Az nem számít

XXIX.

Már Londonban vagyok, és próbálok egy taxit leinteni, ami a szakadó esőben elvisz a repülőtérről az otthonomig, éljen a londoni időjárás.
Szerencsére fél óra múlva már a lakásomban voltam, és még volt öt órám a munkaidőm kezdetéig, ami pont elég, hogy kiegészítse a repülőn megejtett kevésbé alvásomat. Mivel Max a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel ha hazaértem, így beállítottam egy ébresztőt, és dobtam egy SMS-t a hollandnak, mert másra már nem volt energiám, utána pedig az ébresztőig lenémítva magam mellé dobtam a készüléket az ágyra, ahol jelenleg keresztben feküdve nyom el az álom.

•

Papír papír hátán, kb ez jellemezte a mai munkanapomat, Mia már hazament mire én odaértem, ám a papírjaimat senki nem vitte el. Legalább három tucat lap állt az asztalomon, három oszlopban. Ittlévő betegek, érkezett betegek és távozó betegek. A távozókkal kezdtem, mivel azokat csak alá kellett írni, a többit a kezelőorvosuk intézte, majd az ittlévő betegek papírjain csak ellenőriznem kellet, hogy minden adat stimmel-e az eddigiekkel, ám a beérkező betegeknél már más volt a helyzet. Állapot felmérés, iktatás, felvétel az osztályra, látogatás és megfelelő kezelőorvos kihelyezése. Így a nap végére lett két betegem, elmentek öten az osztályról, összevesztem két ápolóval, megittam három kávét, de kijelenthetem, hogy kilenc órára itthon voltam, ekkor pedig meg is csörrent a táskám alján a telefonom.

- Igen, tessék?- motyogom fáradtan a készülékbe.

- Szia Sofi- nem néztem meg ki hívott, rossz szokás, így kellemes meglepetésként ért a pilóta kellemes hangja.

- Szia Max.

- Milyen napod volt?

- Ah, borzalmasan hosszú, és végtelenül unalmas, de Ane jövő héten velem kezd dolgozni.- na igen talán ez volt az egyetlen pozitív pillanat a mai napomban, amikor megtudtam ezt a hírt.

- Ennek örülök, de ha fáradt vagy, akkor nem is zavarlak.

- Szoktál te olyan Max?

- Ez költői kérdés volt, igaz?- erre csak elnevettem magam, majd előkerestem pár gyümölcsöt, kihangosítottam a telefont, és már neki is álltam a vacsorám elkészítésének, ami gyümölcs saláta lett, közben pedig Max elmesélte, milyen napja volt neki, és én is elmondtam kicsit részletesebben az enyémet, majd tízkor letette a telefont, mondván ő fáradt, hát akkor én milyen nyúzott lehetek, és hogy majd holnap hív. És valóban igaza volt a hollandnak, még ha magamnak nem is vallottam be, de a tükörbe nézve, szinte hátraléptem egyet a látványtól, még jó hogy holnap sem kell korán mennem, így lesz időm teljesen kialaudni magamat.

Reggel hét óra, és valaki csenget, aki ilyenkor zaklatna, annak vagy van kulcsa vagy nincs az országban, így nem tudva ki az, felkaptam a kötösömet, majd az ajtóhoz siettem, és ki is nyitottam azt, ahol egy fiatal postás futár állt velem szemben. Amikor teljesen kitártam az ajtót, és felléptem a küszöbre, tetőtől talpig végigmért, mielőtt még összehúzhatam volna magamon mégjobban a köntöst, melyet én csak egy szemforgatással díjazam. Megköszörülte a torkát, és csak utána szólalt meg, ám még ekkor is rekedt és vékony volt a hangja, maximum 18 éves, igazán jó kedd reggel, mit ne mondjon az ember.

- Ön Mrs. Berger?- még egy torok köszörülés, majd folytatta- Mert akkor csomagja érkezett asszonyom- az ajtófélfának dőlve hallgattam a fiút, és csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy el ne nevessem magam, asszonyom.

- Igen én vagyok Miss Berger- hangsúlyozom ki a vezeték nevem előtt szereplő szavacskát.

- Elnézést asszonyom, vagyis hölgyem- szegény már azt se tudta merre nézzen, így gondoltam megkönnyítem a helyzetét, és a csomagra mutattam.