Az nem számít

XX.

(Egy nappal előbb hoztam a részt (de ha igény van rá, holnap is kiteszem a megszokott részt), hogy miért az a fejezet befejezésénél kiderül.)

- Mostmár elmondod hová megyünk?- kérdezem meg ismét, amikor már elhagytuk Londont, és az autópálya felé haladtunk.

- Liverpoolba.

- Mi?- kapom el a fejemet az ablaktól, mivel eddig neki volt döntve.- Az több mint 4 óra autó út.- vilagosítom fel róla ha esetleg nem tudná, hogy Liverpool nem éppen a szomszédban van.

- Igen tudom, de ma este lesz egy jó meccse a csapatnak, engem pedig meghívtak rá.

- De akkor mondhattad volna, hogy neked nem jó a mai nap, így mégis mikor fogunk hazamenni?

- Majd holnap délután, vagy este felé.

- Mi?- lassan már szívinfarktust fogok kapni, mi az hogy holnap?- Egy, egyetlen napról volt szó az egyezségben. Kettő, nekem holnap dolgoznom kell. Három, nincs is ruhám.

- Nem kell, beszéltem a főnököddel, hogy a holnapi napot velem töltöd a csapat klinikáján, és kivizsgálsz tetőtől talpig.- neki hatalmas mosoly terült szét a fején, én pedig szinte tátott szájjal bámulok rá, mi az, hogy beszélt a főnökömmel, és ha én nem akarok ott maradni vele holnapig?

- És ha én nem akarok ott maradni veled holnapig?

- Akkor, van busz.

Hihetetlen milyen kedves emberrel kerültem egy autóba. Töltsek el vele két napot Liverpoolban, mert őt meghívták egy focimeccsre, vagyis gondolom, hogy arra. Inkább vissza fordulok az ablak felé, és nem is kérdeztek többet. Nincs semmi bajom a futballal, sőt néha követem is, vagyis régebben követtem, most pedig néha megnézek egy-egy jobb meccset, de azért nem vezetnék 4 órát, csak azért, hogy élőben megnézzek egyet, ha mégis meg szeretnék egyet nézni élőben, akkor pedig elmennék Londonban egyre.

- Nem volt egy londoni focista haverod, aki elhívhatott volna?- felém fordul, hiszen bal könyökét az ablaknak támasztja, ujjaival pedig állát, másik kezével pedig a kormányt fogja, most pedig elkezd nevetni hirtelen feltett kérdésemen.

- Nem szeretsz utazni?

- Nem, vagyis de.- felém sandít, majd ismét az utat figyeli.

- Most nem, vagy de?

- Ez ettől bonyolultabb.

- Van négy órád, hogy kifejtsd- kezd el nevetni.- Szóval? Spanyolországba is simán eljöttél.

- Hát hogy simán ezzel vitatkoznék. Tériszonyom van.

- Oh..

- Az autóval túl sok baleset van. A hajó elsüllyed. A kerékpárral elütnek.

- Na várj, várj, várj. Akkor neked nem az utazással van bajod, csak a balesetekkel?

- Hát a repülésnél nem.

- De minimálisan ott is.

- Oké igen ott is, de nem csak azzal.

- Akkor neked most ez a négy óra elég húzós lesz, sajnálom ezt nem tudtam- mintha tényleg megbánta volna, pedig tényleg nem tudhatta.

- Volt már rosszabb is- nevettem el magam, ő pedig egy pillanatra kíváncsian nézett rám- egyszer el kellett utaznom az Ausztrál nagydíjra. Na az az út, azt hittem megbolondulok- nevettem el magam az emléken, ő pedig csak mosolygott.- Tudod mit nem értek?

- Nem.

- Neked, hogy hogy nem angol autód van?

- Tessék?- kérdi értetlenül, de közben végig az utat nézi.