"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az ember megérzi, ha bajban van. Attól a pillanattól kezdve nem tud nyugodtan gondolkozni. Mindig a legrosszabbra gondol, hogy mi történhet, ha tovább megy, ha nem fordul vissza. Mikor késő este kiszálltam a taxiból és becsuktam magam mögött az ajtót, hirtelen úgy éreztem, hogy értelmet nyert az életem. Tudtam, hogy visszamegyek oda, ahol minden történt, de büszke voltam, hogy más nőként tértem vissza. Nem féltem. Nem féltem és elfelejtettem, hogy mi történt itt. Ott álltam a sötétben, a lámpa halvány fényében és nem láttam magam előtt az ártatlan lányt, akit megerőszakoltak. Azóta minden változott. Ott álltam a sarkon, a bokor mellett, ahol "meghaltam". Itt történt minden. De ez mit jelent? Azt jelenti, hogy az élet egy körforgás. Az ember néha akaratlanul, de visszatér oda, ahol egyszer meghatározó dolgok történtek vele. Ez jelenthet rosszat, és jelenthet jót is. Összehúztam magamon a zöld kapucnis pulcsit, miközben fehér cipőm talpához nyirkos falevelek tapadtak. Az idő múlt, az ember gyógyul, változik és felejt. Furcsa, hogy ettől a helytől már nem ijedtem meg. Furcsa, hogy más lettem. Változtam.
Összeráncoltam a szemöldökömet, amikor a farzsebemben rezgett a telefonom. A kezembe vettem, és megpillantottam egy idegen telefonszámot. A sötétben csak a képernyő fénye világított, egyébként az utcai lámpa halványan pislákolt, de a járda végén vak sötét volt. Egy lélek sem sétált a járdán, a közelben található szórakozóhelyet azóta bezárták. Ha már itt kezdődött minden, akkor érjen is itt véget. - Hol vagy? - köszönés nélkül szóltam bele a telefonba. A vonal túlsó végén a hang gúnyosan felnevetett.
- Az nem fontos, hogy én hol vagyok! A lényeg, hogy én minden szögből látlak téged! - a sötétben állva hunyorogva kerestem egy személyt, egy árnyat, valami mozgást, de nem láttam semmit. - És muszáj megjegyeznem, hogy elképesztően csinos vagy hátulról!
- Kapd be faszfej! - csóváltam a fejem, miközben oldalról mozgást vettem észre. A fejemet azonnal oda fordítottam, miközben hunyorogva fürkésztem a férfi mozdulatait. - Itt vagyok, ahogy akartad! Hozd ide a nővéremet! - mondtam határozottan, miközben a férfi közelebb és közelebb sétált hozzám. Miközben tudatosult bennem, hogy a nővérem nincsen itt, a telefon önkéntelenül is a betonra esett. A vonal megszakadt, a képernyő elsötétült. Nagyot nyeltem, amikor a férfi a lámpa fényre sétált és apró mosollyal az arcán végignézett rajtam. Nem változott. Hosszú hónapokon keresztül álmodtam ezzel az arccal. Emlékeztem rá. - Nincs itt a nővérem! - sziszegtem. Ő csak széttárta a kezét. - Átvertél! Kurvára átvertél!
És itt már biztos voltam abban, hogy a hangsúly mindvégig rajtam volt. Engem akart. A kérdés már csak az, hogy mi a terve velem.
- Sajnálom! Nekem csak rád van szükségem - a szemöldökét felvonta, a kapucniját lehúzta a fejéről, majd közelebb lépett hozzám, de én azonnal hátráltam. - Biztos kíváncsi vagy arra, hogy mit keresek itt ennyi év után! - szinte lassított felvételben láttam, hogy egy kést húz elő a farzsebéből. A kést néztem, közben könnyes szemmel hátra léptem. Éreztem, hogy nagy bajba kerültem. A baj az volt, hogy távol voltunk az emberektől, a várostól és távol voltam Aarontől is.
