"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Könnyes szemmel csuktam be a bejárati ajtót és összefont kezekkel, szapora léptekkel igyekeztem a szobám felé. Mintha menekülőre fogtam volna a dolgot: kettesével szedtem a lépcsőfokokat, majd csalódottan csuktam be a szobám ajtaját. Az ágy szélére ültem, onnan pillantottam a sötét éjszakába. A hófehér függöny békés táncot járt, miközben a szellő belekapott a selyem anyagba. El sem hiszem, hogy bedőltem ennek az idiótának. Elhittem, hogy tényleg vacsorázni fogunk, hogy jobban megismerhetem. Több mint negyven percet vártam a sötétben a padon ülve. Elmondhatatlanul nagy csalódást és keserűséget éreztem. A szívem mélyén imádkoztam, hogy jelenjen meg és tényleg tiszteljen meg egy vacsorával, de én hülye ott ültem egyedűl és vártam, hogy eljöjjön. Összekuporodtam és a térdemre hajtottam a homlokom. Kettőnk közül én voltam az, akit régen bántottak és mindent elvettek tőlem, és én hülye esélyt akartam adni annak az embernek, akinek a szenvedésem köszönhetem. Bár már túl tettem magam rajta, és az emlékek már nem fájnak annyira, az mégis tény, hogy az önbizalmam és az érték amit magamról gondolok, eltűnt. Nem számítottam arra, hogy hazudik nekem, arra pedig végkép nem, hogy nem fog eljönni a vacsorára, amire egyébként ő hívott meg. Keserű könnycseppek gyűltek a szemembe és a korgó hasamra helyeztem a kezem. Mivel éhes voltam, megkockáztattam azt, hogy lemegyek a konyhába. A hajamat kontyba a fejem tetejére fogtam és lesétáltam a lépcsőn. A lépcső végén a megszokott aranyozott kerek asztal volt található, amin egy kristálypohár volt, kevés alkohollal. Mivel előbb ez nem volt itt, a nappali felé sétáltam és földbe gyökerezett lábakkal megálltam a bejáratnál. A puha kanapén Aaron ült és pislogás nélkül nézett maga elé. Az ajkam elé tettem a kezem, a hideg kirázott és nagyokat pislogtam, hogy befogadjam a látványt. Szeme mellett lila bevérzett monokli volt, a bordáján az ingje átázott egy nagy vérfolt miatt. Nem mertem közelebb lépni hozzá, inkább könnyes szemmel néztem őt. Néztem, hogy kicsit előre hajol, az üvegért nyúl és beleiszik. A szívem hevesen dobogott, nem értettem, hogy mi történt vele.
- Mi olyan érdekes? - mély hangon szólalt meg. A hangneme egyenlő volt azzal, mintha egy kutyához beszélt volna. Nem válaszoltam, csak csalódottan fontam keresztbe a kezem.
- Nem nézel ki túl jól! - mutattam az ingen található vérfoltra. - Ennek köze van ahhoz, hogy nem jöttél el a vacsorára?
- Nem tartozok neked magyarázattal - az üveget a kezében tartotta, lassan felállt és bicegve felém sétált. Aaron valóban nem nézett ki jól. Sápadt volt, az arca sebes, a véres folt pedig nagyobb lett az ing felületén. Én távolabb léptem, mert lassan elsétált mellettem és a lépcső felé igyekezett.
- De j...jól vagy? - néztem végig rajta. Nem válaszolt, csak feltette a kezét, hogy hagyjam rá a dolgot. Szomorúan néztem végig a ruháján, ami feszült a fenekén, az ingjén ami a nyakánál ki volt gombolva, ezért kiemelte arany láncát. Végig néztem a haján, ami szépen a homlokába tapadt. Ez a férfi... olyan hatással volt rám, amivel eddig nem találkoztam. Sebezhető és gyenge volt, emellett férfias és nagyon jóképű. Minden nő képes lenne ölni egy ilyen férfiért, egy jóképű, gazdag emberért, aki mindent megad neki. Én nem tartoztam közéjük, de aggódtam érte, ezért mellé álltam. - Viccen kívűl, de tényleg nem nézel ki jól!
