30. Epizód

933 55 35
                                    

Mire ki értem a kastély udvarára addigra az óra már a 10:09 is elütötte. Az udvaron pedig már ott állt Lincoln Bronw társaságában egy roppant mód ideges Charlie Weasley is.

- Hali. - köszöntem kínomban. Mivel már kB két perce csendben néztük egymást. Charlie pedig ha lehetett még idegesebb lett, ideges léptekkel indult meg felé. Nem hátráltam. Charlie megállt előttem, és azt figyelmen kívül hagyva, hogy Lincoln is itt van. Kapott fel a vállára mint egy zsákot és indult el a Tiltott rengeteg felé.
- Charlie tegyél le. - vergődtem a hátán.
- Nem!- mondta határozottan - Mit akarsz Lincolntól? - kérdezte egy kis idő elteltével.
- Azt, hogy vezessen körbe. - válaszoltam neki nyugodtan.
- Miért? - ált meg hirtelen, és rakot le.
-Azért te idióta, mivel ha te vezetsz körbe nem arra figyelek amire kénne. Sőt nem, hogy nem figyelek. Még a koncetrálás is nehezen megy, és nem kicsit lenne fontos, hogy megtaláljam azt a fajt aminek az alakját fel tudom venni. - mondtam a végét majd kiabálva, és indultam meg arra amerre a tábort sejtettem.
- Napsugár várj! - futott utánam Charlie,, majd fordított meg a kezemnél fogva.
- Ohh már Napsugár vagyok?! - kérdeztem vissza idegesen.- Mert az előbb még köszöni sem tudtál. - gyilkoltam le szemmel.
- Figyelj Napsugár. Először is Bronw azzal kezdte a napomat, hogy be rontott hozzám. Azzal az indokkal, hogy a professzor asszony írt neki egy levelet. Mi szerint neki kell veled foglalkoznia. Amivel nem is lenne baj, ha nem kedvelnélek. Illetve ha nem ma este utaznánk vissza Romániában. - húzott közelebb magához. - Másodszor mivel is terelem el a figyelmedet? - ölelte át a derekemamat. Én pedig zavarom án elfordítottam a fejemet. - Ahha értem én. - fordította lassan vissza a fejemet. Ami egyre jobban lángolt a zavartól.
- Én mindent meg érték. - csókolt meg. Ez a csók birtokló és vágyakozó volt. Ha Charlie nem húz még közelebb magához, és tartott volna ott. Tuti ki folytam volna a kezei közül. Annyira élveztem a csókunkat. A csóknak a levegő hiány vetett véget. Charlie a szemembe nézet. - Én teljes mértékben meg értem. - kuncogott fel.
- Ohh fogd már be. - csaptam a melkasásra és indultam el ujjra a tábor felé.
- Napsugár. - szólalt ég Charlie vidám hangja.
- Mi van? - kérdeztem hisztizve.
- Másik irány. - mutatott mosolyogva a másik irányba. Én pedig ott ahol voltam fölthöz vágtam magamat. Toporzékolni is képes lettem volna, ha Charlie nincs ott. - Na gyere mielőtt felfázol nekem. - guggolt le mellém.
- Én innen egy lépést nem teszek. - hisztiztem be magamat teljesen.
- Akkor majd viszlek. - Sóhajtott fel a Vörös. A kezemnél fogva ülő pozícióba húzott. Majd háttal nekem le guggolt. Én pedig a leglomhább tempóban karoltam át a nyakát. Míg ő a combom nál fogva tartott meg.
- Így megfelelő Napsugár? - állt fel nyugodtan, és túl boldogan. Én pedig a nyakába furtam a fejemet, figyelmen kívül hagyva az előző kérdést. Mély lélegzetet véve az erős és férfias illatából. Teljes mértékben rá bíztam magam Charliera, mivel annyira fáradt voltam. Mivel Fred úgy gondolta, hogy én vagyok neki az ideális kispárna. Tehát nem volt elég, hogy kB 3 óra körül tudtam elaludni. De még rendszeresen fel is ébredtem arra, hogy zsibbad a kezem. Mivel Fred kispárnának használta azt. Szóval mondhatom, hogy igazán nem voltam fitt és üde. Már majdnem sikerült elaludnom amikor Charlie bele csípett a bal combomba. Én pedig ilytemben sikítva estem le Charlie hátáról. Aki jót nevetett az egészen. Én pedig ismét a földön fetrengtem.
"megint itt van az poronty" hallottam meg valami hangot a fejemben.
"jól vagy poronty?"
- Nem. - válaszoltam a kérdésre.
- Mit nem? - kérdezte mosolyogva Charlie.
"poronty érted amit mondok?" hallottam meg újra a hangot. Villám sebességgel ültem fel, és kezdtem el keresni a hang forrását.
- Ahha. - mondtam a fejemet forgatva hátha meg találom a hang forrását.
-Mit ahha? Merlinre ekkorát nem estély, hogy halucinálj nekem? - fogta a fejét Charlie.
" poronty beszélsz a kígyók nyelvén?" a hang.
- Nem, csak bolgárul meg franciául. - fordultam a sárkányok felé.
- Tényleg kezdek aggódni, miattad Poppy. - kapta el a vállam Charlie és fordított maga felé. - Minden rendben van? - kérdezte aggódva.
"itt vagyok mögötted poronty, fordulj meg" Charliet ismét figyelmen kívül hagyva fordultam a kerítés felé. Ahol a Hebridai feketesárkány jött felém. Nekem sem kellett több egyből mentem a kerítéshez, és másztam át rajtam.
- Te tényleg ennyire idióta vagy? - szedett le a kerítésről Charlie.
"nyugodj meg poronty, nem foglak pántani" nézett a szememben a fekete sárkány.
- Eresz Charlie, nekem oda be kell mennem. - kapáloztam a kezei között.
- Persze. Pont az kell nekünk, hogy végig nézem ahogyan fel fall egy sárkány. - emelte fel a hangját Charlie.
- Jó akkor, majd te mondod meg Mcgalagony professzornak, hogy nem engedtél be. Ezért nem tudom melyik állat vagyok. - vergődtem MÉG jobban a kezében.
- Jó, üsse kő. Meg birkózóm azzal, hogy a régi házvezetőm lebaszását hallgasam. De azzal nem, hogy végig nézem a halálodat.- fordított maga felé, és fogta meg a vállam. - Fontos vagy nekem Poppy. Nem bírnék élni a tudattal, hogy láttam a halálodat.- suttogta halkan Charlie.
" gyere poronty, a tojásaimra esküszöm, hogy egészben adlak vissza a vörösnek"
- Bocsánat Charlie de ezt meg kell tennem. - rohantam a kerítéshez, és villám sebességgel másztam át rajta.
- Merlinre mit mondtam neked az előbb te idióta. - kiabált utánam Charlie.
" ki kell zárnod a világot poronty,"
Közeledtem a lila szemű teremtés felé.
" nem szabad azon gondolkodnod mi lesz ha.."
Értem oda közvetlenül a sárkány elé. Lassan felnéztem a lila szempárba. Biztonságban éreztem magamat. A sárkány egy szintre elmélete a saját fejét az enyémmel. Fujtatott egy párat rám. Majd megnyalta az arcomat.
- Ez életem leggusztustalanabb élménye. - nevettem fel, és ráztam le magamról a Sárkány nyálat. Majd borultam a sárkány nyakába.
" érdekes ized van poronty"
Én pedig nevetve kezdtem el vakargatni az állát. Hirtelen vágta magát a sárkány a hátára. Jelzés értelemszerűen, hogy hol akarja a további vakarászát.
" igen ott ott poronty.......kicsit leljebb, ohh igen ott jóó"
- TE ESZMÉLETLENÜL HÜLYE VAGY!!- szakított ki Charlie hangja a has vakarászásból. De nem válaszoltam, csak le guggoltam a sárkány elé.
- Elviszel a vörösig? - kérdeztem mosolyogva.
" persze poronty"
- Amúgy van neved? - kérdeztem nyugodtan.
"Genesis"
-Szép név. Az enyém Poppy, vagy Ellenor ahogy neked tetszik. - másztam fel a sárkány hátára. Aki pedig elindult Charlie felé. Aki idegesebb volt mint valaha.
"én maradok a porontynál,mivel azt érzem mintha a gyerekem lennél"
- Nekik is furcsa ízük van? - kérdeztem vissza mosolyogva.
"poronty én érdekes mondtam, nem furcsát"
Pirított rám Genesis.
- El nézés akkor érdekes? - forgattam meg a szemem.
" nekik sárkány izűk van"
- Milyen az a sárkány íz? - húztam fel a szemöldököm.
"hát nekem finom, neked poronty nem tudom"
Állt meg a kerítés mellett.
- Köszönöm szépen a fuvart Genesis. Remélem még találkozunk. - másztam le róla és ötletem meg a fejét.
"én is remélem poronty"
Én pedig oda mentem a kerízés széléhez, és kezdtem el átmászni rajta
- Neked valami nincs rendben az agyadban. Hogy volt annyi eszed, hogy be menny egy veszélyes sárkány területére a tiltásom ellenére?-vont kérdőre Charlie.
- Ohh szóval az egy tiltás volt. - nevettem fel.
- Szerinted mi???? - emelte fel a hangját idegesen. - Poppy ez rohatul nem játék. Meg is halhattál volna.
- De nem haltam. - vágtam közbe.
- És ha meghaltál volna. Mit mondtam volna Pitonnak? Vagy Mcgalagonynak vagy éppen Dumbledornak. - nézet rám idegesen. - És ők csak a tanáraid.- mondta idegesen. - Fred és George szerinted mennyire utáltak volna meg, ha miattam meg hal a legjobb barátjuk?
- Azt, - karoltam át nyakát a fiúnak és húztam le a saját színtemre.- hogy a saját fejem után mentem. - suttogtam az ajkára. Majd csókoltam meg a fiút. Bocsánat kérő jelleggel. De ő eltolt magától.
- Ezzel nem oldottál meg semmit. Ugye tudod? - nézett le rám még mindig ingerülten Charlie. Én pedig jobb híján lehúztam a felsőm cibzárját. Szóval azt el kell mondani, hogy elégé kivágott volt. Maradt a b terv azaz, hogy arra próbálok hatni, hogy férfi.
- Nem ezzel sem. - húzta fel a cibzárt a felsőn a nyakamig. - Nem vagyok gyerek, hogy ilyesmivel le kenyerezz. De be kell valljam, hogy az előző húzásod sok megtartoztatást igényelt. - mondta a szemembe nézve. - De ez nem változtat a tényen, hogy az életeddel játszottál. - hajotta a homlokát a molokomra. - Nem bocsátottam volna még magamnak ha meghalsz. - sutogtta Charlie.
- Nem te lettél volna érte a hibás. - igazítottam egy kóbor vörös tincset a füle mögé.
- De én lettem volna az.... - nézet rám szomorúan. Én pedig egy gyengéd csókot leheltem az arcára. Amitől Charlie arca a haját meg szégyenítő vörösre váltott. A reakciója megmosolyogtatott. Charlie pedig a derekamnál fogva húzott magához és csókolt meg.
- Aranyos vagy Napsugaram. - suttogta a hajamba.
- Te is az voltál az előbb Holdsugaram. - kuncogtama fel.
Charlieval egészen késő délutánig együtt voltunk. A búcsú körülbelül egy órát vett igénybe, hogy tisztázzunk egy két dolgot. Például a levelezést meg a találkozásokat. Szomorúan mentem be a nagyterembe vacsorára. De ezt gyorsan felváltototta az idegesség. Ugyan is Fred és az a szőke fruska éppen nyálat cseréltek a Griffendéles asztal. Azon részén ahol a helyem van. Dühösen vágodtam le a Marcus mellé.
- Helló. - köszöntem a csapatnak.
- Szóval most mi nem tetszik? - kérdezte nevetve Teo.
- Az a liba és azaz idióta, az asztal azon részén cserélnek nyálat ahol én szoktam üllni. - morogtam.
- Az a liba Anasztázia Mirabella McLaggen. Cormac McLaggen iker húga. Csak ő hugrabugos. A Roxfort legjobb nője. - - mondta Adrián.
-A magad nevében beszélj Adrián. - szólt rá Marcus.
- Igen, a bogár sokkal jobb választás mint az a bige. - állt ki értem Draco is.
- Nem mintha lenne, ebbe beleszolásom. Csak a helyem zavar. - szedtem magamnak egy elég emberes méretű adagot krumpliból és rántott csirkemellből.
- Nem lesz az sok? - kérdezte Blaise. Én pedig egy kérdő pillantást vetettem a fiúra.
- Haver inkább maradj csendben. - veregette meg a vállát Miles.
- Nem lesz sok. Mert ma még nem ettem. - néztem rá hűvös tekintettel, majd kezdtem el be lapátolni a kajámat. Gyorsan végeztem igazából. Mondjuk meg is láttszot. Ezerszer nyugodtabban ölelgettem meg a fiúkat és indultam el az asztalunkhoz. Alicia figyelemmel követe a lépéseimeit. Le ültem mellé.
- Mit eszik Fred ezen a bigén? - kérdeztem a társaságot. Ami Harryt, Miot, Ront, Ginnyt, Aliciát és Kateit takarta.
- Ő a legdögösebb csaj a Roxfortban. - mondta nyugodtan Ron. Ron pedig jajdulva ugrott egyet. Mio egy csúnya nézéssel, és egy bokánrugással díjazta a fiú mondatát.
- A jó alakját? Vagy a gyönyörű arcát?-kérdezte elgondolkozva Harry. Pár másod perc múlva Harry is fel jajdult. Csak it a tettes most Katei volt.
-Miért is érdekel téged Fred? - húzta fel a szemöldökét Alicia.
-És téged Lee? - néztem rá hasonló stílusban.
- HOGY VAN MERSZED ELLENEM HASZNÁLNI A SAJÁT ÁTKOMAT?!? - háborodott fel Alicia, és tüntetően fordult el mellőlem.
- Jó van Ali drágám. - kászálodtam fel, és öleltem meg a sértődőt lányt. - Ha akartok este gyertek át. Tartsunk Csajos estét. - mosolyogtam a lányokra, míg a két fiút ötletem meg. Majd a lányokat is gyorsan. Az utam egészen a párocskáig vezetett. Ahol George és Lee is jelen volt.
- Helló Drágám. - öleltem meg Leet hátról.
-Utoljára jössz hozzánk Törpe? - háborodott fel Lee.
- Nem volt szándékos. Elfoglalt voltam vacsorági. - mosolyogtam rá zavartan, míg helyet foglaltam a két fiú között.
- Georgeii. - öleltem meg a fiút, és a fiú füléhez hajoltam. - Jól otthagytál tegnap. - majd mosolyogtam rá mintha mi sem történt volna.
- Ez így volt tökéletes. - küldött felém egy ravasz mosolyt.
- Rám mozdult. - morogtam halkan.
- Már megbocsás Piton de ki az az idióta aki magától rád mozdulna.- mosolygott rám gonoszul. Fél könyököltem az asztalra egy angyali mosollyal az arcomon.
- Kérlek mesélj még hasonlókat hátha lesz közte valami ami igaz is. - mondtam kedves hangsúllyal. A lány pedig hisztizve kapkodta össze a dolgait.
- Picinyem.... - bökdöstem meg a csajszi oldalát.
-Mivan? - förmedt rám.
- Charlie Weasley. A barátocskád második legidősebb bátyja. - mosolyogtam rá kihívoan. A lány pedig dühösen és hisztisen távozott köreinkből.
- Szívi attól, hogy te nem bírod. Én még élveztem a társaságát.- nézett rám egy lenéző pillantással Fred.
- Tudod Weasley- tértem vissza a gyűlölettől csöpögő verzióhoz. - ezt már az este is mondtad. Rémlik?- bökdöstem meg a fejét.
-Szívi. - kapta el a kezemet Fred. - Meg volt az esélyed tegnap, Rémlik? De te Charliet választottad. Szóval maradj a saját térfeleden, és ne szólj bele az életembe. - dopta el a kezemet, és ment Anasztázia után.
- Mi az, hogy még volt az esélyed? - kérdezte George érdeklődve. Mire én csak meg forgattam a szemem.

Miért hiszi azt, hogy fontos nekem a társasága. Tény, hogy jól néz ki. Meg bomba nő. De Anasztázia csak egy ribanc, akivel ellehet lenni egy darabig.

|Fred Weasley |

A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》Where stories live. Discover now