Az nem számít

XXIII.

A meccset a hazai csapat nyerte, mi pedig Maxszel, a Son házaspárral (Aneékkal), Wolffal (a Red Bullosok csapatorvosa) és Lewis-szel elhagytuk a stadiont. A házaspár elindult haza, mert Jack-nek holnapra meg kell írnia a cikket a meccsről, Wolf is otthagyott minket, mert őt a felesége és a három hónapos kisfiuk várta otthon, így csak Lewis és mi maradtunk ott.

- Hát, örülök, hogy összefutottunk,- néz ránk a brit pilóta- remélem Sofia téged még látlak valamelyik futamon, vagy akár Londonban.- ölel magához Hamilton, majd a közvetlenül mellettem álló holland felé fordul.- Max, most ne baszd el,- üti meg mutató ujjával a Max mellkasát, majd kezet fog vele- de veled úgy is találkozunk a következő futamon, szóval addig is viszlát.

- Szia Lewis.- búcsúzom el tőle, Max pedig mellettem csak bólint, és hozzáteszi.

- Hamilton.

- Megnevelhetnéd,- néz rám az angol- még csak köszönni se tud.- rázza a fejét vidáman.- Na szevasztok- int majd el is megy a parkoló felé, mi pedig még állunk ott pár másodpercig, majd felém fordul a velem maradt pilóta.

- Merre szeretnél ezek után menni?- söpri le a hajamat a vállamról, és félre döntött fejjel figyel rám, keze pedig az arcomra vándorolt.

- Vacsorázni- mosolygok rá aranyosan, ő pedig csak nézett rám hatalmas szemekkel, és elkezd nevetni.

- Ez szándékos volt, vagy csak tényleg ennyire éhes vagy?

- Csak éhes vagyok, mondjuk szinte mindig az vagyok.- mosolygok tovább, ő pedig átkarolja a derekamat és elkezd egy irányba haladni.

- Együnk a hotelben, vagy inkább egy étteremben?

- Hotel, de sétáljunk vissza, nincs az olyan messze.

- Igaz, csak a város másik végén- néz le rám hihetetlenkedve.

- Te választottad.

- Köszönöm a szemrehányást- neveti ismételten el magát gúnyosan a férfi.

- Ez nem az volt,- rázom a fejemet- ez csak egy tény. Különben is le kell dolgoznod azt a rengeteg kaját, amit ebédre ettél.

- Azt máshogy is lehetne- néz le rám olyan széles mosollyal, hogy félek a szája széle leszalad az arcáról, ha nem vigyáz jobban.

- Igen edzéssel.

- Az ágyb

- Be se fejezd! El se kellett volna kezdened.

- Pedig én már délután elkezdtem- fordít hirtelen magával szemben, én pedig nem tudok semmit tenni, mert minden végtagomat tehetetlenné tette vagy azzal, hogy szó szerint markában tartott, vagy azzal, hogy lesokkolt.- Csak a spori...- emeli az ég felé tekintetét, és úgy merengett a mérkőzés előtti pillanatra.

- Hát itt most nincsen.- suttogom magam elé.

- Nincs- ekkor ajkait az enyémekre illeszti, és lágyan kezd el csókolni, amit én viszonzok, kezemet pedig lassan tarkója mögött összefonom, ő pedig még minig csípőmnél tart engem fogva, majd pár másodperc múlva elválik tőlem, és homlokát ismét enyémnek dönti- szerencsére, nincs.- én csak lehunyom a szemem, és próbálom szabályozni a légzésemet, talán egy-két percig még állunk ott, egy utca közepén egymással szemben, majd a csendet ismét Max töri meg- Lassan indulnunk kellene, mostmár nincs is olyan meleg, mint délután- bólintok, hisz valóban észrevehetően lehült a levegő.

A pilóta mellett lépkedek, aki kérésemhez hűen, átsétálja velem az egész várost, csak mert én nem szeretnék taxizni. Nem megyünk túl gyorsan, de túl lassan sem, viszont a szél fúj, ami a ruhákban nem éppen kellemesnek mondható.