennének megölni a másikat, pedig ők már találkoztak a születésnapodon is...
E.

Az nem számítWhere stories live. Discover now