|Emléked Fogságában|

Negyedik

Éjszaka rémálok gyötörnek, kialvatlannak és fáradtnak érzem magam. A börtön tényleg olyan hely, ami nemcsak tönkre teszi az embert, de megváltoztatja. Az éjszaka folyamán ijesztő és kétségbeesett hangok szűrődtek ki a cellákból a folyosóra. Hallottam, hogy valaki imádkozik, sokan rákiabáltak, hogy maradjon csendben mert aludni szeretne. Minden neszre felkaptam a fejem és a szememet dörzsöltem mert egy percet sem tudtam aludni. Ezért a hátamra fordultam, tetovált kezemet a tarkóm alá helyeztem és hunyorogva emlékeztem vissza az életemre és a nagyapámra, aki mindig mindenre megtanított engem.

Amerikai Egyesült Államok, San Diego Kalifornia

Két héttel ezelőtt

Nyár volt. Szikrázóan sütött a nap és hunyorogva helyeztem szememre a napszemüvegemet. Nadrágom zsebébe süllyesztettem a kezem, miközben néztem a végtelenségig nyúló tenger zajos hullámait. A tenger kicsapta a partra és a sziklákra a hullámokat. Az enyhe szellő az orromba fújta a sós illatát. Felszabadított és magával ragadott. Néztem, hogy a fehér sirály madarak a hullámok felett repültek és a sziklákon pihentek meg. A kikötő elhagyatott volt, csupán nagyapám emberei tevékenykedtek a hátam mögött. A teherautók egymás után fordultak be a szűk utcán és csipogva álltak be a raktár széles ajtaján. A város polgárai csak úgy tudják, hogy halüzemet vezet itt valaki, hiszen egy kikötőben található raktár mire lenne jó, ha nem különböző halakat lefagyasztani?

Hófehér öltönyömet összegomboltam a hasamon és összehúzott szemekkel sétáltam a raktár felé. A munkások szigorúan dolgoztak, egy percre sem álltak meg. Szapora lépésekkel csomagolták be a kamionba a kokaint és a napszemüvegük mögött felém pillantottak. – Szép napot Mr. Díjaz – és azonnal felültek, ajtókat becsukták és a Delicious Fish felirattal ellátott kamionnal kiaraszoltak az útra és felfordultak az országútra. Én csak vigyorogtam az orrom alatt és felvont szemöldökkel léptem be a raktárba, ami bűzlött a kokain édes friss illatától. A szemem csillogott, miközben végig néztem a fényes lámpákkal megvilágított ládákon, aminek a tetején zöld kokain ültetvények sorakoztak egymás mellett. Nagyapám elmondása alapján az idei évben sokkal kevesebb ültetvény termett, mint az utóbbi időben, de egy kokain kereskedő soha nem panaszkodhat, hiszen annyi pénzt kap a kicsi ültetvényei miatt, hogy egy egész országot is uralhatna, ha akarná. A fejemre toltam a napszemüvegemet és összehúzott szemekkel fürkésztem a raktár sarkában található asztalnál ülő nagyapámat, aki bólogatva számolta a zöld papírpénzt bár láttam az arcán, hogy valami nem stimmelt. Kezével tartotta a vastag szivart, közben vékony bajusza alatt összehúzta az ajkát.

– Mi ez mi? Kevesebb mint ami a papírra van írva! Te istenverte rohadék! – a vastag papírpénzt a testőr mellkasához hajította és akkora erővel lekevert neki egyet, hogy az öltönyös férfi arccal az asztalra borult. Én összehúztam a szemem és beszívtam az egyik növény illatát. – Na takarodj innen és vissza se gyere addig, amíg nem hozod ide az összes pénzemet! Lódulj! – kezével erőszakosan lökte el magától, a férfi csak csendben bocsánatáért esedezett. – Fél millióval kevesebb van asztalon! Még szép, hogy pipa vagyok! – kiabálta. – Még mindig itt vagy?! – a férfi esedezve sétált el mellettem és a fekete céges telefonját a füléhez emelve hívott valakit. Felém csak biccentett, én pedig a vállam felett együttérzően néztem végig rajta. Igen. A nagyapámtól minden élő és mozgó ember félt. Azért, mert a bizniszt nagyon fontosnak tartotta, hiszen ebből élt. Egyetlen kincse ez a raktár és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kokainokból a leszállítás után minden pénzt megkapjon. Ez a pénz teljes mértékben őt illeti, és jaj annak, aki kevesebb pénzt küld a kokainért cserébe. Az ármozgást nem tudtam, nem kötötte az orromra, hogy mennyit kap az kokainért, de feltételezem, hogy nagyapa nem szenved hiányt semmiben sem.

- Nagyapa! Hogy ityeg?!

- Aaron! Édes unokám! Gyere ide egyetlenem! – démonból angyallá változott nagyapám az öltönyében széttárta a kezét és szivarból származó vastag füst kíséretében felém sétált és szorosan magához ölelt. – Ne haragudj, hogy ezt látnod kellett – pillantott a régi asztalon található összegumizott pénzhalomra. Elképzelni sem tudom, hogy a nagyapa ezt mire tudja költeni. Azért, mert van olyan pénzmennyiség, amit az ember már nem tud hova költeni, ezért csak felhalmozza és unokáira vagy gyerekeire hagyja, mint egy örökséget. Én nem vágytam nagyapám pénzére, de legidősebb unokájaként arra számítottam, hogy egyszer én veszem át a raktár vezetését.

- Ugyan nagyapa! Mikor szóltam én ebbe bele? – tártam szét a kezem. – Bár kicsit megijedtem a kirohanásod miatt! Egy vevő kevesebb pénzt utalt neked? – sziszegtem a fogaim közt. – Azt nem szereted igaz?

- Erre mit mondjak, Aaron? – szívott bele a tömény dohányba. Összehúzott szemekkel fürkésztem az arcát, miközben az ültetvényekkel teli sötét ládákhoz sétáltunk. – Lehetséges az is, hogy elkeveredett a pénz! Ezért vannak az embereim akik utána telefonálnak a dolgoknak! De nézd – kezét büszkén széttárta előttem és mosolyogva nézte az ültetvényeket. – Ebből élünk! Ez a család büszkesége! El sem tudod képzelni, hogy ez mekkora hatalmat add nekünk! Nekünk a Díjaz családnak!

- Nagyapa, kérdezhetek valamit? – kezembe vettem a napszemüvegemet és a sötét lencséin keresztül fürkésztem az arcomat. A nagyapa összeráncolt szemöldökkel fürkészett engem és teljes testtel felém fordult. Egy nyugodt bólintással adott választ a kérdésemre, innen tudtam, hogy bármit kérdezhetek tőle kiegyensúlyozott választ fogok kapni. – Kire szeretnéd hagyni a kokain ültetvényeket?

Tudtam, hogy a kérdésem megdöbbentette, mégsem mutatta ki, hogy meglepődött volna. Egyszerűen csak öltönye zsebébe vezette a kezét és nyugodt hangon válaszolt.

- A kokain ültetvények nemcsak hatalmat adnak a családunk nevének, de rengeteg és még több pénzt! Ahol van pénz, ott van a hatalom. És ahol van hatalom, ott nem csak hírnév van, de mások felett is rendelkezhetsz! Úgy értem, hogy az emberek lesik minden kívánságodat és hálás kutyaként követik minden mozdulatodat. És tudod miért?

- Azért, mert tőlünk kapják a kokaint.

- Remek válasz – bólintott lassan. – Nekem már nincsen sok hátra, de mindenféleképpen szeretnék úgy meghalni, hogy megfelelő és gondoskodó kezek közt hagyom az ültetvényeket! Azt szeretném, hogy a hatalom és a pénz, amivel rendelkezek megfelelő emberhez kerüljön helyezte lapockámra a kezét. – Te vagy a legidősebb unokám ezért jogodban áll birtokolni ezt a hatalmas virágzó üzletet! Többen fogják megismerni a neved és hálás kutyaként fognak követni téged. És tudod miért? – ekkor összehúzta a szemét és kicsit közelebb hajolt, hogy én jobban halljam őt. Tudtam, hogy most minden kifog derülni, tudtam, hogy a jövőm ebben a percben kiderül a szemem előtt. Fontos lesz, amit nagyapa mondani fog, mert ő soha nem javítja át magát. Amit mondani fog, az úgy is lesz. – Azért, mert a halálom után te leszel a kokainbáró! – biccentett büszkén.

Húsz éves voltam, akkor természetesen még nem értettem, hogy nagyapa szavai megváltoztatják majd az életem. Ha nem kerültem volna börtönbe, akkor most is szabadlábon élvezhetném az életet. Ha akkor nem lettem volna rossz helyen, ha elfutottam volna és nem terítettem volna a lány gyenge testére a pólómat, akkor még mindig nagyapa mellett lennék és élvezném a pénzt, a hatalmat és a Díjaz nevet. De most mit jelent a nevem? Kokaint? Pénzt? Hatalmat? Nőket és kurvákat? Nem tudom, hogy mi vár rám a jövőben. Nem tudom, hogy fogom kibírni ezt a nyolc évet.

Levegő...

Oxigén....

Napsütés...

Mindent elvettek tőlem, mindentől megfosztottak engem. De akkor is Díjaz vagyok, akkor is a nevemhez fűződik a kokain, és még a börtönből is hatalmam van az emberek felett. Nem tudom, hogy nagyapa per pillanat mit csinál, de biztos vagyok abban, hogy édes kis raktáraiban a kipárnázott kényelmes székén ülve szívja a szivart, miközben azon gondolkozik, hogy tudná megbüntetni azokat akiknek a sorsomat köszönhetem.