Az nem számít

XXXV.

- Max agyon nyomsz.- tolom le magamról a pilóta rám nehezedő testét.

- Nem is.- motyogja még félálomban.

- De igen, szállj le rólam.

- Így jobb?- fordít helyzetünkön, így én fekszem rajta.

- Nem mintha nem férnénk el ketten ezen az ágyon kényelmesen egymás mellett.

- Ez az én magángépem, itt úgy utazunk, ahogy én akarok Szörnyi, úgyhogy inkább aludj egy jót.- hogy ezt nyomatékosítsa a kezét az arcomra tette, majd ismét egyenletesen kezdett el szuszogni, így én is elaludtam pár perc múlva.

Kb fél órát aludhattunk, amikor Max úgy döntött, hogy az utunk utolsó harminc percét bizony ébren kellene töltenünk, ezt pedig úgy adta tudtomra, hogy mocorgni kezdett alattam.

- Sof, keljünk fel.- bökdösi meg az oldalamat.

- Max komolyan máskor az apámmal utazom, aludjunk, keljünk fel, együnk, hagynál öt percet nyugodtan?- szólalok fel erélyesbben ellene.

- Nem, kelj fel aranyom.

- Kikészítesz Max Emilian Verstappen.- kelek fel, és mellkasára csapok.

- Elhiszem, de éhes vagyok.

- Én meg álmos.- hajtómű vissza fejemet.

- Sofia.

- Borzalmas vagy, rosszabb, mint egy kisgyerek.- tápászkodtam fel a pilótáról, majd átültem egy fotelbe, hogy a holland is nyugodtan fel tudjon kelni. Míg ő nyújtózkodik, én még félálomban előkerestem a táskámból a könyvem és olvasószemüvegem.

- George Orwell: Állatfarm?- ásít Max az ágy szélén ülve.

- Olvastad már?- helyezem fel orromra a szemüveget.

- Nem, milyen?

- Sztálinizmus, Szovjetunió.

- Mi?- néz rám zavartan.

- Nem hosszú. Elolvasod?

- Dehát akkor te mit olvasol?

- Majd ezt.- húztam elő egy másik keménykötésű könyvet a táskámból.

- Jussi Adler Olsen: 64-es betegnapló, igazán érdekes borítója van,- veszi szemügyre a kezemben tartott könyvet- akkor viszont én ezt elolvasom.- veszi el tőlem a neki adott könyvet.

- Esetleg segíthetek önnek valamiben Mr. Verstappen?- tipeg oda hozzánk egy légiutas kísérő, Max végigméri, ahogy én is, majd ismét a könyvnek szenteli minden figyelmét.

- És én még azt hittem, hogy a higiéniai és öltözködési előírást minden emberekkel dolgozó személynek be kell tartania.- utalok a nő hosszú vörös körmeire, festett szőke hajára és a már rövidnek is alig nevezhető szoknyájára, Max rám néz, majd jóízűen felnevet.

- Borzalmas vagy drágám, nekem egy kávé lesz kösz,- int a nő felé mit sem törődve vele- Sofi?

- Egy teát.

- Esetleg tortát nem kér a nagyasszony?- húzza fel az orrát felháborodottan a nő.

- Ha már így megemlíte, akkor kettőt.- veti oda Max fel sem nézve a könyvből.

- Nagyszerű.- fordít nekünk hátat a nő, és visszatipeg arra, ahonnan jött.

- És én vagyok borzalams?- kérdezem nevetve a pilótát, aki csak vállat rántott, és rám mosolygott.