"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az ingemet igazítva sétáltam fel a lépcsőn, de a mozdulatom megállt és megtorpantam a korlát mellett. Alkarommal támaszkodtam meg rajta, hogy időt hagyjak magamnak. Annyira Arianara és az épségére koncentráltam, hogy észre sem vettem azt, hogy nem figyeltem oda a saját épségemre. Fáradt és kimerült voltam. A történtek után egy nyugodt éjszakám nem volt, a gondolataim egymás után zakatoltak a késői órákban. Olyan volt, mintha rémálmok gyötörtek volna, mintha újra és újra átéltem volna a támadást. Éreztem az oldalamba álló kés kínzó és égető érintését, ahogy mélyen bennem van. A hideg kirázott, kezemet a tarkómon fontam össze, hogy összeszedjem magam. Dario látta rajtam, hogy fáradt vagyok, de egy szava sem volt. Tudja, hogy csak akkor kell szólnia, amikor valóban gáz a helyzet. Attól tartottam, hogy nem lesznek nyugodt éjszakáim, hogy a történtek annyira megráztak, hogy aludni sem tudok. Éber leszek mint a kutya és imádkozok, hogy több támadás ne érje Arianat vagy engem. Tudtam, hogy nem vagyok legyőzhetetlen, de arra nem számítottam, hogy a történtek ekkora nyomot hagynak a szívemben, hogy lassan már aludni sem merek. - Minden oké, főnök? - Dario hófehér öltönyben és nadrágban sétált fel a lépcsőn. Ez a szín kiemelte sötét arcbőrét és kávészínű tekintetét. Kalapot most nem viselt, ujjaival végig szántott a pici fekete haján. Felvont szemöldökkel a korláthoz kapaszkodva fordultam vele szembe, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem volt minden rendben. Rettegtem attól, hogy veszély fenyegeti Arianat vagy engem. - Fáradtnak látszol!
- Az vagyok - bólintottam a korlátot szorítva. Dario mellém állt, mintha így akarna erőt átadni, de felesleges volt. Gyógyír számomra egy kiadós alvás lenne, de nem éreztem magam olyan biztonságban, hogy lehunyjam a szemem. - Tudom, hogy a veszély már elmult, de valamiért úgy érzem, hogy résen kell lennem - a kézfejemen található tetoválásokat fürkésztem, miközben a bejárati ajtó előtt ácsorgó biztonsági őr felé pillantottam. Komoly és szigorú tekintettel nézett előre, kezét maga előtt összefonta, megállás nélkül figyelt egy pontot. Olyan volt, mintha valami kiölte volna belőle az életet. - A védelmet megerősítetted, igaz? - helyeztem vállára a kezem, hogy jól figyeljen rám. - Biztos vagyok benne, hogy amikor Ariana haza szökött úgy találták meg őt, hogy figyelték a házat - néztem mélyen a szemébe, ő válaszul csak végig húzta kezét a borostáján. - Azt akarom, hogy az embereim mindenre figyeljenek oda! Bármi mozgást vagy hangot észlelnek, akkor gondolkodás nélkül lőjjenek! Megértetted, Dario? - ráztam meg a fejem. Ő bólintott, de széttárta a kezét.
- Főnök! Nem gondolod, hogy kicsit paranóniás vagy? - suttogta értetlenül. - Megölted - suttogta a szemembe nézve. - Manuel halott! Megkapta a büntetését ami járt neki! - helyezte a vállamra a kezét.
- Perceken át egy katonai Glock bajonett kés állt ki az oldalamból. Pontosan 165mm volt - helyeztem oda a tenyerem. - Van okom az aggodalomra - fújtam ki magam, de megszorítottam a korlátot, majd ellöktem magam és Ariana szobája felé sétáltam, de Dario utánam szólt. A vállam felett hátra néztem, kezemet a zsebembe nyomtam.
