Az nem számít

XV.

Reggel hatkor az ébresztőre keltem, kimásztam az ideiglenes ágyamból, és elindultam megkeresni a futócuccomat, majd elindultam a lift felé, közben pedig a telefonomon kerestem egy megfelelőnek tűnő futó utat, amíg neki nem ütköztem egy izmos hátnak, majd a lendülettől a földre is zuhantam. A férfi akinek nekimentem, hátra is fordult, ám ő szemmagaságban kereste, azt aki nekirohant, jelen esetben engem, de ott nem talált semmit vagy senkit, így lenézett a földre is, ahol már sikerrel járt, így teljesen megfordult, és a kezét nyújtotta le nekem, hogy felsegítsen.

- Ilyen hatásos reggeli frissítővel sem futottam még össze itt.- nevette el magát- De szó szerint, itt még nem láttam magát kisasszony.

- Csak a mostani futamra jöttem, de kérlem tegezzen- bólintott.

- Így már értem,- bólint- tegezlek, ha te is engem, de hová siettél ennyire?

- Hát futni.

- Akkor akár együtt is mehetnének, ha már így összefutottunk- nevette el magát, én pedig csak ekkor néztem végig rajta, hasonló öltözetben volt, mint én.

- De csak ha te ismersz egy jó útvonalat, mert én már a térképben eltévedtem, nem hogy a városban- nevettem el magam, amelyben ő is csatlakozott hozzám.

- Akkor induljunk is, mert én imádom a reggelimet, amit csak fél nyolcig adnak ki- indult tovább a lift felé, ahová én is követtem.

Nagyon jól esett a reggeli futás, főleg társasággal. Így a pilótával nevetve estünk be a hotel étterem részébe. Ahol már mindenki más bent volt, így mindenki minket figyelt, ezzel együtt pedig beállt egy kínos csend a terembe.

- Jó reggelt- törte meg ezt a mellettem álló férfi.

- Jó reggelt- hangzott a válasz egyszerre az összes embertől, aki a teremben volt, mi pedig a figyelő tekintetek kereszttüzében elindultunk reggelit szedni magunknak, majd mindketten a saját csapatunk asztalánál foglaltunk helyet, és csak ekkor tért vissza az élet a terembe.

- Sof, hogy pont vele?- kezdte az egyik pilóta a csapatból.

- Tőle még Pierre is klasszisokkal jobb lett volna...- folytatta a másik.

- Hát Pierreel nem találkoztam reggel, amikor futni indultam, ahogy veletek sem, ellenben vele igen, ha ez valakinek nem tetszik, akkor lehet véleménye, de engem az cseppet sem fog érdekelni, remélem ezt mindenki felfogta.- néztem mostmár az egész asztali társaságra, hiszen már mindenkit ismerek, minden személy némán bólintott, és folytatta az evést, én pedig érintetlenül hagyva az ételt a tálcán  indultam meg kifelé a helyiségből, így ismét mindenki engem figyelt, és gondolom azt a személyt, aki elindult utánam. Én megálltam a lift előtt, megnyomtam a gombot és vártam, hogy a felvonó ideérjen, közben valaki megállt mellettem, nem néztem oda, nem igazán izgatott ki jött utánam. Megérkezett a lift, én pedig beszálltam, itt is megnyomtam a megfelelő gombot, majd nekidőltem az oldalának, az a személy pedig, aki utánam jött velem szemben állt meg.

- Be sem mutatkoztam reggel. Lance Stroll vagyok- nyújtja felém a kezét, én pedig elfogadom, mint bemutatkozást, és talán egy barátság kezdetét.

- Sofia Berger.- mutatkoztam be neki én is halvány mosollyal.

- Miért jöttél el olyan gyorsan?- csak elfintorodom, de inkább nem válaszolok neki.

- Hogy-hogy ott hagytad az imádott reggelidet?- kérdeztem inkább én, csak hogy ne kelljen válaszolnom.

- Mert egy feldúlt lány után kellett szaladnom a lifthez- nevette el magát, én pedig mosolyogva ráztam meg a fejemet.- Ha nem akarod elmondani miért trappoltál el, akkor nem muszáj, de ugye nincs valami baj?- néz rám ismét komolyan.