32. Epizód

905 51 140
                                    

- Te vagy Poppy ugye? - nézett rám kedvesen.
- Igen én vagyok. - sóhajtottam fel.- Te pedig Cormac McLaggen. - Ő pedig bólintott. - Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Beszélgetni.- mondta egyszerűen.

- Beszélgetni? - húztam fel a szemödököm hitetlenkedve.
- Pontosan. - mondta mosolyogva.
- Jó beszélgessünk. Miről szeretnél beszélgetni? - kérdeztem mint aki hülye. Mivel biztos voltam benne, hogy most jön az a rész, hogy leszid. Azért mert, megtámadtam a húgát.
- A húgomról. - mondta szűkszavúan.
- Igen én támadtam először. De a helyedben nem hinnék a híresztelésnek. - indultam el repüléstanra.
- Tudom, hogy nem te kezdted. - kiabált utánnam.
- Honnan? - fordultam vissza.
- Ismerem a húgomat. - sétált elém. - És azt az idióta Weasleyt is. Főleg, hogy eddig soha. Ismétlem SOHA nem kezdet ki a húgommal. - vette ki a könyveimet a kezemből, és indult meg az udvar felé. - Pedig lett volna rá már millió meg egy alkalma, mivel a húgom elsőéves korunk óta szerelmes belé. Csak azért mert egyszer útba igazították a Weasley ikrek. - rázta meg lemondoan a fejét.
- Szar ügy. - jelentettem ki nem érdekel stílusban. - De mi közöm van ehhez?- kérdeztem rá a dologra.
- A húgom potenciális ellenségnek tart. Fred dobta miattad a barátnőjét akivel már majdnem 3 éve együtt voltak. Arról nem is beszélve, hogy mindenki számára tiszta, hogy nem vagy közömbös Fred számára. - pakolta le a cuccaimat egy padra ahova ő is le ült.
- Cormac megnygudodhatsz, hogy Fred a gyűlöleten kívül nem táplál felém más érzelmeket. Most biztos nem. Tudod mennyire sérthete a nagy egoját, hogy elbánt vele egy lány? - nevettem fel.
- Nem ártott már nekik az, hogy meg csappanyon az egojuk. - mondta nyugodtan.
- Szerintem sem. - mosolyogtam rá szelíden.
- Amúgy menned kénne mert el késsel. - nézett rám kedvesen. Én pedig eszeveszett rohanás a kezdtem. Az óráról elkéstem. Cormac pedig a dupla óra végén ott várt az udvar bejáratában. Kiderült, hogy nagyon jó arc. Ő volt az egyetlen Griffendéles aki szoba ált velem. Nem próbált rám hajtani. Semmi ilyen nem volt. Minden óra után meg várt engem ezzel idegesít e Fredet és a húgát. Ezerszer elmondtam neki, hogy erre semmi szükseg. Hiszen itt vannak nekem a mardekárosok. De nem ő kötötte az ebet a karohoz. Így a napok múlásával egyre jobb barátnak bizonyult. A környezetemben soha nem csajozott csak rám figyelt. Furcsa is volt. Hisz a hírek róla nem ilyennek. Erre rá is kérdeztem nála. Ő csak egy egyszerűen annyit mondodt, hogy nincs értelme, mivel szerelmes vagyok. Ami igaz is mivel az vagyok.  Ezért meséltem neki Charlieról. Illetve arról, hogy várom a levelet tőle. Cormac ezzel kapcsolatban pedig fel tett egy jogos kérdést. Miért nem írok neki én? A válasz roppant egyszerű, azért mert félek. Igen félék. Félek attól, hogy csalódnom kell. Félek, hogy Charlie csak kihasznált. Félek, hogy amiket nekem mondot csak szavak, neki semmit több. És félek attól, hogy egy újabb név vagyok a listáján. Cormaccel éppen reggelizni ültünk le az asztal legvégén. Szokásos témákat tárgyaltuk. Így csütörtök reggel.
- Madison Benett- mutattam a griffendéles negyedéves fekete hajú lányra. - Vagy Venus Cooper? - mutattam a vörös göndör ötödéves hollohátasra.
- Inkább Venus mint Madison. Madison idegesítő, és el van kényeztetve. - nézet rám amolyan hülye vagy nézéssel.
-Mondja ezt az akinek a húga. Egy pasi miatt háboruzik. - nevettem fel, és elkeztem reggelizni. Reggeli közben megérkezet a posta. Cormec kapott levelet a szüleitől. Én pedig nos szokás szerint semmit. Semleges hangulatban mentem az óráimra. A napom gyorsan eltelt. Szokás szerint mindenki megvetéssel nézett rám. Már meg sem lepődtem rajta. Rúnaismert után Cormec várt a terem ajtóban. Egy hét alatt sikerült rá vennem arra, hogy csak az utolsó órám előtt jöjjön elém.
- Na ma hányan gyilkoltak meg? - kérdezte mosolyogva McLaggen.
- Ha húszan nem akkor senki sem. - nevettem fel.
- Carlos Night - mutatott a teremben parkoló . Barna hajú kék szemű hatodéves hollóhátasra. - Vagy Hunter Salvatore? - mutatott a padtársára. Aki szőke volt és kékszemű.
- Carlos. - mondtam válrándítva és a fiút nézve. A fiú elkapta a tekintetemet és rám kacsintott egy aranyos mosoly társaságában. Ezek után a haverja társaságában mentek ki melletünk a teremből.
- Láttad? - néztem felhúzott szemöldökkel Cormacre.
- Annyit mondok ha nem kapsz levelet a Weasleytől. Én foglalkoznék az üggyel. - mosolygott rám.
- Mit tudsz te amit én nem? - kérdeztem nevetve.
- Ez az ő dolga, hogy elmondja neked. - kacsintott rám. Én a nagyteremig azzal zaklatam, hogy mondja meg. Persze, nem jártam sikerrel. Így tettetet szomorúsággal kezdem el enni. Éppen a másodikat szedtem amikor leszált elém egy macska bagoly. A lábán egy levéllel. Kíváncsian néztem Cormecre. Ő pedig megrántotta a vállát. A bagoly felemelte a lábát. Lekötöttem a lábáról a levelet, és meg néztem a fel adót.
- Charlie írt. - mondtam remegő hangon.

"Kedves Poppy!

Így a kapcsolatunk első levelében gondoltam őszinte leszek. Miután vissza értünk Romániába lett egy új csapat tag. Név szerint, Sandy Norton. Kifejezetten csinos lány. Kedvellek de tényleg. De te nem tudod nekem azt megadni amit egy érett nő meg tud. Egy élmény volt a veled töltött idő. De nem volt több egy egyszerű kalandnál számomra. Nagyon aranyos vagy meg minden. De kevés vagy. Nem tudnál engem boldoggá tenni hosszú távon. Szűkségem van arra, hogy a barátnőm itt legyen velem. Te pedig nos nem vagy itt. Ha itt lennél velem. Lehet máshogy alakultak volna a dolgok. De így nos nem. Kedvellek tényleg, de Sandyt is. És ha választanom kell. Több ok miatt is őt fogom választani. Nem fogom felsorolni ezeket. Nem akarom jobban össze törni a szívedet. De borzasztóan naiv vagy. Nem szégyen de így van. Szóval ha téged Sandy nem zavar akkor nyugodtan folytathatjuk. Ha pedig igen nos akkor. Végeztünk

Charlie Weasley "

Míre befelyeztem az olvasást addigra patakokban folytak a könnyeim. Igen pont ettől félem. A levelet át nyújtottam Cormacnak én pedig össze szedtem a cuccomat és ki rohantam a teremből.

Fred szemszöge

Azóta senki nem beszélt vele. Se én, sem George. Sem Lee, sem Alicia. Egy szóval senki. Egy idő után McLaggen kezdet vele beszélgetni. Amikor először láttam őket ölelkezni, majdnem megszegtem az ígértem. Ugyan is meg ígértem magamnak, hogy soha többet nem fogok vele szóba állni. George fogott meg, hogy erre semmi szükség nincs. Az idő lassan telt. George-val sokszor elgondolkoztunk azon, hogy beszéljünk vele. Hiszen azon a sok dühön és bosszútvágyon kívül nagyon is hiányzik a lány társasága. Pénteken reggelihez készültünk. Éppen vettem ki a piritosom amikor még jött a posta. George előtt leszállt Charlie baglya. Lábán egy levéllel. George levette a levelet a tollas állat lábáról. Oda nyújtotta nekem. A levél Ellenornak volt címezve. Egyből be dobtam az asztal közepére. George, Lee és Alicia a levél főlé hajolt.
-Mi legyen vele? - kérdezte George.
- Adjátok oda neki. Tudod ez az ő neve. - mutatott a címzésre Alicia.
- Kizárt dolog. - mondtam neki határozattan.
- Jó akkor mi legyen vele?- húzta fel a szemöldökét George.
- Megtartjuk, és kap egy másikat. - rántottam meg hanyagul a vállamat.
- Egy másikat? Charlie nevében akarsz neki levelet küldeni? - kérdezte meglepetten Lee.
- Én össze akarom törni a szívét. - mondtam nyugodtan.
- Fiúk ti elmebetegek vagytok. Ezt azért nem érdemli meg. - háborodott fel Alicia, és kapkodta össze a cuccait és hagyott ott minket.
- Szóval Lee benne vagy? - néztem a fekete bőrű fiúra.
- Nem. - jelentette ki határozottan, majd ő is távozott köreinkből.
- George? Te  velem vagy? - néztem bizakodóan az iker testvéremre.
- Veled. - sóhajtott fel. Felnyitottam a levelet  és elolvastam. Azt a töménytelen nyáltengert ami abban le volt írva elolvasom is kár volt. Oda adtam Georgenak akinek az arcáről semmilyen reakciót nem lehetett elolvasni. Órákon írtuk meg a levelet. Amiben írtunk egy nőről. Igazából mi találtuk ki. Nem létezett. De úgyis elfogja hinni Ellenor, mert naiv. Ebéd előtt oda adtuk a levelet egy iskolai bagolynak. Azzal, hogy vigye el Ellenornak. Mi pedig rohantunk a nagyterembe. Mire oda értünk a bagoly Ellenor előtt ált. Mi gyorsan levágodtunk Lee-ékhez. Ellenor óvatosan oldotta le a levelet a bagoly lábáról és remegő kézzel nyitotta ki azt. Olvasás közben egyre jobban kezdet könnyezni. Ami egy gúnyos mosolyt csalt az arcomra. Miután a lány elolvasta a levelet. Zokogva kapta össze a cuccait és rohant ki a teremből.
- Gratulálok fiúk. - tapsolt meg minket Alicia. - Ezt k@rva jól elintéztétek.- kapkodta össze a cuccait és indult meg McLaggen felé. Elkérte tőle a levelet, és Ellenor után rohant. George és Lee pedig úgy néztek rám mintha valami egetverően rossz dolgot tettem volna. Pedig nem. Én csak bosszút áltam.
- Tudom, hogy te voltál Weasley patkány. - támaszkodott meg Alicia helyén McLaggen.
- Miért vagy benne ennyire biztos McLaggen? - kérdeztem kimérten.
- Neked és a húgomnak lenne  egyedül indoka rá, hogy tönkre tegye.-mondta ökölbe szorult kézzel.

- Elég jó indokom van arra, hogy gyűlöljem.- áltam fel én is.
- Tudtommal te szegeztél rá először pálcát, nem pedig ő. Vagy nyugodtan szólj ha rosszul tudom Weasley. - mondta gúnyosan. Nekem erre elborult az agyam. Olyat húztam be McLaggennek, hogy megrecsent az orra. Kicsit megtántorodott, de ahogy vissza nyerte az egyensúlyát rám vetette magát. A Durmstrangosok szedtek szét minket. Azaz Ellenor idióta haverjai. Engem és McLaggent pedig fel parancsolt Mcgalagony az igazgatóiba.

Még érdemelte, és nem bántam meg. Ha lehetne ujra meg tenném.

|Fred Weasley|

A Legfiatalabb Piton Sarj《Fred Wealsey ff.》Onde histórias criam vida. Descubra agora