A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》

12. Epizód

-Poppy animágus vagy- ismételt el mégegyszer a tanárnő. Másodjára sikeresen  eljutott a tudatomig hogy mit is mondott a tanárnő. A kezem elkezdett remegni. Pár pillanat múlva a csésze a földön landolt, majd tört ezer meg ezer kis darabra. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. A szívem is úgy vért mintha ki akarna ugra a helyéről. A szék karfáját pedig olyan erővel szorítottam hogy elfehérdtek az ujjaim.
______________________________________

-Tessék? Ez ez nem lehetséges....-probáltam győzködni magam. A szem már csípték a könnyek. Mereven bámultam a csésze darabjait. Mcgallagon odalépett mellém. Egy pálca intéssel eltűntette a darabokat. Elém lépett majd leguggolt .
-Tudja abból hogy animágus semmi rossz nem származik. Szóval kár érte könnyeket hullajtania..... - hangosan felsóhajtott és így folytatta- ha pedig a csésze a próblémája akkor ne is törödjön vele. - mosolygott halványan rám. Rá emeltem könny áztatta tekintettem a tanárnőre, majd egy keserű mosoly jelent meg az arcomon.
-Tudja Professzor engem nem az zavar hogy az vagyok ami. Hanem az, hogy ezt apámtól örököltem. Tudja milyen az, ha a tulajdon édesanyjám minden pillanatban amikor lehetősége adódik rá. Az arcomba vágja, hogy mennyire hasonlítok az apámra. Akit mellékesen megjegyzek nem is ismerek. De persze rajtam kivűl mindenki ismeri, és  ezt a tudtommra is adja. Például, hogy mennyire hasonlítok arra a személyre aki világ életemben tojt a felyemre és nem érdekelte mi van velem vagy az anyámmal. De mint mindig ezt is én szívom meg....Tudja miért? - kérdeztem egy fokkal nyugodtabban, egy fájdalmas mosollyal az arcomon.
-Mert ha nem kellett volna elhagynia önt akkor már rég tudna az ilyen dolgokról? - kérdezte. De inkább volt kijelentés mintsem kérdés.
-Pontosan Professzor. Csak annyi a baki, hogy tudtommal nem volt kényszer. - néztem rá keserédesen. - Semmi sem kényszer- motyogtam magam elé.
-Kér egy nyugtató teát? - kérdezte teljes lelki nyugalommal, egy éles téma váltás mellett.
-Az előbbiek után képes lenne még egy  csészét a kezembe adni? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Mindenki érdemel második esélyt. Még akkor is ha csak egy csészéről van szó.- mosolygott rám, és elém tolt egy csésze teát. Óvatosan élveztem a csészét és aprnánk ként kortyolgattam az italt. - Szóval kisasszony egyeztettem az igazgatóval. Arra a döntésre jutottunk hogy heti két alkalommal Hétfőn és Csütörtökön. Azaz ma délután négy órától animágíát fog tanulni. - vetett rám egy komoly pillantást.- De persze a máit elengedem és majd leghamarabb jövőhéten kezdjük az oktatást.- Én bólintottam, majd leraktam az inmáron teljesen üres csészét az asztalra. - A büntettőmunkáról majd levélben tájékoztatom. Most pedig mennyen ebédelni. - küldött el a tanárnő
-Rendben. Viszontlátásra Professzor, ohh és elnézést a csészéért. - a prof bólintott én pedig távoztam az irodájából. Teljesen üres elmével ültem le enni az asztal azon végébe ahol senki nem ült. Pontosabban 2 percig míg meg nem zavarták a lelki nyugalmam. Felnéztem az ebédemről. Amikor meg pillantottam a velem szemben ülő embert egyből elmosolyodtam. Mivel Cedric foglalt helyett előttem.
-Hogy teheted? - szegezte nekem a kérdést , amitől egyből eltünt a mosoly az arcomról.
-Őő helló neked is Cedric. Elmesélnéd mit is tettem? - húztam fel a szemöldőkőm.
-Komolyan?? - háborodott fel- Tényleg elkell magyaráznom, hogy mi történt másfél órája. Azért azt hittem több eszed van. - oké azért nem kéne sértegetni.
-Már megbocsás de mit is tetten akkor ellened, csak. Közlöm SEMMIT - emeltem fel a hangom a végére. - SEMMIT AZ ÉG VILÁGON. MERLIRE TE VOLTÁL AZ AKI ÚGY NÉZETT RÁM MINT EGY VÉRES RONGYRA. - kiabáltam vele.
-HÁT NEM TUDOM HOGY ÉREZNÉD MAGAD HA A GYERMEKKORI LEGJOBB  BARÁTOD A LEGNAGYOBB RIVÁLISODAL KAVARNA- ordította le a fejem. - Nem gondoltam volna hogy ekkora k@rva lesz belőled a Durmstrangban- húzta fel az orrát. Feláltam és az asztalra támaszkodtam. Ha szemmel gyilkolni lehetne akkor ő elvérzett volna.
-Mond mégegyszer- suttogtam  vészjóslóan.
-Poppy Dodge TE EGY AKKOR R@BANC VAGY AMEKORÁT MÉG A FÖLD NEM LÁTOTT- emelte fel mégegyszer a hangját. Nekem se kellet több. Akkorát húztam be a fiúnak hogy hallottam ahogy reccsent az orrccsontja. A fiú hátra tántorodott. Egyenesen neki pár dühös mardekárosnak. Marcus azzal a lendülettel húzott be neki. Majd oda hajolt a füléhez és bele sútogott pár szót. Diggory pedig menekülőre fogtam. A nagyteremben  még mindig síri csönd volt. A kezem pedig is ért vérzett. Erőtlenül hanyatlott vissza a padra. A vérző felületett pedig a szalvétába csavartam. Az evéshez pedig már nem volt gyomrom. Összeszedtem magam  és elindultam a kijárat felé. A mardekár asztalánál Dracohoz léptem és még kocogtattam a vállát. A fiú felsóhajtot, de nem fordult felém, és mivel ugye ő a jegyesem így muszály voltam kibékiteni. Tehát hátulról átöleltem a derekát és a füléhez hajoltam.
- Tudod ugye hogy nem kavarnák velük ugye? - tettem fel a költői kérdést. Ő bólintott
-Tudom. - sóhajtott. Azzal a kezét a kezemre rakta és még simogatta. Megbocsátása jele képen. Most Marcus következett. Oda fordultam hozzá míg a leültem a padra.
-Köszönöm- mosolyogtam rá.
- Bármikor Nora. Tudod hogy sosem hagynám hogy bajod essen. Te vagy az én legjobb barátom- mosolygott rá és kitárta a kezét. Én pedig abban a pillanatbaneg is öleltem.
-Te vagy a legjobb - dünyögtem.
-Tudom- nevetett fel.
-Hülye- nevettem én is, majd válbavágtam. Majd felálltam és ki sétáltam a nagyteremből. Magban fortyogba mentem a klubhelyiségbe. Szerencsére üres volt a helyiség, így helyet tudtam foglalni a kandalló előtt. Felhúztam a lábam és átkaroltam őket. A gondolataimba mélyedtem. Csak a kandalló lángját figyeltem. Túlsok inger ért ma, ez már sok. Én ezt nem bírom.  A fejemben a gondolataim csak úgy zsonganak. Egyre  idegesebb voltam. A kezemet szorítottam. A kezem egyre inkább kezdett zsibadni.
-ISTENEM - kiabáltam és a legközelebbi tárgyat ami a kezem ügyébe került földhöz vágtam .  Szerencsére vagy szerencsétlenségemre ez egy lámpa volt, és igen ez is szilánkosra tört. Fujtattam egyet. Átléptem  a szilánkokon és  feltrapoltam a szobámba. Ott az ágyam elé leültem. Floris oda bújt az ölembe. Én pedig a fejemre húztam a paplanom. Ki kell zárnom a világot, különben fel fog robbani a fejem. Felnyultam az ágyamra és a párnám is lehúztam, és eldöltem a padlón. Floris pedig oda bújt a nyakamhoz. Reflexszerűem elkezdem simogatni a fejecskéjét. Lehet van abban valami, hogy az állatok simogatása tényleg megnyugtató. Mert fokozatosan meg nyugodtam, és mivel nagyon elkényelmesedtem fokozatosan lecsukodott a szemem.

               《 Kb fél órával később》

Valki gyengéden megfogott és felrakott az ágyra. Nem tudom ki volt. Ahhoz hogy beazonosítsam ki volt, nem voltam fenn elégé.
-Túl sok baj van veled Poppy-  igazította meg a paplanom.
-Ez lehetséges- motyogtam. Egy halk kuncogást kiváltva az illetőből.
-Majd találkozunk órán kicsi lány- suttogta és egy gyengéd csókot lehet a kézfejemre. Majd halkan távozott, én pedig pár perc múlva újra az álmok földjén jártam.

Ha a húgom  nem küld fel a szabályukba, akkor életemben nem láttam volna olyan édes teremtést mint,  Ellenor ahogy a padlón alszik. Szerencsémre nem jött rá , hogy én voltam. Majd egyszer talán elmondom neki. Egyszer talán.....

                                         |Fred Wealsey|

BOCS A KÉSÉSÉRT EEMEBEEK.
A KUTYÁMRÓL KIDERÜLT HOGY EPILEPSZIÁS ÉS VELE FOGLALKOZTAM.