XII.

3.9K 162 19
                                    

A cipőm kopog a márvány járólapon, a kabátom suhog utánam, az emberek pedig mind engem kerülgetnek, ahogy haladok úticélom felé a hatalmas épületben. Fel az emeletre, egyenesen majd balra és ott a második ajtó, idézem fel magamban a megadott útirányt a lépcsőn felfelé sietve. Egyenesen, majd balra, és a második ajtó, amit hatalmas széllel be is vágok magam előtt, majd ugyan ezt megismétlem, amikor beértem a helyiségbe. Három riadt férfi tekintetével találom magam szembe, de nekem csak egy valami jár a fejemben. 6 hónap...

- Nem jött el a vizsgálatra- nézek arra az arcra akihez szavaimat intézem.

- Elnézést kisasszony, de maga ki?- kérdezi tőlem az idősebb úriember, az asztal túloldalán ülve. Jogos a kérdés, hiszen ki az, aki csak így beront a Red Bull irodájába, és kezd el szemrehányást tenni, az egyik legjobb pilótájuknak a főnöke és csapattársa szeme láttára. Határozottan senki, senki rajtam kívül.

Felemelem az állam, cipőm sarkára támaszkodva a férfi felé fordulok, aki értetlen arccal mered rám, ingemet lehúzom majd a kabátomat összehúzom testem előtt, talán ezzel is ösztönösen védve magam.

- Elnézését kérem uram, nem tudom hová tettem a jómodorom, hiszen mi még nem ismerjük egymást Dr. Sofia Colett Berger vagyok, Mr. Verstappen orvosa, jobban mondva volt orvosa.- nyújtom felé a kezem egy barátságos mosoly kíséretében, amelyet ő készségesen el is fogad.

- Max csapatfőnöke, Christian Horner,- rázta meg a kezemet- örvendek, kisasszony.- miután elengedte kezem, a teremben tartózkodó harmadik személy felé fordulok, majd ugyan olyan határozottan szinte orra alá nyomom kezemet.

- Dr. Sofia Colett Berger.

- Pierre Gasly,- szorítja meg határozottan kezemet, amely szinte elveszik az ő hatalmas tenyerében, így szinte azonnal kirántom szorításából, amikor tehetem- és én is örvendek!- teszi hozzá hatalmas mosollyal.

- Szintén Mr. Gasly.- mosolygok rá halványan én is egy pillanatra, majd ismét a teremben tartózkodó holland felé fordulok- Ahogy azt már említettem, nem jelent meg a fél éves ellenőrző vizsgálatokon Verstappen.- idegesen mocorog a székében, csapatfőnökére néz, majd csapattársára, és csak ezek után figyel teljes mértékben rám.

- Sajnálom.- ejti ki úgy a szavat, mintha ezzel mindent megoldana.

- Igen? Sajnálod? Oh arról majd én gondoskodom, hogy biztos sajnáld...- nézek rá megvetően, majd ismét Christian felé fordulok- Igazán sajnálom uram ezt az otromba viselkedést.

- Én kérek elnézést Max kis incidense miatt doktornő, személyesen én fogom elkísérni a vizsgálatra, az ön által előrelátott időpontban, teszem fel maga is csatlakozik hozzánk Pierre, nem igaz?- a fiatalabb férfi felnéz rám, majd vigyorogva főnökéhez fordul.

- Csak természetes, hogy mindenben támogatom a csapatomat uram- kis álszent, ah csak egy gonddal több, bár lehet ő rendes.

- Értesíteni fogom önt az időpontról Mr. Horner, mert ahogy látom Verstappen naptárában és híváslistájában az én nevem valahogy mindig elkeveredik. Mégegyszer elnézést a kellemetlenségért, szép napot uraim!- ezzel hátat fordítva a három férfinek amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan távoztam is.

Az épület ajtaján kilépve, éppen felnyitottam az autómon a központi zárat, amikor a mögöttem becsapódott ajtó ismét kinyílt, majd ismét becsapódott. Nem is szenteltem neki nagy figyelmet, csak kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, majd arra az ülésre bedobtam a táskám, kabátom és sálam, majd becsuktam az ajtót. Az üvegben egy alak tükröződött mögöttem. Sajnos az arcot nem, csak az alakot tudtam kivenni a tükörképből. Egy férfi állt mögöttem zsebre tett kezekkel, felhúzott vállakkal, szinte már már gőgösen és büszkén. Hirtelen megpördültem tengelyem körül, és mellem alatt összevont kézzel álltam az eddig idegen férfi előtt.

Az nem számítWhere stories live. Discover now