Demó

330 22 5
                                    

Gyanakodik rám. Dani egész nap engem figyelt, számtalanszor próbált velem beszélni, de én mindig leráztam őt. Tudtam, hogy sokáig úgysem halogathatom a beszélgetést, mivel délután megyek hozzá, de nem akartam, hogy az iskolában kérje számon rajtam. Tudtam, hogy apa belelegyezése nélkül nem szívesen nevez a versenyre, de én akartam a versenyt. Be akartam bizonyítani apának és magamnak egyaránt, hogy a zene nem hibás. Igen, ha nem énekelt volna, akkor nem esett volna le, de akkor sem a zene hibája. Hanem a rögzítő.

Dani bogarat ültetett a fülembe, és ha vissza fog táncolni azt nagyon megkeserüli.

Pontosan érkeztem. Rátenyereltem a csengőre.

- Süketek nem vagyunk mi sem - vigyorgott Kolos kisétálva elém.

- Szia - köszöntem lesütött szemmel.

- Szia - kacsintott rám majd felém hajolt.

Hátra hőköltem.

- Ne fossá, csak egy puszit akartam adni - nevette el magát.

- Dani itthon van? - kérdeztem.

- Aha - biccentett.

- És beengedsz? - kérdeztem a tekintetét kerülve.

- Te félsz tőlem - állapította meg.

- Csodálkozol? - szaladt magasba a szemöldököm.

- Miket mesélt neked rólam? - billentette oldalra a fejét.

- Semmit - hazudtam.

- Rosszul hazudsz - nézett a szemembe.

Egyik lábamról a másikra álltam folyamatosan a ház felé pillantgatva. Hol a fenébe van Dani?

- Nem fog jönni - közölte szórakozottan.

- Azt mondtad itthon van - suttogtam.

- Aha, de bezártam a pincébe. Jó vadászatot - húzott hirtelen magához és egy puszit nyomott az arcomra majd nevetve elsétált.

Döbbenten néztem utána majd besiettem a házba. Azonnal meghallottam Dani dühös káromkodását. A hangokat követve elindultam a ház vége felé, kinyitottam egy ajtót és lesétáltam a lépcsőn.

- Ha kijutok, innen esküszöm, hogy megöllek - fenyegetőzött Dani.

Tudtam, hogy a fenyegetés nem nekem szól mégis összerezzentem és késztetést éreztem rá, hogy elszaladjak. Még soha nem hallottam Danit ilyen dühösnek. Ott követtem el egy nagy hibát, hogy nem szóltam, hogy én vagyok itt. Amint kinyitottam az ajtót egy ököl lendült felém, én pedig totálisan lefagytam ahhoz, hogy ki tudjak térni előle. Lassítva láttam mindent. Dani felém lendülő öklét. Az arcát, ami eltorzult a dühtől, de ez csak még helyessebbé tette. Aztán a döbbent és egyben rémült tekintetét mikor rájött, hogy nem Kolos áll előtte, hanem én. Lehunytam a szemem, felkészültem a csapásra, de az elmaradt. Daninak idejében sikerült irányt változtatnia így az ökle a levegőt találta el. Résnyire nyitottam a szemem és Danira néztem, aki a térdére támaszkodva erősen zihált.

- Te teljesen meghibbantál? Majdnem megütöttelek - meredt rám dühösen villogó szemekkel.

- Bocs, legközelebb hagyom, hogy bent maradj - fordultam sarkon és felsétáltam a lépcsőn.

- A francba is. Bogi - sietett utánam.

- Mi az?

- Ne haragudj oké? Azt hittem Kolos lesz.

- Nem történt semmi - ráztam meg a fejem.

- Hé - kapta el a kezem és maga felé fordított. - Bántott?

ReménysugárWhere stories live. Discover now