A döntő napja

582 29 11
                                    

4 hónappal később

Az ágyamban feküdtem a plafont bámulva és fejben végig pörgettem az eltelt 4 hónapot. Miután apu ott hagyott a szociális otthon kertjében többé nem esett köztünk szó a zenéről, viszont feloldotta a szobafogságot. Danival, ezerrel rákapcsoltunk a gyakorlásra, a döntőben ugyanis kell egyet szólóznom és egy duettet előadni Danival. Hosszasan latolgattuk, hogy mit kéne előadnunk, rengetek videót megnéztünk és végül a választásunk a La Isla Bonita című dalra esett a Glee feldolgozásában. A szólónál pedig határozottan kijelentettem, hogy én Molnár Danitól fogom énekelni az Ábrándot. Dani pedig azonnal belement.

Kolossal a kapcsolatom, olyan, mint egy álom, gondolom minden szerelmes lány így gondolja. A kapcsolatunk akkor lett szorosabb mikor nem volt elég fiú az osztályban, ezért ofő megengedte, hogy külsősöket hozzunk, én pedig Kolost hívtam, aki először persze húzta a száját, de aztán belement. Tekintetem ekkor a parafatáblámra vándorolt és elmosolyodtam, ahogy a közös képeinket néztem. A kedvencem persze a farsangkor készült volt, egy fényfüggöny előtt álltunk, ő mögöttem állva hátulról ölelte a derekam, én pedig nekidőlve mosolyogtam. Ebből egy sorozat volt, szimplán mosolygós, csókos, én puszilom meg Kolos arcát, Kolos az enyémet és egy olyan, amin mindketten hülye fejet vágunk. Persze máshol készült fotóink is vannak. Vannak selfiek, akkor fotók amiket Meli csinált rólunk. A másik nagy kedvencem, amikor Kolos a motorjának dől, én előtte állok, nyaka köré font kezekkel, és a vállára hajtom a fejem, ő pedig a nyakamba fúrja, a fejét miközben a derekamat öleli. Ekkor a másik parafatáblára néztem, ami mindenes volt, fotó még anyuval és apuval, közös fotók Melivel, két osztálykép. Egyiken a keringős ruhánkba vagyunk, a másikon pedig már a meglepi, tánc ruháit viseljük. A High School Musical utolsó betétdalát adtuk elő és az valami csodálatos volt. Senki nem tudott róla, hogy lesz, meglepi táncunk csak a diákok és mi a nyolcadikosok, meg a gondnok, aki a megfelelő pillanatban lekapcsolta a világítást. Aztán csaptunk egy nagy bulit. Én énekeltem Gabriella részét, Erik Troyét, Anna Sharpayét, Tomi Rayenét, Kitti Taylorét, Máté pedig Chadét. Énekeltünk, táncoltunk, bevonva az összes diákot, aki szerepelni akart. A nézőtéren pedig nem maradtak mások csak a döbbent tanárok és szülők. Ekkor a Danival való közös fotómra néztem. Kettő volt belőle, az egyik farsangkor készült, a másik pedig a szülinapi bulimon, egymással szemben állva énekeltünk, mindkettőnk arca kipirult.

- Hát te? - kérdezte hirtelen apa meglepetten.

Tudtam miért lepődött meg, ma van a döntő, én mégis itt fekszek az ágyamon, holott már rég készülődnem kellene. De nem teszem, mert apának ma van a szülinapja és nem vesz rá a lélek, hogy itt hagyjam őt.

- Nem megyek - ültem fel az ágyban és apára néztem.

- Nagyon ragaszkodtál ehhez a versenyhez - ráncolta a homlokát.

- Tudom, de nem megyek. Szülinapod van, nem hagylak itt - álltam fel és odalépve hozzá megöleltem. - Boldog szülinapot apu - suttogtam.

- Köszönöm Bogi - dörzsölte meg a hátam és megpuszilta a homlokom. - Muszáj elmenned, ez fontos neked.

- Nem, nem muszáj. Maradok itt veled - jelenttetem ki.

- Nem Bogi menj el - tolt el magától és a szemembe nézett.

- De...

- Sok időbe telt, míg elfogadtam, de tudom, hogy ez neked milyen fontos és nem fogok többé az utadba állni. Nem mellesleg láttam, hogy felvettek az ország legjobb zeneiskolájába és nincs szívem visszatartani téged - mosolygott le rám.

- Komolyan? Tényleg így gondolod? - lábadt könnybe a szemem.

- Igen tényleg így gondolom. Készülj el aztán indulás - dörzsölte meg a karom.

ReménysugárWhere stories live. Discover now