Az nem számít

XI.

Kopogásra keltem fel, ami nem akart megszűnni. Megkeresem a takaró alatt a telefonomat, és megnézem hány óra van 8:00. Ki az isten az, aki ilyenkor zaklat bárkit is. Felkaptam a köntösömet, majd kiviharoztam az előszobáig, ahol szabályosan feltéptem az ajtót.

- Süti és kávé- emelte fel Max a kezeit, majd le is engedte azokat maga mellé, amikor meglátott- Déjá vu érzésem van.- én csak tátott szájjal álltam ott előtte, mit keres ő ilyenkor.

- Va-valahogy nekem is, de te itt? Most?

- Nyolc óra van.

- De reggel. Nem este. Vacsoráról volt szó.

- Valójában, én annyit mondtam, hogy nyolcra itt vagyok, azt nem hogy reggel vagy este.- ezzel be is engedte magát a lakásba, majd elindult a megismert útvonalon a konyha felé.

- Hát akkor érezd otthon magad,- be is csuktam az ajtót, majd én is utána indultam a konyhám felé- és miért is jöttél el te már reggel nyolckor?- dőltem neki az ajtófélfának, és onnan figyeltem, ahogy tányért keres, amire kirakhatja az általa hozott péksüteményeket.

- Gondoltam segítek takarítani, úgy sincs semmi dolgom ilyenkor, és csak otthon unatkoznék.- teszi le az asztalra a két tányért, melléjük pedig egy-egy kávét.- Baj?- vállat vonok.

- Így legalább én sem fogok unatkozni. Melyik az enyém?- mutatok az asztalra, miután ellöktem magam az ajtófélfától.

- Kakaós- és fahéjascsiga, csokis latteval. Kakaóscsigát szerettél volna tegnap nem?- kérdezi, miután leült a saját tányérja mögötti székre, én csak elmosolyodok, de ő meg sem várja válaszom már folytatta is- Forró csoki pedig sajnos nem volt. Remélem ezt is szereted,- valahogy kezdek rájönni arra, hogy bár az elején nem beszél sokat, de ha megismer valakit, akkor viszont rengeteget képes dumálni, ez pedig megmosolyogtat- te nem is ülsz le?- néz fel rám- Min mosolyogsz?- kérdezi ő is mosolyogva.

- Köszönöm.

- Mit is?- szélesedik ki még jobban a mosolya.

- Hát a reggelit,- húzom ki magamnak a széket- azt hogy nem hagysz itt magam unatkozni,- ültem le a kihúzott székemre- és hát úgy mindent...- mosolyogtam rá, már vele szemben ülve, ő pedig ezt viszonozta, majd elém tolta a reggelimet.

- A nap legfontosabb étkezése, nem igaz doktornő?

- Kinek mi- rántok vállat- én mondjuk általában csak ebédet eszek.

- Hogy-hogy?- néz rám furcsán.

- Idő hiány.- nézek fel tanyéromból, ő pedig csak bólint, majd folytattuk az evést mindketten.- Ugye tudod, hogy így nem fogunk takarítani ma?

- Mert?- vág értetlen arcot, amin akaratlanul is felnevetek.

- Mert nem szokásom a vendégekkel takaríttatni- könyököltem fel az asztalra, és elvettem előle még egy kakaóscsigát.

- Pedig én már lélekben felkészültem arra, hogy a ruháidat szortírozhatom- helyezi fel könyökeit ő is asztalra.

- Csak szeretnéd Verstappen...

- Igen Berger?- húzza fel egyik szemöldökét velem szemben, majd összefont kézzel hátradől a széken- Szerinted nem merem?- csak megráztam a fejemet, erre ő megrántotta a vállát- Lehet igazad is van, de lehet nincs...- húzta félmosolyra a száját. Erre már nem válaszoltam csak felkeltem az eddigi helyemről, és elvittem a saját majd Max tányérját is a mosogatóba, majd nekidőltem a konyhapultnak egy pohár vízzel a kezemben, közben pedig a pilóta is megfordult a széken.