Reménysugár

Helytelen érzelem

Danival rákapcsoltunk a gyakorlásra. Volt, hogy elkért órákról csakhogy gyakorolni tudjunk. Nagyon hamar elrepült az idő és azon kaptam magam, hogy már csak egy nap és itt a verseny. Apa még mindig nem tudott semmiről és hatalmas fájdalmat okozott, hogy hazudnom kellett neki. Mikor kérdezte, hogy milyen volt a suli azt hazudtam, hogy unalmas mikor nem egyáltalán nem volt unalmas. Az iskolában híre ment, hogy bejutottam az országos ének versenyre és egyszeriben mindenki kedves lett velem, mindenkinek volt egy két kedves szava hozzám. Láttam rajtuk, hogy őszinték és ez nagyon jól esett. Meli szerint engem mindenki kedvelt régebben is, csak akkor nem mertek felém közeledni. Megértettem.

Mikor apu a délutánjaimról kérdezett azt hazudtam, hogy tanultam, ami valamilyen szinten igaz is volt. A háziaim nagy részét Daninál csináltam meg. Az ő otthona lett a harmadik otthonom, Meliékhez csak aludni jártam. A napirendem valahogy úgy nézett ki, hogy reggel nyolcra bementem a suliba, utána délután kettő körül Meliékhez mentem, megebédeltem utána pedig mentem is Danihoz és ott voltam estig. Egy alkalom volt, amikor éjfél körül keveredtem haza. Danival filmet néztünk lazításképpen. A Közel a horizonthoz-t néztük meg, azt is, csak azért mert nagyon ragaszkodtam hozzá. Felvetült a kérdés bennem, hogy vajon én is meg fogok-e tapasztalni ilyen szerelmet.

- Voltál már szerelmes? - kérdeztem hirtelen a mellettem ülő Danit.

Erre abba hagyta a mímelt horkolást és rám nézett.

- Miért érdekel?

- Csak kíváncsi vagyok - pirultam el.

- Attól függ mit értünk szerelem alatt. Voltak barátnőim, de egyiknél se éreztem azt a fajta szerelmet, amit keresek - vonta meg a vállát.

- Milyen fajta?

- Aki mellett tudok önmagam lenni, még egy olyan barátnőm se volt, aki ne próbált volna megváltoztatni. Mindenki a saját ízlésére akart formázni engem. Volt, akit idegesített a zene iránti rajongásom és nekem nincs olyan emberre szükségem, aki nem tudja értékelni a zenét - suttogta. - A zene az életem része, nélküle olyan mintha elveszteném a fél karomat.

- Milyen a lány ideálod?

- Pár évvel ezelőtt azt válaszoltam volna, hogy legyen gyönyörű és szőke hajú, búzakék szemekkel ma viszont már csak annyit mondok, hogy az a legfontosabb, hogy szeressen engem és fogadjon, el annak amilyen vagyok - mosolyodott el halványan.

- Akkor simán összejönnél egy bányarémmel?

- Mi számodra a bányarém? Az, akin súlyfelesleg van? Vagy az, akinek szépséghibája van?

- Ez szép és jó, de ne mondd nekem azt, hogy a csúnya lányt választanád, ha eléd állítanának egy szőke, búzakék szemű, telt idomokkal megáldott lányt és egy kövér, barna hajú, pattanásos, kékeszöld szemű lányt - mosolyodtam el szomorúan.

Dani rám nézett, tekintete megfejthetetlen volt.

- Ne gondold magad csúnyának Bogi - mondta csendesen mire a szívem egy pillanatra megállt.

- Én - kezdtem a szavakat keresve, de nem tudtam mit mondani csak bámultam rá tágra nyílt szemekkel.

- Biztos vagyok benne, hogy rengeteg korod béli fiú szívesen veled lenne - kapta el rólam a tekintetét.

Korod béli fiú. Egyáltalán nem tetszett, hogy ezt mondta. Nem akartam fiatal tizenéves srácoknak tetszeni. Én neki akartam tetszeni. A felismeréstől sírhatnékom támadt. Elfordultam tőle, amint kibuggyant az első könnycseppem.

- Bogi?

Nem válaszoltam.

- Valami rosszat mondtam? - érintette meg a karom.

- Nem - suttogtam.

Próbáltam nem tudomást venni a bennem lévő újfajta érzelemről. Egy olyan érzelemről, ami nem helyes. Akárhogy nézzük Dani a tanárom és a barátom! Nem veszíthetem el őt a hülye gyerekes érzelemim miatt!

- Elkalandoztál - rántott vissza a valóságba Dani hangja.

- Csak a holnapi napon gondolkodom - motyogtam a kezemben lévő teás bögrébe bámulva.

- Nem lesz semmi baj holnap - jelentette ki.

- Rengeteg ember lesz ott Dani - néztem rá.

- Tudom Bogi, de megbeszéltük. Tedd, úgy mintha ott se lennének, gondold azt, hogy a szeretteidnek énekelsz - mélyesztette a tekintetét az enyémbe.

- És ha elfelejtem a szöveget? Ha lefagyok vagy elájulok? - aggodalmaskodtam.

- Nem fogsz, én ott leszek veled végig, veled leszek a színpadon. Basszus, ha neked úgy jó, végig az ölemben ülhetsz - ajánlotta fel.

- Azt hiszem arra semmi szükség - motyogtam zavartan elpirulva.

- Csak egy ötlet volt - vonta meg a vállát.

- Nem is bírnád, ki ha addig az öledben ülnék - mondtam alig hallhatóan.

- Azt hiszem rosszul hallottam. Megismételnéd? - kérdezte ingerülten.

- Tudod, hogy igazam van - forgattam meg a szemem.

- Csak annyit tudok, hogy nagyon hülye vagy - morogta.

- Ezt bóknak vettem - motyogtam.

- Komolyan az vagy.

- Oké - suttogtam.

- Ha nem fogadod, el magad annak amilyen vagy akkor tegyél érte, hogy változzon a dolog. Mondjuk, tornázz - bökött oldalba.

- Inkább a halál - fintorogtam.

- Makacs vagy - sóhajtott fel.

- Császtok - jött be a nappaliba Kolos.

- Mi van? - kérdezte Dani türelmetlenül.

- Megzavartam valamit? - mosolygott felváltva nézve ránk majd leült a fotelbe és az asztalra tette a lábát.

- Megtennéd, hogy elmész?

- Nem - vonta meg a vállát. - Mizu van Bogi cica? - villant rám a tekintete.

- Semmi - motyogtam.

- Izgulsz a holnap miatt?

- Komolyan nincs jobb dolgod?

- Nem téged kérdeztelek bátyus, hanem Bogit - mosolygott Kolos továbbra is engem fürkészve.

- Igen izgulok, de ez normális - néztem rá.

- Van egy ötletem, ami segít ellazulni - hajolt előre és perverz mosollyal nézett rám.

- Most lett belőled elegem - pattant fel Dani türelmét vesztve.

- Hűtsd le magad bátyus. Tudod, hol találsz - kacsintott rám Kolos.

- Takarodj innen - rántotta fel Dani és a bejárati ajtó felé kezdte el lökdösni.

Kezdtem megszokni Kolosnak a beszólásait, de azért mindig bennem volt, hogy basszus. Mikor Dani visszajött nem mondott semmit csak levágta magát mellém és maga elé meredt. Habozva tettem a kezem a karjára majd a vállára hajtottam a fejem. Csendben ültünk mindketten aztán Dani átölelte a derekam mire kellemes borzongás áradt szét bennem.