"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tudtam, hogy végre nyitnom kell a változás felé, azt is tudtam, hogy el kell fogadnom az "új életem" még akkor is, ha ez átmeneti állapot. Biztos voltam abban, hogy a megfelelő időben elszököm és egyenesen a rendőrségre fogok menni. Aaron említette, hogy ellene a rendőrség mit sem tehet. Innen tudtam, hogy valószínűleg tényleg vannak piszkos dolgai, amiről nem beszél nekem. Bár nekem semmi közöm nincsen hozzá, talán jobb, hogy nem tudok erről a személyiségéről.
Ez a reggel nem úgy indult mint a többi. A házvezető nő értesített arról, hogy Aaron Díjaz a kertben vár engem egy reggeli társaságában. Tudtam, hogy elképesztően gyönyörű és hatalmas ez a kert. Biztos voltam abban, hogy a panoráma és a látvány is pompás lehet, de képtelen vagyok azzal az emberrel együtt reggelizni, aki fogva tart engem. De valamiért még is azon gondolkoztam, hogy milyen lenne egy ilyen gyönyörű elegáns kertben, a nap szikrázó fényében reggelizni. Egyre jobban csábított, és miközben az ablakon keresztük a hatalmas kertre pillantottam, ami természetesen mesterségesen van fenttartva, tehát egy vagy két kertész mindig gondját visseli, rájöttem arra, hogy magamnak is jót teszek azzal, ha kimegyek.
Vágül egy citromsárga pólóban és egy bokáig érő fehér vékony szoknyában léptem ki az ajtón, lábamat a kutyám követte, aki izgatottabb volt mint én. Kicsit gúnyos vigyorra húztam az ajkamat és árulónak neveztem a foltos kutyát, aki izgatottan futott le márvány lépcsőn, majd ült le a hatalmas bejárati ajtó elé. - Tényleg elárultál? - kuncogta, és a kilincshez hajoltam, de ekkor valaki megelőzött és illedelmesen kinyitotta előttem. Egy testőr udvariasan bólintott, jelezve, hogy már várnak engem. Én csak sóhajtva, a lehető legnagyobb távolságban igyekeztem elmenni mellette, majd kiléptem az "udvarra". - Azt hinné az ember fia, hogy csak az uralkodóknak jár a palota - léptem egy fehér szobor oroszlán mellé, ami az ajtó mellett volt található. - Minek ennek ilyen palota? - a hosszú lépcsőn lesétáltam, a kutyám már rég a kertben játszott. Ekkor több dolog is történt. A kicsi fűben futó kutyán miatt megszólalt egy nagyon hangos riasztó, ami arra kényszerített, hogy helyezzem a fülemre a kezem. A riasztó miatt a testőrök egymás után futottak a baj forrása felé, a kutyám pedig hát... behúzott farokkal felém arasztolt, én pedig leguggoltam, fejét vakartam és sziszegve bólintottam. - Azt hiszem, hogy...
- Fűre lépni tilos! Szigorúan tillos! - cövekelt le előttem egy öltönyös. A nap a szemembe sütött, ezért hunyorogva bólintottam és próbáltam nem hapcizni. - Ezt mondja meg a vakarcsának is! - fekere szigorú szemüvege mögött egyenesen a lábam mellett fekvő foltos kutyára pillantott.
- Tudja, hogy ki a vakarcs! - böktem felé az ujjam, majd a kutyám nyakörvét fogva végig sétáltam a pici fehér kövekkel kirakott járdán. A járda két szélén pici fehér gömb szobrok és földbe leszúrt lámpák voltak. A járda jobbra és balta ágazódott. Jobbra pillantottam, a járda végén egy mesterséges tó volt, friss zöld nádassal körülvéve. Mű gólya és kacsák díszelegtek a zöld övezetben, hallottam a békák mély brekegését. - Gyönyörű, igaz? - amikor el akartam fordulni, hírtelen olyan dolgot vettem észre, ami végleg padlóra kényszerített. Úgy gondoltam, hogy rászólok a kutyámra, hogy maradjon itt, mert, ha a fűre lépése miatt megszólalt a riasztó...ezért akát le is lőhetnék őt. Szapora léptekkel fordultam balra a fehér kavicsos járdán és az ajkam elé helyeztem a kezem. A tó mellett egy igazi japán kert volt. - Ezt nem hiszem el! - gyorsan körbe sétáltam a mesterséges tavat, majd a járdát követve megtorpantam a japán kultúrát visszatükröző épületre. Az épületet rózsaszín virágok vették körbe. Az épület teteje fából készült piros gerenda volt. Az oldala zöld színűek voltak, citromsárga rácsos ablakokkal. - Ez hatalmas! - kezemmel megsimítottam a járda mellett található bambuszokat és közelebb sétáltam a japán kerthez ami miatt valóban japánban éreztem magam. A járda egy fehér szoborhoz vezetett ami mögött az élet nagyságú gyönyörű japán épület volt található. Az épületet egy rózsaszín hatalmas sakura fa védte. Olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna. A rózsaszín fa ágai alá álltam és magam elé helyeztem a kezem, mert a rózsaszín virágok álomszerűen hullottak a földre. - Ez tényleg egy sakura fa?! - pillantottam fel a sűrű rózsaszín virágok és a sötétbarna ágak felé.
