Reménysugár

Kolos

Oké az igazat megvallva kicsit elfogott a bűntudat, amikor reggel leléptem otthonról, de basszus miért én engedjek előbb? Mert én vagyok a fiatalabb? Engem akarnak megfosztani az álmomtól, nem aput. Igenis szarul éreztem magam az egész miatt, szerettem volna apuval lenni, de már nem tudtunk úgy nyugodtan beszélgetni, hogy ne kaptunk volna hajba. Én nem engedtem, ő sem engedett. A makacsságot úgy látszik tőle örököltem.

- Jaj, csajszi - köszöntött Meli szomorú mosollyal.

- Szia, Meli - köszöntem vidáman.

- Hej, hanyagold ezt. Ismerlek - szólt rám összehúzott szemekkel.

- Minek legyek összetörve? - vontam meg a vállam és megindultam.

- Nem tudom megérteni apukádat. Miért ennyire rideg az irányodba?

- Szerinte anyut a zene ölte meg. Kétlem, hogy valaha megváltozna a véleménye - sóhajtottam.

- Kedvelem apudat, de tényleg, de biztos vagyok benne, hogy annak idején sokkal jobb fej volt, mint most.

- Igen. Sokkal jobb fej volt. Együtt énekeltünk, hárman amikor csak tehettük. Akkoriban minden olyan tökéletes volt, aztán anyu halála után minden megváltozott. Ami régen színes volt az fekete fehér lett és egyhangú. Majd jött Dani és újra színt vitt az életembe.

- Apropó Dani. Nem beszéltünk napok óta...

- Hála apumnak - szúrtam közbe.

- Na, igen. Mi a helyzet? Mi történt? Mit beszéltetek a templomba? Napok óta nem tudok aludni szóval most mindent, elmondasz! Az elejétől és egy szót sem hagyhatsz ki!

- Nos, miután mindent bevallottam neki ugye Kolos haza hozott és szakítottunk, aztán apummal jól összevesztem. A fejéhez vágtam, hogy bár ő halt volna meg anyu helyett. Utána megszöktem és a templomban kötöttem ki.

- Jöhettél volna hozzánk is, betegre aggódtam magam miattad - szólt közbe sértetten.

- Tudtam, hogy apa ott keresne először. Danihoz se mehettem, azok után, hogy bevallottam neki szeretem... Így hát a templomban lyukadtam ki ahol elbeszélgettem az öregfiúval... Istennel és ott is aludtam. Másnap reggel Kornél atya fogadott egy csésze kávéval és mindent elmondtam neki, igen meggyóntam, de utána sokkal jobb lett. Ő azt mondta hívjam fel apát, de én helyette Kolost hívtam, aki küldte Danit. Elmondta, hogy szeret engem...

- Jesszus Isten - visított fel Meli izgatottan.

- De csak, mint a húgát - fejeztem be, mire a lelkesedése alább hagyott.

- Oh... akkor mostantól utáljuk?

- Nem. Mindent megbeszéltünk és elmondta, hogy Kolos szeret engem...

- Kolos? Akit én ismerek? Az ki van zárva - kerekedett el a szeme a döbbenettől.

- Én is így reagáltam, vagyis előbb nevettem aztán elsírtam magam, de igaz. Dani arra kért, hogy adjak egy esélyt Kolosnak, mert tudja, hogy mellette boldog lennék, ahogy Kolos is az lenne mellettem. Először azt hittem megőrült. Hogy legyek Kolossal, ha közben őt szeretem? De... azt mondta, ha igazán szeretem őt, akkor adok egy esélyt a dolognak.

- Akkor most kivel vagy? Kolossal? Kit szeretsz? Bogi ugye nem vagy mind kettőbe szerelmes?

- Örvendek én vagyok Elena - motyogtam.

- Szóval igen? Mindkettőt szereted?

- Igen, szeretem mindkettőt, de...

- Mi, de? - meredt rám tágra nyílt szemekkel.