"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A szívem azt súgta, hogy fogadjam el azt, hogy bevagyok zárva, de az eszem azt mondta, hogy nem szabad elfogadnom, mert úgy is sikerül elmenekülnöm. Első sorban az volt a tervem, hogy végre egyek valamit, mert egész nap a szobában voltam. A második teendőm lesz az, hogy kitalálok valamit a menekülésemre. Egy madárnak éreztem magam, amit kalitkába zártak. Egy megsebzett madárnak, aki nem lát reményt a menekülésre. De én harcolni fogok és mindent elfogok követni azért, hogy elmeneküljek ebből a házból, de mivel győzött a korgó hasam, most az egyszert ezt a háttérbe helyeztem. Óvatosan és hangtalanul löktem ki magam előtt az ajtót és pillantottam az aranyozott elegáns lépcső felé. A lépcső végén az asztalon volt egy váza. Tegnap a másikat ez az idióta Aaron széttörte. Arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan fognak hozni egy új antik díszes vázát. Meg kell hagyni, hogy elképesztően nagy és gyönyörű lakásban él. Lakás? Ez egy két szintes palota. Nekem kicsit túlzás ez a sok arany, ez a márvány üveg padló és a palotákra jellemző szobrok és üvegcsillárok, de nem az számított, hogy nekem tetszen. Mivel nem hallottam mozgást a házban, ezért Nancie kíséretében kiléptem az ajtón és óvatosan, mint egy nyúl lesétáltam a lépcsőn és jobbra balra kapkodtam a fejem, hogy nehogy meglássanak. – Rendben Nancie! A ház üres! Most, kell mennünk a konyhába! – arra nem számítottam, hogy fog jönni egy mély halk válasz.
- Rendben, hölgyem! Mondja a tervet! – annyira megijedtem, hogy a hang irányába fordultam, és szembe találtam magam Aaronnal, aki kilépett a galériából és arany karórájára pillantva felvont szemöldökkel bólintott egyet. – Este kilenc órára megéheztél? – miközben felém sétált, addig lopva végig néztem rajta. Ma reggel sportos ruhát viselt, viszont ma este elegáns volt. Szigorúan vasalt, sötétkék szűk nadrág volt rajta és egy fehér ing, amit a nadrágjába betűrve hordott. Haja is tökéletesen hátra volt lakkozva, és mint mindig, most is egyfajta félelmet keltett bennem, ez a személyisége. Olyan mintha két személyiséget viselne. Reggel egy mókás gyerek, este pedig egy szigorú bájos... jóképű... elegáns... mi?! Dehogyis! Este pedig egy tuskó! Igen! – Vacsorázol velem?
- Kösz, de kihagyom – bólintottam. – Nem akarok leülni veled egy asztalhoz enni!
- Inkább éhes maradsz? – biccentette oldalra a fejét és szórakozottan elmosolyodott. Olyan volt, mintha jól szórakozna rajtam, ez pedig kifejezetten dühített. A szívem mélyén elfogadtam, hogy a látványa, de még a hangja is fura hatással volt rám. Aaron nem közönséges férfi volt. Minden szögből tökéletes volt az arca. Nem volt neki pattanása, nem volt bőrhibája, bár volt neki két mély nevetőgödre az arcán...de az kit érdekel? Igaz?! Mert engem nem! Nevetőgödör, ami mindig az arcára húzódik, miközben mosolyog? Engem aztán nem érdekel!
- Igen! Inkább éhes maradok! – gyorsan megfordultam és menekülő lépésekkel igyekeztem a szobám felé, majd gyorsan becsuktam az ajtót és az ágy szélére ülve a korgó hasamra helyeztem a kezem. – Ez az ember mindenhol ott van, Nancie! – pillantottam a kutyám gomb szemébe, aki nagyokat pislogva fordította jobbra és balra a fejét. – Pedig biztos vagyok abban, hogy te is éhes vagy – suttogtam hallkan. Igazából Nancie és én jól elvoltunk az este. Én a kutyámhoz beszélgettem, ő a padlón feküdt és engem nézett. Akkor kaptam fel a fejem, amikor a kutyám az ajtó felé pillantva morgott egyet. Meglepődtem, ezért magamra húztam a takarót és izzadtan néztem, hogy valaki lenyomja a kilincset, majd Aaron lépett be rajta. Kezében egy tálcát tartott. A tálcán pedig egy pizzás doboz volt. Nem tudtam figyelmenkívűl hagyni azt, hogy át öltözött. Fekete pólót és szintén fekete mackónadrágot viselt. Zokni nem volt rajta, ezért a lábfején található tetoválásokra pillantottam. Azt már megfigyeltem, hogy Aaron testén rengeteg tetoválás van. A vonzó karján, még a tarkóján és a nyakán is. Normál körülmények közt taszítana ez a rengeteg firka a bőrén, de valamiért... hát neki jól állt. Magamnak sem akartam bevallani, de Aaron rosszfiús gengszter látványához illik ez a temérdek tetoválás. Miközben őt néztem, addig láttam, hogy a folyosón egy őr áll meg, majd egy fém kutyatálat nyújt át Aaronnak, aki szigorúan azt mondta neki, hogy „jó, elmehetsz" az őr pedig bólintva öltönyét megigazítva elsétált. Aaron becsukta maga után az ajtót és a szemembe nézve feltette a jobb kezét, amiben a pizzásdobozokat tartotta.
