A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》

11. epizód

Vissza néztem Cedre aki csak megrázta a fejét és elfordult. Teljesen megsemmisülve léptem ki a teremből.

◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇◇
Szó nélkül indultam el a terem felé. Persze előtte kitéptem a kezem a Wealsey kezéből.
- POPPY - kiabált utánam valamelyik fiú. -Poppy kérlek állj meg.- nem néztem vissza, sőt gyorsítottam a lépteimen. Nem adtam, sőt nem adhatam szót annak a fájdalomnak amit a Cedric viselkedése miatt éreztem. Próbáltam elnyomni magamban fájdalmat, mint minden ilyen alkalommal amikor csalódtam valakiben. A fejem elkezdett lüktetni, a fülem sípolt. Megszünt létezni a világ számomra. Nem tudtam mit csinálok. Csak egyszerűen feltéptem a legközelebbi terem ajtaját. Minden poros volt, tehát nem volt használatban. Pont jó volt arra, hogy kiemgedjem a gőzt. Forrofejű vagyok, túlságosan is. Szerintem ti is rájötetek hogy mi is történt. A könnyeimmel küzdöttem. Szemben állva a művemmel. Három lyuk van a falban. Kettő még véres is. A negyediket akartam "megalkotni" amikor valaki elkapta a kezem.
-Héé Héé HÉÉ.... - kiabált rám, közben pedig lefogta a kezem - Te meg mit csinálsz?- háborodot fel. De még mindig nem engedett a szorítása. A maradék erőmmel probáltam ellőkni magamtól. A vörös hajú fiút. Megint sikertelenül.
-HAGY MÁR BÉKÉN FRED WEASLEY!! - kiabáltam rá. Hátha eleged, de nem így lett. Miért is lenne így.
-Poppy - vette a kezei közé az arcom. - George vagyok. -fel néztem a fiú szemébe, amiben aggodalom csillogott. Itt volt az a pont amikor a könnyeim utatt törtek maguknak, már gátatszabni sem tudtam nekik. Melkasának döntöttem a fejem, és próbáltam a sírásomnak végett vettni.
-Sírd ki magad törpe, nem jó ha magadba fojtod. - kezdte el simogatni a hátam George.
-Azért mert nem vagyok 160cm attól még nem vagyok törpe- morogta kétt szipogás közt. Ezen George felnevetett.
-Nem lehet olyan nagy a baj ha tudsz sértegetni.-mosolygott le rám. Igen volt annyi lelkierőm hogy felnézek. Azt kell mondjam, hogy a Weasleyék mosolya ragadós.
-Köszönöm George. - suttogtam olyan halkan, hogy kicsi legyen az esélye annak hogy meg hallja. Pechem volt, meg hallotta.
-Ugyan mit? - kérdezte játékosan.
-Áhhh inkább hagyjuk. - legyintettem és kirohantam a teremből. George felnevetett. Majd hallottam ahogy elindul utánnam. Meg sem álltam a teremig.
-Héé ez így csalás. Hamarabb indultál. - kocogot mellém George. Ezen felnevettem és megráztam a fejem.
-Tudod Georgei én egy szóval nem mondtam hogy versenyzünk- kuncogtam fel. Ő pedig drámaian felsóhajtott és a szívére tette a kezét.
-Én kiteszem a szívem lelkem, hogy neked jó legyen - nevette el magát a végére, én pedig csak mosolyogva néztem rá fel. - és még meg sem köszönöd, illetve még versenyt futni sem akarsz velem?! .- vágta be az álldurcités, majd összefonta a kezét a mellkasa előtt. Olyan volt mint egy 5 éves kis fiú, akitől elvették a cukorkáját.
-Tudja Mr Wealsey én meg köszöntem. - vettem hivatalosra a hangvétel. Majd én is összefontam a kezem a mellkasom előtt.
-Tudja az lehet hogy meg köszönte Ms Dodge, de amikor voltam olyan kedves és vissza kérdeztem. Kegyed válasznélkül faképnél hagyott. - küldött felém egy "erre mit lépsz" mosolyt.
-Majd egyszer meg tudja mit is köszönhetek magának Mr Wealsey- mosolyogtam rá, majd benyitottam a terembe ahol már várt a két jó madár.
-Dee az az elkövetkező 20 évben bármikor lehet. - hisztizett tovább.
-Mi lehet az elkövetkező 20 évben? - vágott közbe Fred.
-Igen Georgei ez a hátra lévő életünkre vonatkozik- mosolyogtam a fiúra. Persze Fred mondatát figyelmen kívül hagyva.
-MIII VAN!?!?!? - kapta fel a fejét Fred és Lee. Mi George-val összenéztünk, pár pillanatig néma csönd volt. Csak az órának hangját lehetett halanni. Majd George-val egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Számunkra rövidke két perc után csillapodtak a kedélyek. Ki vörösödve léptem az üst elé. Ismét zsebkendőt kellett keresnem, és persze többet is mint előtte. Az ominózus esetből tanulva felraktam az asztalra a táskám. Majd Fred kezébe nyomtam kB 5-6 darab zsepit.
-Melyik delikvenst választod? - kérdeztem az értetlenkedőt.
-Tudod ez nem biztos, de én úgy hallottam hogy Mcgallagon azt mondta hogy neked kell leszedned rólunk. De nyugodtan szólj ha rosszul tudom- küldött felém egy arrogáns egyben tenyérbemászó mosolyt.
-Tudod az előző esetből kiindulva most kértem a segítséged. Persze most sem mutatsz túl sok hajlandóságot. - forgattam meg a szemem. - de tudod nekem és a másik két fiúnak leigazolják a hiányzást veled ellentétben.- mosolyogtam rá gonoszul- Szóval én a helyedben rohanék órára. - azzal szépen bele mártottam kB 4 zsepit a bájitalba és le ültem Leevel szemben.
- Hmm ismerős ez a felállás- kuncogott halkan Lee.
-Borzalmas vagy Ellenor- csörtettet ki az ajtón Fred, maga után bevágva azt.
-Csak most nem te vagy megsérülve- mosolyogtam rá és zsepit cseréltem. Néma csend lett csak a zsepkendő és a bőr súrlódását és az óra járását lehetett hallani.
-Tényleg nem fogják leigazolni neki? - kérdezte hirtelen George. Oda fordultam hozzá és rá mosolyogtam. Majd folytattam a munkát.
- Tudod Dumbledor professzor itt volt velünk körülbelül 3 órán keresztül. Ebben a kB 3 órában 1 végig is dolgozót. Ezek után még mindig azt gondolod hogy nem lesz neki leigazolva? - nevettem fel a végére, és sikeresen befejeztem Leet is.
-És volt szíved elküldeni? - háborodott fel George. Lee helyet cserélt Georgal míg én újabb zsepiket mártottam a főzetbe.
-Lee - néztem a barnabőrű fiúra. - kérlek menny órára.- kértem tőle a lehető legszebben.
-Mennék én ha tudnám milyen óránk lesz. - mondta mosolyogva.
- Hát nekem rúnaismeretem lesz. - Gondolkodtam el.
-Jóslástan? - kérdezte Lee a lehető legnagyobb letörtséggel hangjában.
-Jóslástan.- mondta kuncogva George. Lee sóhajtott egyet majd összeszedte magát és elkullogott. Megvártsm míg kattan zár és neki láttam George sminktelenítésének.
-Szóval? - kérdezte George.
-Igen volt.... - mélylevegőt vettem- tudod mi alapjáraton mielőtt beléptünk volna ebbe a terembe az előtt már összevesztünk. Majd amikor beléptűnk akkor is.... - sóhajtottam fel- úgy hogy Dumbledor csillapította le a kedéjeket. Míg itt volt az igazgató addig nem volt semmi baj. Onnantól hogy beléptűnk az üvegház a onnantól pedig átlépett egy határt. - motyogtam a végét.
-Poppy amit abban a teremben történt azt miatta tetted? - kérdezte halkan. Bólintottam. - mi történt a teremben? Én csak annyit láttam hogy Fred szokásosan legyilkoja Diggoryt. Majd kirángat a teremből.
-Fred annyival hogy összekulcsolta a kezünk, tönkretett egy régi barátságot. Köztem és Cedric között. - mondat kissé határozatlanul. Georgia arca már rég tiszta volt de én még mindig dörzsöltem. George szépen meg fogta a kezem és elhúzta az arcától majd közre fogta a kezem.
- Ha tényleg olyan jobban voltatok ahogy leszürtem az előbbi mondatodból, akkor nem fogtok összeveszni. Ha pedig összevesztek ezen akkor ő nem érdemelte meg a barátságodat Poppy. Jobb ha ezt tudod. - mosolygott rám biztatóan.
-Igazad van George. - mosolyogtam el halványan. - és még egyszer köszönöm.
- Nem mondod el mit köszönsz nekem igaz? - kérdezte mosolyogva. Én csak megráztam a fejem. - Tudod hol a terem ahova mened kell? Mert ha nem szívesen elkisérlek.. - kérdezte hirtelen.
- Ami azt illeti nem, most lesz az első rúnaismeretem. - kezdtem el szedelöcködni, miután mindent ami kellett összeszedtem elindultam az ajtó felé.
-Nem kéne rendet raknunk? - kérdezte a fiú.
-Nem. Mivel azt mondták használhatóm. Nem azt hogy csak ma használhatóm. - mosolyogtam ravaszan a fiúra. Sikeresen kitesékeltem a fiút az ajtó és be csuktam.-George a tantermeket zárják nem? - kérdeztem a fiú.
-Igen. Miért? - kérdezett vissza kB reflexszerüen.
-Azért mert itt a kulcsa- mutattam a zárban lévő régi kulcsra. Egy ezer wattos mosoly kíséretében, majd bezártam az ajtót és a táskámba tettem a kulcsot.
- Nagyon nagy mázlid van kis lány. - jegyezte meg a sétánk sacra a felénél. Én ezen csak nevetni tudtam. Az utunkat felszabadulva és sablonos témákról beszélgetve tettűk meg. Mikor a terem elé értünk pont be csöngetek.
-George nagyon sokat fogsz késni ugye tudod. - mosolyogtam rá.
- Tudom törpe. Ne aggódj miattam, megoldom. Majd találkozunk ebédnél. - intett émajd rohant is, én pedig beléptem a terembe. A professzor még nem volt benn. Kerestem magamnak egy üres padot. Nyilván az első volt üres. Az óra hamar eltelt. A professzor asszony nagyon kedves, mindemellett roppant érdekes az anyag amit veszünk tehát hipp-hopp eltelt az óra. Szépen lassan kisétaltam a teremből. Magamban azon morfondíroztam, hogy mennyek enni vagy egyből Mcgallagonhoz. Sikeresen eldöntöttem hogy előbb a rosszabb aztán a jobb. Tehát írány a professzor asszony irodája. A nagy gondolkozásbam viszont neki mentem valakinek. Félénken felnéztem, mit ne mondjak rendesen meglepődtem, hogy képes vagyok elgázopni a házvezető tanárom.
- Elnézést Professzor asszony- mondtam kissé félénken.
- Semmi baj kisasszony máskor figyeljen kicsit jobban. - küldött felém egy halvány mosolyt. Mosolyt??? De ő nem kedvel... Most akkor mi van!?-Merre tart kisasszony?
-Ami azt illeti önhöz indultam Professzor. Mivel mondta hogy mennyek órák után egyből önhöz. - mondatam neki határozottan.
-Rendben akkor jöjjön. - mondta majd elindult. Jómagam után a siettem és próbáltam tartani a lépést a proffal.
-Tudja ne higgye azt hogy nem kedvem kisasszony. Rendkívüli képességei vannak. Csak nagyon hasonlít az apjára, akit nem kedveltem.- mondta hirtelen. - vagyis nem mondanám hogy nem kedveltem őt csak sok fejfájást okozott nekem. - nézett rám. Úgy mintha aggódnia, hogy a hallottak alapján elájulok vagy valami hasonló. - Meg érkeztűnk kisasszony- ált meg hirtelen egy ajtó előtt. Benyitott én pedig az előbb halottakat emésztgetve mentem utánna. Mcgallagonnak egy letisztul irodája volt. Ízlésesen berendezve.- Kérem foglaljon helyet. - intett az asztal előtti székre. Helyett foglaltam rajta. - Kér teát?
- Igen elfogadok egy csészével. - válaszoltam illedelmesen. A prof pedig töltött és elém tette. Majd elült az asztal másik oldalára.
-Mint már mondtam rendkívüli képességei vannak. Bár nem tudd mindről. Viszont ma megbizonyosodtam arról, hogy igen is jól éreztem az első találkozásunkkor. Hogy micsoda maga. Ma amikor a nagyteremben vitatkozott velem, összetévezthetettlen jeleit mutatta annak hogy ön animágus. Mivel jómagam is az vagyok, ezért megérzem ha valaki a környezetemben az. Ma pedig mint mondtam erről még is bizonyosodtam. - fejtette ki elmélettétt a professzor asszony.
- Tessék? - kérdeztem értettlenkedve
-Poppy animágus vagy- ismételt el mégegyszer a tanárnő. Másodjára sikeresen eljutott a tudatomig hogy mit is mondott a tanárnő. A kezem elkezdett remegni. Pár pillanat múlva a csésze a földön landolt, majd tört ezer meg ezer kis darabra. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. A szívem is úgy vért mintha ki akarna ugra a helyéről. A szék karfáját pedig olyan erővel szorítottam hogy elfehérdtek az ujjaim.

Miért akadt ki annyira hogy Diggory nem nézett rá?!? És miért vérzett a keze?!? Mi vonatkozik az egész életűkre?!?!
|FRED WEASLEY|