Az nem számít

XIV.

Délelőtt tíz van, én pedig itt ülök a reptéren, és arra várok, hogy felszállhassak a járatra, amivel Spanyolországig megyek. Az út csak pár óra lesz, vagyis kb délre érek majd a futam helyszínére, ahol a két pilóta fog várni rám.

A hangosbemondó felszólít minket a repülőre való felszállásra. A jegyem egy oldalsó sorba szól, pontosan az ablak mellé. Mellettem egy fiatal házaspár foglal helyet, a nő ült mellettem, férje pedig a kis "folyosó" felől.

- Hello, Ane vagyok.- fordult felém barátságosan a maximum velem egy idős lány.

- Sofia- nyújtottam felé a kezemet, ő pedig barátságosan megrázta azt, majd ugyan ezt a tőlem maximum 1-2 évvel idősebb férfi is megtette, és ő is bemutatkozott.

- Jack.

- Nagyon örülök.- mosolyogtam rá, majd ölembe ejtettem kezemet.

- És Sofia te mi okból vállaltad be ezt az utat?- kérdezte meg tőlem azt a kérdést Ane, amit szerintem már az első percben meg akart tudni, amikor ide ült mellém, nagyon érdeklődőnek tűnik, de nem annak a tolakodó, hanem inkább a kedves fajtának- Persze csak ha nem túl személyes.- tette gyorsan hozzá, talán inkább magát nem is engem nyugtatva ezzel.

- Nem, nem az. A Forma 1 miatt megyek, csak sajnos nem mint néző, és nem teljesen önszántamból. És titeket mi vezérelt arra?

- Hát ezek szerint nem csak az évfordulónk miatt utazunk oda- sandít férjére Ane- igaz Jack?- a férfi csak zavartan megvakarta a tarkóját, majd tehetetlenül széttárta a kezeit.

Nagyon jót beszélgettem a fiatal párral, így szinte fel sem tűnt az út, amikor pedig nem beszélgettünk, akkor vagy aludtam, vagy olvastam, most pedig itt állok a csomagok előtt, és keresem a sajátomat. Mikor megérkezett, elindultam a kijárat felé, ahol ismét találkoztam útitársaimmal.

- Hát örültem a találkoznásnak, remélem ismét összefutunk majd valahol.- húztam ki a bőröndöm fülét, hogy magam után tudjam gurítani.

- Én is nagyon remélem drága, addig is szia Sofi- köszönt el tőlem Ane, majd még is ölelt, ez a lány valami csoda, imádom a pozitivitását és a rokonszenvét, így én is viszonoztam ölelését.

- Sziasztok, és szép hetet itt!- búcsúztam el tőlük, majd elindultam a két pilóta felé, akik engem vártak. Az egyikőjük fent guggolt az autó motorháztetején, a másik pedig nekidőlt az első ajtónak, és valamivel a kezében zsonglőrködött, amiből az egyiket nekem is dobta, amikor megfelelő távra értem hozzá, én pedig reflexből elengedtem a bőröndöm fülét, és elkaptam a felém dobott dolgot, ami egy körte volt.

- Danyiil te tényleg ilyen hülye vagy?- kiáltottam oda neki, és nevettem el magam közben.

- Daa- kiáltott nekem vissza, saját anyanyelvén, majd odasétalt hozzám megölelt, és elvette a bőröndömet, és így már ketten indultunk el az autóhoz, amiről idő közben Alexander is leugrott.

- Szia Sof, jó újra látni- ölelt meg ő is, majd felnyitotta az autót, ahová Danyiil bedobta a bőröndömet, majd beült a volán mögé, én a hátsó ülésre, Alexander pedig az anyósülésen foglalt helyet.

A két férfi végig csacsogta azt a háromnegyed óra utat, ami a szállodába vezetett, de persze nem fejezték be akkor sem, amikor már bent voltunk az épületben, csak mondták, mondták és mondták. De bár kis hasznom is lett belőle, megtudtam, hogy minden csapat ugyan abban a szállodában száll meg, a csapat tagjai a harmadik, míg a pilóták a negyedik emeleten, de most nekem is ott lesz a szobám, ahol az övék, mivel nekem később foglaltak. Ezért amikor beszállunk a liftbe a csomagommal, Danyiil benyomta a négyes gombot, majd folytatja mondókáját ott, ahol abbahagyta. Kinyílik a lift ajtó mi pedig kiszállunk rajta.