Reménysugár

Lehetőség

Reggel Meli ébresztett azzal, hogy rám ugrott. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és kómásan néztem fel Melire.

- Jó reggelt - köszönt mosolyogva.

- Jó reggelt - dörmögtem.

- Jól aludtál? - kérdezte megrángatva a fülesét.

- Ne haragudj, csak kölcsön vettem - motyogtam egy párnába fúrva a fejem.

- Zenét hallgattál?

- Aha.

- Mit?

- Amit Dani átküldött - válaszoltam.

- Álljunk csak meg. Mi történt? - kérte számon rajtam.

- Nem tudom - ültem fel és megdörzsöltem az arcom.

- Azt hiszem, én tudom - mosolyodott el az arcomat figyelve.

- Fel világosítanál?

- Jó hatással van rád Dani, nem ismertelek előtte, de kezdesz visszatérni - nézett a szemembe mosolyogva.

- Nem hiszem - csóváltam meg a fejem.

- Komolyan Bogi - jelentette ki.

- De biztos nem miatta!

- Te tudod - mosolygott sejtelmesen majd lemászott. - Gyere, Brúnó adok reggelit - sétáltak ki.

Kimásztam az ágyból és átöltöztem majd a telefonomért nyúltam, feloldottam a kijelzőt és csatlakoztam a Wifihez. Azonnal jelezte, hogy két üzenetem is érkezett az éjszaka folyamán. Az egyik apu volt, aki tájékoztatott, hogy odaért Lourdes-ba és küldött pár fotót a szállodáról, a másik pedig Danitól érkezett. Annyit írt, hogy nagyon szívesen. Halványan elmosolyodva tettem el a telefonom és mentem ki reggelizni.

- Jó reggelt - köszöntem Meli szüleinek.

- Jó reggelt drágám. Hogy aludtál? - érdeklődött Klári néni.

- Jól köszönöm - mosolyogtam és leültem közéjük.

Az asztal bőségesen meg volt pakolva mindenfélével. Magamhoz vettem egy szelet kenyeret, azt jól megkentem lekvárral és jóízűen megreggeliztem miközben tök átlagos témákról beszélgettünk.

A suliba beérve magam is meglepődtem azon, hogy a tekintetemmel Danit keresem. Úgy éreztem muszáj személyesen is megköszönnöm neki valamint bocsánatot kérni tőle, amiért olyan gyerekesen és hülyén viselkedtem.

- Na vajon kit keresel olyan elmélyülten? - kérdezte Meli huncut mosollyal.

- Senkit - csóváltam meg a fejem.

- Na, kamu - bökött oldalba.

- Csak szeretnék tőle bocsánatot kérni tőle. Elég bosszantóan viselkedtem vele.

- Bocsánatot mi?

- Jaj légyszi Meli - nyögtem fel.

- Jól van, na - kuncogott.

- Semmi olyan nincs és nem is lesz. Most már tudja mi a szitu, remélem nem lesz több olyan alkalom, mint a tegnapi.

- Nem akarod a karjaiban kisírni magad?

- Nem, nem akarom!

- Pedig szerintem rendes.

- Ja és mennyi is? 23?

- 23? Ilyen korán pasiztok? - hüledezett Dani, aki tanúja volt a szóváltásunk végének.

- Dehogy - jelentettem ki.