A Múlt Titkai #2

797 44 17
                                    

                   X 1994. Január 16. X

16 évvel ezelőtt jött világra Poppy Ellenor Black. Nancy Piton és Sirius Black egyetlen gyermeke ként. Sirius mindig is egy angyalként gondolt a lányára. Hiszen számára az is volt. Amikor először tartotta az újszülött lányát a kezében félt, hogy össze töri. Amikor elszőr felnevettett Sirius egy hétig erről áradozott a barátainak. Hiszen tisztában volt vele, hogy nem lehet sokáig a lányával. Az anyja  már nem nézett rá olyan szeretettel mint az apja. Sőt már magára Sirius rá sem. Nancy számára a terhesség és Poppy születése egy nemkívánatos dolog volt. Ezért Sirius vigyázzott rá nagyon sok esetben. Azaz nem. Sirius,  Remus, Lily és James. Így Nancy nem csoda, hogy az első lépésénél és az első szavánál sem volt ott.  Az első szava érthető, hogy miért volt apa. Sirius az idők folyamán nagyon jó apának bizonyult. Még akkor is a lánya  járt a fejében amikor be zárták az Azkabanba. Nem lepődött meg rajta, hogy Nancy nem láttogata meg. Mivel egy éve kidobta Siriust a házukból. Azon pedig véképpt nem, hogy nem próbálta meg tisztára mosni a nevét.  (Mivel nem ő volt a tettes, hanem az a patkány Pettigruw.) Tudta, hogy különböző elveket vallanak.  Ezért nem csodálta azt, hogy útjaik elváltak amikor Poppy két és fél éves volt. Az Azkabanban a lánya tartotta benne a lelket arra, hogy egyszer megfog szökni. Megkeresi és magához veszi. Pont mint Harryt. Minden évben január 16.-án volt a legrosszabb   Siriusnak. Hiszen semmit nem tudott arról, hogy a lánya boldog-e. Vagy éppen olyan lett-e mint az anyja.  De egy dologban biztos volt. Méghozzá abban, hogy ha Nancy nem is ,de Perselus feltételek nélkül szereti az unokahugát. Bízott benne, hogy a lánya a legtöbb idejét a mogorva zsíros hajúval tölti.  Ez pedig 1994-ben sem volt máshogy. Ugyan úgy egész nap a lánya járt a fejében. Az, hogy mi lehet vele. Jól érzie magát. Vannak barátai akivel megtudja ünnepelni a születésnapját. Vagy éppen hol is van pontosan? Pitonhoz nem fordulhatott mivel bünősnek gondolta. Sőt egy szökött bünőző volt. Így semmi mondja nem maradt arra, hogy meg tudja mi van a lányával. Csak szomorúan kuksolt a Tiltott Rengetek mélyén Csámpással. Nagy szomorúságában pedig arra jött rá, hogy ő sosem adta volna a lányának a Poppy nevet. Hisz borzalmasan hangzik az a név, hogy Poppy Ellenor Black. Ellentétben az Ellenor Black-vel. Ami egyzserű de mégis nagyszerű. Bár Sirius eközben arra is rá jött, hogy a Poppy Ellenor Piton sem hangzik túl jól. Ott is inkább a Poppy Piton cseng jobban össze. Ha már egy szépen össze csengő nevét nem tudtak kiválasztani a lányuknak. Nem csoda, hogy nem bírtak megegyezni a keresztszülő személyéről. Nancy minden képpen Regulust akarta a keresztapa szerepére. Sirius pedig Remust. Hiszen Remus is olyan szeretettel fordult a lány felé, mintha a saját gyereke lenne. Bár igazából Lily és James is. Először  rájuk gondolt, de amikor megkérdezte őket. Nos nemet mondtak. Azzal az indokkal, hogy Ellenor  jobban szereti Remust mint őket. Ellenor ekkor pedig még azt sem tudta eldőnteni, hogy az apját vagy Lily nénit szereti jobban. 

             X Ellenor a jelenben X
                         X 1994 X

Mindeközben Ellenor a szobájában olvasott. Arról nem is tudva hanyadika van. Ő csak egy szokásos pénteknek élte meg addig a napot. Azaz addig míg be nem rontott a szobájába Goran. Hogy itt az ideje rendbe szednie magát. Illetve, hogy erre 10 percet kap, és lehetőleg csinos ruhát vagyen fel. Majd a fiú ahogy jött, úgy távozott a szobából. Poppy semmit nem értett abból, hogy mi is történik. De tette amit parancsoltak neki. Egy fekete hosszú ujjú bodyt és egy fekete loknis szoknyát vett fel egy meglepő módon fekete harisnyával. Biztos ami biztos alapon egy fekete rövidnadrág társaságában. A haját csak kifésülte mivel soha nem hordta leengedve. Szóval úgy döntött, ha már csinosak kell lennie akkor le engedi a haját. Cipőnek egy fekete, 11 cm magas pántos telitalput vett.  Az ajtót óvatosan nyitotta, majd dugta ki a résen a fejét. Gorant pedig kérdőre vonta a dolog miértje végett. A fiú pedig elengedte a füle mellet az  kérdést. A lány látta, hogy semmire nem megy a kérdezősködéssel. Hagyta, hogy Goran bekösse a szemét és vezesse. Bízott a fiúban. Remélte, hogy nem mennek neki egy oszlopnak sem. Goran gondolkozott azon, hogy csak azért is neki vezeti egy oszlopnak. De nem tette meg. Mivel olyan elveszett volt a lány. Tudta, hogy nem tudja azt, hogy hanyadika van. De ez nekik kapora is jött. Így legalább el tudták kérni Karkarovtól a kviddics pályát és össze tudták hozzni a lánynak egy meglepetés bulit. Feltünés mentesen. Hiszen az ember csak egyszer 16. Ellenornak kezdet gyanús lenni az, hogy mennyit jöttek már. De hirtelen áltak meg. Goran pár pillanat múlva levette a kendőt a  szeméről. Ő pedig meglátta a feldíszített kviddics pályát. A barátait akik ott állnak, a pálya szélén ajándékokkal a kezükben. Egyszerre hangzott fel a boldog születésnapot mondat. A lány szeméből pedig elkeztek hullani a könnyek. A négy fiú pedig az ajándékokat lerakva, rohantak oda a síró lányhoz, és ölegették meg. Poppynak pedig ez lett a legemlékezetesebb születésnapja. Pedig tavaly ugyan így ünnepeltek. De az 1994 más volt. Mivel másnap reggel egy doboz volt az ágyán. Illetve egy levél. A levelet bontotta fel először.

"Drága Ellenor

Ezt a 16. születésnapodra tartogattam. Még az előtt vettem neked, mielőtt anyád kidobott volna. Te pedig akor csak kettő és fél éves voltál.  Szóval nem adhattam oda. De amikor megláttom a bolt kirakatában egyből te jutottál eszembe. Ezért még vettem. Tudom, hogy nem tudom bepotolni azokat az ajándékokat amiket nem kaptál meg, de azért remélem tetszeni fog. "
                 "Szeret és ölel Édesapád"

A levelet a lány többször is át futotta, míg a könnyei is eleredtek. Remegő kézzel nyúlt a zöld csomagolású dobozért. Óvatosan kibontottam  majd felnyitottam a dobozt. Benne pedig ott virított egy  arany nyaklánc rajta egy apró csillaggal. A nyakláncot aznap fel rakta a nyakába, és azóta sem vette  le. Ez az egyetlen ajándék amit az édesapjától kapott. Ezt és a levelett úgy örzi mint a legféltetebb kincseit.

A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》Where stories live. Discover now