Reménysugár

Összetört szív

Nagyon lassan telt el az az 1 hét. Kínzóan lassan. A telefonomat és a laptopomat még mindig nem kaptam vissza. Egyetlen mentsváram az volt, hogy Dani adott egy mp3-at. Éjszaka azon szoktam hallgatni a zenéket. Apával a viszonyom cseppet sem javult. Én nem szólok hozzá, mert még mindig dühös vagyok rá, amiért eltiltott a zenétől és meg akarta ütni Danit. Ő pedig azért nem szól hozzám, mert csalódott bennem. Egyszer próbálkoztam nála, meg akartam neki mutatni a fellépést, de elzavart. Hajthatatlan volt, én pedig többé nem próbálkoztam. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

A terem előtt álltunk Danira várva, hogy jöjjön és kinyissa az ajtót.

- Ma én leszek Dani tanárúr helyett - hallottam ekkor a töri tanárunk hangját.

Döbbenten kaptam fel a fejem.

- Hogy? - kérdeztem.

- A tanárúr ma nem jött be az iskolába, családi gondok - fogta rövidre és kinyitotta a terem ajtót.

Belém hasított a félelem és ijedten Melire néztem. Mi van, ha Kolos tett valamit?

- Biztos nincs baja - nyugtatott meg Meli vagyis csak próbált megnyugtatni.

- Nem tudhatod - motyogtam az ajkamat harapdálva.

- Próbáld meg felhívni - tanácsolta.

- Lányok igyekezzetek - szólt ránk a tanár.

- Csak egy pillanat - kértem.

- Nem, befele és ha nem teszed el a telefont elveszem.

Elkeseredetten adtam vissza Melinek a telefonját és mentünk be a terembe. Oka van annak, hogy Dani ma nem jött. Ki tudja, mi van vele, hogy jól van-e? Ökölbe szorult a kezem az asztalon. Ha Kolos tett valamit Danival esküszöm, hogy megölöm.

- Én megölöm, ha tett vele valamit - suttogtam.

- Ugyan már Bogi. Dani idősebb Kolosnál megtudja védeni magát.

- Te nem tudod mire képes Kolos. Múltkor a pincébe csalta le Danit és rázárta az ajtót. Ki tudja meddig lett volna ott, ha nem megyek

- Lányok - meresztette ránk pápaszemét a tanár.

Szünetben számtalanszor hívtam Danit. Párszor kicsöngött, de senki nem vette fel. Aztán amint legközelebb hívtam a telefon már ki volt kapcsolva. Szándékosan nem vette fel. Nem tudtam mit érezzek. Düh, fájdalom és az aggodalom váltakozott bennem. Iskola után azonnal feléje vettem az irányt. Fejben két hosszú beszéddel készültem. Ha van valami baja, akkor hálát adok az égnek, viszont ha egészségesen találom, meg úgy leüvöltöm a fejét, hogy azt megkeserüli. Oké, igen, tudom, nem tartozik nekem elszámolással, de legalább annyit odanyögött volna, hogy hétfőn nem lesz. Most akkor próba sem lesz? Észre se vettem, hogy szaladok csak akkor tűnt fel, amikor zihálva megálltam a ház előtt. Dani kocsija kint parkolt, de ez még nem jelenti azt, hogy jól is van. Ott rontottam el az egészet, hogy kopogás nélkül rontottam be a házba. Ha talán kopogok, akkor elkerülhettük volna azt a pillanatot, ami mindent megváltoztatott bennem.

A házba berontva az ajtó visszapattant én pedig kővé dermedve álltam a nappali ajtajában. Nem akartam látni azt, amit láttam. Danit egy nővel, ahogy a kanapén. Azon a kanapén, amin én annyit filmeztem vele, amin annyit beszélgettünk. Mint egy hatalmas tőrdöfés, amit előtte tűzbe mártottak, úgy hasított a szívembe a fájdalom. Dani felemelte a fejét a nő melleiről és rám nézett. Nem számított, hogy azonnal lesápadt. Mielőtt a sírás kiszakadt volna belőlem sarkon fordultam és elszaladtam. Teljes erőmből rohantam, nem érdekelt, hogy alig kapok levegőt, hogy a vádlim teljesen begörcsölt, minél távolabb akartam lenni tőle. Nem tudtam kiverni a fejemből azt, amit láttam.