Reménysugár

Csudi jó karácsony!

Az ablaknál álltam, amire fel lett szerelve egy riasztó rendszer. Fel tudjátok ezt fogni? Ahányszor kinyitom, az ablakot apa telefonja beriaszt és abban a pillanatban rohan be a szobámba. Igazságtalanság! Mintha valami rab lennék. Csoda, hogy nem rácsokat szerelt fel. Azt hinnék, hogy valami pchiopata vagyok.

Sóhajtva döntöttem a fejem a hűvös ablaknak és visszagondoltam az elmúlt pár napra. Miután Danival mindent megbeszéltünk hazavitt, ahol állt a bál. Mindenki ott volt. Meli és a szülei, Kolos, pár szomszéd és ugye apa. Amint beléptem a házba egyszerre estek nekem, nekem pedig semmi kedvem nem volt a vitához. Szépen sorban mindenkit megöleltem, akik fontosak voltak nekem, majd minden további szó nélkül a szobámba vonultam. Még aznap délután jött a férfi, aki felszerelte a riasztót. Halk kopogtatás hangzott az ajtóm felől mire megfordultam.

- Jössz fát díszíteni? - kérdezte apa.

- Azt hittem idén a karácsony is elmarad - jegyeztem meg.

- Bogi - sóhajtott fel.

- Megyek - motyogtam. - Elmehetek az éjféli misére? - kérdeztem miközben kibontottam az egyik dobozt, amiben a piros gömbök voltak.

- Templomba? Minek?

- Gondolkodok rajta, hogy apáca leszek - mondtam gunyorosan.

- Ez nem vicces - szidott le.

- Egyszerűen csak el akarok menni oké? - sóhajtottam fel. - Kornél atya biztos számít rám - tettem hozzá.

- Rendben elmegyünk - biccentett.

- Nem gondolod, hogy meg kéne beszélnünk a versenyt?

- Nincs semmilyen verseny!

- De igen van, és nem fogom feladni a végén!

- Márpedig nem fogsz ott lenni!

- Annyira szívtelen vagy - sziszegtem.

- Sajnálom, hogy így gondolod. Én csak téged akarlak megóvni - mondta halkan.

- Megóvni? Pont ezzel teszel tönkre, hogy bezársz - mondtam keserűen majd a fejemet rázva eltoltam magamtól a dobozt és az ajtó felé indultam.

- Nem mehetsz sehova - jött utánam.

- Napok óta friss levegőt se szívtam. Rabnak érzem magam a saját házamban - vágtam vissza és feltéptem az ajtót.

A küszöbön Kolos állt kopogásra emelt kézzel.

- Rosszkor jöttem? - kérdezte a zsebébe süllyesztve a kezét.

- Nem dehogyis, gyere be Kolos - hívta apa.

Továbbra is a kilincset szorongatva Kolos arcát fürkésztem. A múltkor csak futólag találkoztam vele, azóta nem is beszéltünk hála apának, aki minden technikai eszközt elkobozott tőlem. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Szeret engem, szerelmes belém. Az arcát kutatva próbáltam keresni rajta valami árulkodó jelet, de semmit nem találtam. Mikor a tekintete rám vándorolt, a homloka ráncba szaladt, tekintetébe aggodalom költözött.

- Minden oké? - kérdezte.

- Persze - sütöttem le a szemem zavartan.

Kolos tekintete köztem és apa közt járt, majd belépett a házba és a kilincset markoló kezemre tette a kezét. Nem tudom mi késztetett rá, de elrántottam a kezem mire döbbenten rám bámult. Összefontam magam előtt a kezem és szigorúan a padlót bámultam.

- Mi járatban Kolos? - kérdezte apa.

- Én csak szerettem volna boldog karácsonyt kívánni - hallatszott a felelet.