Az nem számít

XXVIII.

Nem arról van szó, hogy nem számítottam volna a kérdésre, vagy valahol mélyen legbelül nem vártam volna tűkön ülve, de ez most itt akkor is hirtelen ért, így elkaptam a kezemet övéiről, amit megpróbált megakadályozni, de nem sikerült neki, majd látszott rajta, hogy ideges lett.

- Ha, ha nem akarod akkor semmi gond, nincs baj, az a hat hónap, és ez sok, meg a mai nap, ahogy letámadtalak, én csak

- Max, Max, Max, nyugodj meg kérlek- masszíroztam meg a halántékomat a sok összehordott butasága után- csak megleptél.

- Akkor...- néz rám csillogó szemekkel.

- Igen.

- Igen?

- Igen Max.- mosolyogtam rá, ő pedig ott termett mellettem, felkapott, és megpörgetett a levegőben, mikor ismételten szilárd talajon álltam megcsókolt, majd felemelte a bársony dobozt az asztalról, mögém állt, és egy láncot helyezett a nyakamba, én pedig a medált az ujjam közé vettem, egy kis arany sztetoszkópba volt téve egy kő, egyszerű mégis gyönyörű.

- Nyakláncot szerettél volna,- suttogta a fülembe- megkaptad, szeretne még valamit az én hercegnőm?

- Igen,- fordulok felé, majd a szemébe néztem- a desszertemet.- jelentettem ki határozottan, ő pedig úgy nézett rám, mint aki nem hiszi el, hogy velem áll szemben, majd elkezdett nevetni.

- Ez minden?- lépett el a hátam mögül, ismét kihúzta a székem, majd helyet foglaltam vele szemben, ekkor pedig ki is hozták a csokoládés süteményt.

Legalább még egy óráig voltunk az étteremben, miután pedig úgy gondoltuk elég időt töltöttünk már itt, elindultunk kifelé, ám még mielőtt elléptünk volna az asztaltól, a holland felkapta onnan az ott heverő csokrot, és átadta nekem, egy csók kíséretében, majd ismét kezét nyújtotta felém, amelybe belekaroltam, és így hagytuk el az éttermet, majd szálltunk be az autóba. A hotelig csendben telt az út, én az ablaknak döntött fejjel figyeltem az utat, amikor már majdnem elaludtam, a jármű motorja leállt, és felém fordult az eddig vezető férfi.

- Fel tudsz jönni, vagy felvigyelek?- mosolyog rám.

- Mühm.

- Ez igen vagy nem?- neveti el magát.

- Hm.

- Sofi- teszi a kezét a térdemre, én pedig végre elemelem a fejemet az autó ablaküvegétől.

- Ühüm- dörgölöm meg a szemeimet, majd kinyitom az ajtót, így befúj a kicsit csípős szél az autóba, ami segít abban, hogy kicsit éberebb legyek- Most fel kéne menni...- motyogom magamnak, de a pilóta is meghallja, így elkezd nevetni.

- Igen fel, biztos menni fog egyedül?

- Persze, csak ezt leveszem- nyúltam le a cipőimhez, majd ki is bújtam azokból.- Mostmár mehtünk- léptem ki az autóból, és megvártam míg a pilóta odaér mellém.

- Ha felérünk, alhatsz.

- Nem terveztem.

- Hm, akkor mit terveztél?- nem látom, de tudom, hogy akkora mosoly ül az arcán, hogy attól nagyobbat már rajzolni sem lehetne.

- Hát nem azt, amire te gondolsz Max. Lezuhanyzok, átöltözök, összepakolok, és utána indulhatok a reptérre.

- Már ennyi az idő?- néz rám hihetetlenkedve- Nem mehetsz egy későbbi géppel- fordít maga felé, már a liftben állva.

- Valaki erre a járatra vett nekem jegyet- mosolygok rá pimaszul.

- Talán az a valaki, vehet neked másik gépre jegyet.- dönti a homlokát az enyémnek.