Reménysugár

A múlt béklyói

Lélegzetvisszafojtva meredtem a színpadra, ujjaim csuriban voltak, a szívem hevesen dörömbölt miközben anyut néztem, ahogy a színpad közepére sétál. A mai nap az ő nagy napja. Életében először ad telt házas koncertet. Mellettem apu izgatottan izgett mozgott a székben, ujjaival idegesen dobolt a térdén. Mindketten anyuért izgultunk. Anya tökéletes volt a színpadon, egyáltalán nem látszott rajta az idegesség, teljesen ura volt a helyzetnek. Pedig előtte fél órával még totál be volt parázva. Tekintetével megkeresett minket majd mosolyogva a mikrofonhoz hajolt és elkezdett énekelni. Dagadtam a büszkeségtől. Ő az én anyukám! Anya saját dalokat írt magának és ez tűnt fel egy zenei menedzsernek és azonnal látta is benne a lehetőséget. Ez volt 2 évvel ezelőtt. Eleinte kisebb fellépései voltak aztán egyre több helyre hívták őt. A nagy áttörést az Angyal című dal hozta el neki, amit a nagyi halála ihletett. Nagyi tényleg olyan volt, mint egy angyal, senkire sem haragudott, mindenkivel kedves volt. Mint egy Földre szállt angyal. Ennek a dalnak a felénél anyut rögzítették egy emelőhöz, ami felemelte őt a magasba. Ekkor kezdődött el a rémálom. Anyu kb. 5 méter magasba lehetett, amikor a kötél elszakadt és anyu egy velőtrázó sikoly közepette lezuhant. Sokkos állapotban ültem, a teremben megfagyott a levegő. Apa üvöltésére eszméltem fel, aki anyu nevét kiabálva rohant a színpad felé. Sokkos állapotba rémülten rohantam utána, és ahogy megpillantottam anyu élettelen testét sikítva estem térdre és a zokogás kiszakadt belőlem.

- Anyu, anyu - zokogtam a párnámat markolászva, magzatpózba görnyedve.

De hiába szólongattam anyu nem jött, mert 2 évvel ezelőtt meghalt. Az életem azon a napon értelmét vesztette. Apával mindketten elvesztünk. Az emlékek elől menekülve elhagytuk Pestet és egy Heves megyei kis faluba Abasárra költöztünk. Anyu halála után apa mindentől megszabadult, ami zenével kapcsolatos, kidobta a gitáromat, anyu Cd-it, kottákat, rádiót. Mindig is zenész család voltunk, de többé már nem vagyunk azok. De talán nem is akarok az lenni, soha többé nem akarok énekelni, mert a zene okozta anyu halálát, vagyis egy elhasznált rögzítő kötél. Egy átkozott kötél! Szipogva emeltem fel a fejem a párnámról és a könnyeimen keresztül pillantottam a digitális óra számlapjaira. Mindjárt 7 óra. Remek. Vége a nyári szünetnek, kezdődik a nyolcadik osztály. Felülve az ágyban szomorúan néztem az ünneplő ruhámra, nem akartam vissza menni, eljátszani, hogy minden rendben. Semmi sincs rendben, anyu nélkül semmi. Egy ideig még ültem majd amint elég erőt gyűjtöttem kimásztam az ágyból és komótosan felöltöztem. A szememet vastagon kihúztam feketével, barna hajamat kivasaltam és hagytam, hogy a szemembe hulljon. Körmeimet feketére lakkoztam, végül pedig belebújtam a fekete sportcipőmbe. A vállamra kaptam az egyszerű fekete oldaltáskám és kiléptem a szobámból. Apu a konyhában volt, a reggeli kávéját kortyolgatta.

- Jó reggelt - köszöntem halkan és odalépve hozzá megpusziltam az arcát.

- Jó reggelt - köszönt vissza.

- Elmentem jó? Olyan négy óra múlva itt vagyok - eresztettem meg egy halvány mosolyt.

- Nem reggelizel? - kérdezte.

- Majd veszek valamit a boltba.

- Rendben. Vigyázz magadra, nekem már csak te maradtál - suttogta.

- Vigyázni fogok - ígértem meg könnybe lábadt szemmel.

Megszakadt a szívem apuért. Sokszor láttam, hogy amikor rám néz, könnyes lesz a szeme. Azt mondja, az arcom nagyon hasonlít anyuéra. De maximum csak az arcom, alkatban teljesen eltértünk anyuval. Míg ő karcsú volt én inkább apu mackós alkatát örököltem. Nem voltam kövér, de vékony se. Épp olyan alkat voltam, hogy szívből utáljam a tesit.

- Bogii - ugrott a nyakamba a nevemet elnyújtva az egyetlen és egyben igaz barátom Melissza.

- Szia - nevettem el magam.

- Olyan jó téged újra látni - ugrándozott boldogan.

Mosolyogva néztem Melisszára, a szögegyenes, piros melírcsíkos haját egy elegáns kontyba fogta fel, körmei szivárványszínben pompáztak. Totál ellentétem volt és ezért jöttem ki vele olyan jól. Ő volt az egyetlen, aki, amikor hatodikban ide jöttem nem kezdett el sajnálkozni, sőt azt se tudta ki vagyok. Azóta is barátok vagyunk, ő az egyetlen, akiben megbízom.

- Téged is - néztem a szemébe mosolyogva.

- Hallottad, hogy új tanárt kapunk? - karolt belém és megindultunk az iskola felé.

- Valamit igen, elvileg a tesi tanárunk lebabázott - ráncoltam a szemöldököm.

- Pontosan és milyen jól tette - vigyorgott Melissza.

- Jól sejtem, hogy tudod ki lesz az új tanár?

- Köszönöm kérdésed, igen tudom ki lesz az és annyit mondok, a földről kell összekaparnod az állad ha, meglátod - titokzatoskodott.

- Szóval pasi, aki fiatal - nyugtáztam.

- De még milyen pasi!

- Csak vigyázz bele ne zúgj - böktem oldalba.

- Én olyat soha - tagadta. - De neked talán az eseted.

- Úgy nézek ki, mint aki képes beleszeretni egy tesi tanárba? Nálam Szent és sérthetetlen, hogy mindig utálom a tesit, meg a tanárt, aki tartja - jelentettem ki.

- Ha te mondod - hagyta rám mosolyogva.

- Ne csináld ezt, ne hagyd rám, mint egy hülyére - ellenkeztem.

Melissza mosolyogva nézett rám és nem mondott semmit. Mindig ezt csinálta, amikor meg volt győződve arról, neki van igaza. Ezzel pedig az idegeimen táncolt.

Ahogy közeledtünk az iskola felé egyre több ünneplőbe öltözött diákot láttunk. A kisebbeket a szülők kisérték, a nagyobbak barátok társaságában érkeztek. Elhaladtunk pár cigiző hetedikes mellett.

- Hú, de menők vagytok - gúnyolódott Melissza.

- Közöd? - kérdezte az egyik flegmán.

- Olyan szánalmasak vagytok - forgatta meg a szemét. - Azt hiszitek menő a bagózás? Kis 12 évesek vagytok és a tüdőtök már olyan fekete, mint a szén. Szép életetek volt gratulálok - tapsolta meg őket majd megfogta a karom és maga után húzott.

- Annyira nem érdekli őket semmi, azt hiszik, hogy rengeteg idejük van. Miért teszik tönkre magukat? - ingattam a fejem.

- Azért mert idióták - nyitotta ki Melissza a suli ajtaját és előre engedett. Felmutattam a portásnak a kártyámat majd a pénztárcámat előkotorva az automatához léptem, hogy vegyek valami kaját. - Mosdóban leszek - szólt Melissza majd elsietett.

Az aprómat számolva álltam az automata előtt, amikor a rádióból hirtelene felcsendült anya hangja. Lefagytam, az arcom falfehér lett, a kezem annyira remegett, hogy a pénztárca kiesett a kezemből. Anyu hangját hallva életre kelt előttem a halála napja, az, ahogyan lezuhan a magasból.

- A rohadt életbe - szitkozódott Melissza aki a rohanástól kifulladva fékezett le előttem.

- Kapcsold ki, kapcsold ki - tapasztottam a fülemre a kezem levegő után kapkodva.

- Kikapcsolom, Bogi nyugodj meg hallod - tette a kezét a vállamra. - Mit bámultok ti barmok? - meredt dühösen a mellettünk elhaladó diákokra.

- Kérlek, kapcsold ki - könyörögtem szorosan behunyt szemmel. De nem tudtam elűzni a képet magam elől. Mint egy ismétlőre állított felvétel úgy láttam magam előtt azt a pillanatot.

Halihó drágáim! Visszatértem! Fogadjátok nagy szeretettel a Reménysugár című könyvemet! Remélem ez is olyannyira elnyeri a tetszéseteket mint az összes többi! Jó olvasást kívánok! ;) :D <3