Reménysugár

Szökött lány

- Hé, Bogi ne itasd az egereket hallod? - paskolta meg lágyan a térdem Kolos.

- Nem szeret engem - sírtam.

- Ez várható volt.

- Nem, nem volt az. Ha csak barátként tekintett volna rám, akkor nem nézett volna úgy, ahogy mikor meglátott abban a fehér ruhában - kiabáltam.

- Bogi bármit is láttál az nincs!

- Igen én is rájöttem! Tudom, hogy nem szeret engem! Engem senki nem tudna szeretni!

- Hé, én, igenis szeretlek - jelentette ki.

- De csak, mint barátot - sziszegtem.

- Akarnád, hogy úgy szeresselek? Szerelemmel?

- Azt akarom, hogy Dani szeressen!

- Szeret is csak másképp.

- Őt véded? Komolyan? Próbálod itt enyhíteni a dolgokat. Miért?

- Mert nem szeretem, ha miatta sírsz. Leszarom, hogy vele mi van, hogy ő, hogy érzi magát, de téged nem bánthat. Azt nem hagyom!

- Mondd meg az igazat. Csúnya vagyok?

- Bogi, nekem igazán kényes az ízlésem. Ha ronda lennél, még bottal sem piszkálnálak meg - mosolygott rám.

- Akkor ő miért nem szeret?

- Talán mert önfejű vak, paraszt - vágta rá. - Fogalma sincs, hogy mennyit veszít. Veszettül jó csókolsz - kacsintott rám.

A szememet forgatva néztem ki az ablakon. A házunk előtt álltunk, odabent mindenhol égett a villany. Biztos voltam benne, hogy ha bemegyek, iszonyú nagy lebaszást kapok, de már nem tudott izgatni. Ezek után semmi sem izgat.

- Be kéne mennem - suttogtam.

- Menj, ha készen állsz rá.

- Az ilyenre nem lehet eléggé felkészülni - fordultam vissza Kolos felé.

- Tökös csaj vagy te. Ezen is túl leszel - nyúlt felém és a tarkómra csúsztatta a kezét. - Gondolom, akkor most szakítunk.

- Nincs értelme tovább azt tettetni, hogy járunk - biccentettem.

- Kár, melletted jól éreztem magam. Kevés lány van, aki olyan, mint te - sóhajtott fel.

- Barátok?

- Barátok - biccentett Kolos majd hozzám hajolt és az ajkamra simította az ajkát. - Emléknek - suttogta a számba majd elhúzódott.

- Remek srác vagy Kolos. A külsőd megtévesztő, de tudom, hogy aranyból van a szíved - mosolyogtam rá.

- Ugyan tökmag, maga vagyok a megtestesült ördög - villantotta rám a mosolyát. - Megleszel?

- Őszintén? Nem, nem hiszem. Nem tudom, hogy valaha a szemébe merek-e még nézni.

- Nézheted levegőnek is.

- A tanárom, nem tehetem meg.

- Szívás - nézett rám. - Ha kell, beverem a képét - ajánlotta fel.

- Nem folyamodok erőszakhoz, ahogy te sem - mutattam rá.

Fintorogva nézett rám aztán a tekintete a házra vándorolt.

- Holnap kereslek, gondolom, a telefont elveszik tőled.

- Szép kis karácsonyom lesz - mosolyodtam el keserűen.

- Csak szólnod kell és megszöktetlek - bökött oldalba.

- Észben tartom - hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. - Szia, Kolos - köszöntem el halkan.